𝕄𝕚𝕦𝕥𝕒́𝕟 𝕓𝕖𝕝𝕖́𝕕 𝕤𝕫𝕖𝕣𝕖𝕥𝕥𝕖𝕞 |𝐘𝐢𝐙𝐡𝐚𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

🐇2. rész - Nem vagyok gyenge!🐇

"Lan Zhan hamarosan megérkezett a fürdővízzel, engem viszont addigra elnyomott az álom...
Túl sokminden történt ezen a napon ahoz, hogy ébren tudjak maradni. Túl fáradt voltam és át is voltam fagyva. A meleg ágyban persze, hogy elaludtam. "

Lan Zhan lassan besétált és a kádba öntötte a forró vizet, majd az ágyam mellé sétált. Amikor látta, hogy alszok, óvatosan kitakart, ölébe vett és elvitt a kádhoz, amibe bele is rakott. Igaz, hogy aludtam, de így is érzékeltem a forróságot ami hirtelen elöntötte testem minden porcikályát és meg kell hagyni, nagyon jól esett.

Lan Zhan míg én aludtam, óvatosan megfürdetett, majd szárazra törölt és vissza dugott az ágyba. Utána pedig ő következett. Levetette vizes ruháit, megmosdott és befeküdt mellém az ágyba.

Reggel ahogy felébredtem Lan Zhan ismét nem volt mellettem. Ez nem volt szokatlan, hiszen mindig későn keltem, és addigra Lan Zhan mindig felébredt és olvasott, vagy nekem főzött reggelit. Most viszont mivel tegnap hamar ki lettem ütve, hajnalok hajnalán ébredtem. Lan Zhan pedig már nem volt mellettem.

Lassan kibújtam a takaró alól és azonnal megcsapott a hideglevegő. Gyorsan fel akartam venni a köntösöm, viszont az nem volt a szobában.
Hová tűnhetett a ruhám?
Ahogyan körül néztem, sehol sem találtam a saját ruhámat, azonban Lan Zhan ruhái a szobában voltak.
Fura. Hajnalok hajnalán Lan Zhan eltűnik a ruháimmal együtt...
Gyorsan felkaptam Lan Zhan ruháját és megindultam, hogy megkeressem.
Ahogy kiléptem a fogadó ajtaján már kiáltottam volna, viszont megpillantottam egy személyt a fogadó előtt álldogálni a ruháimban.
Lan Zhan volt az.

-Lan Zhan! Mégis mit keresel idekint? Korán van még! És mégis miért az én ruháimat viseled? Mi van veled? Miért nem alszol még? -tettem fel a kérdéseim aggódóan nézve rá.

-Felébredtem. -válaszolt, úgy hogy még csak rám se nézett, csak meredt maga elé.

-Értem én, hogy felébredtél, de mégis miért? Most még az álmaid birodalmában kéne lenned. -jelentettem ki és közelebb léptem hozzá.

-Pont az ébresztett fel.

-Rosszat álmodtál? Tehát azért keltél fel ilyen korán! Mi volt az álmodban? Mond el! Talán tudok segíteni!

-Meghaltál. -jelentette ki tömören és egy könnycsepp csillant meg a szemében.

-Oh... -csúszott ki a számon a reakcióm. Nem gondoltam, hogy ilyet álmodott.
Még közelebb léptem hozzá és megragadtam a kezét.

-Nyugi Lan Zhan... Nézd! Itt vagyok. Élek és veled vagyok. Itt állok a te ruhádban, te pedig az enyémben. -szorítottam a kezét úgy ahogy csak tudtam. Nem akartam elereszteni.

Viszont Lan Zhan-on még így is látszódott az aggodalom és a szomorúság, szóval a megragadott kezét a szívemhez irányítottam és a mellkasomra szorítottam.

-Érzed?

-Dobog. -nyugodott meg egy aprányit Lan Zhan.

-Igen dobog. -helyeseltem mosolyogva.

-Valódi vagyok, élek és virulok! Szóval ne aggódj! Örökre melletted maradok! -jelentettem ki magabiztosan. -Hiszen a feleséged vagyok, nem de? -tettem hozzá viccelődő hangnemben.

Egy ideig így álltunk, még végül Lan Zhan egy hirtelen mozdulattal magához ölelt.
Olyan erősen szorított magához, mintha azt hinné, hogy ha elenged, eltűnök, viszont engem ez nem zavart. Szerettem a karjaiban lenni és ilyenkor mindig mély levegőket vettem, hogy örökre a tüdőmben tárolhasam Lan Zhan csodás szantálfa illatát.
Az ölelkezésünk elég sokáig tartott, viszont nekem nem tűnt olyan sok időnek.