Éjfél

1. fejezet: Játszma

,,- Csak hívják az embert Lydia Rouvennának és automatikusan az érdeklődési körébe fog tartozni a gróf titulussal ellátott pasas - mosolygott elégedetten Rena."
_________________________

Szenvedélyek, amiknek nem lehetett ellenállni. Talán akkor kezdődött minden, amikor a megszokott baráti körünk összeült egy játszmára azon az estén, még ősz elején. A legkétszínűbb emberek ültek le egy asztalhoz farkasszemet nézve egymással, hogy majd miután felállnak, büszkén kijelenthessék, még mindig olyan a kapcsolatuk, mint régen. Aztán hazamennek és kezdődhet elölről az a monoton élet, ami akkor létezik, amikor az ember nem él a szenvedélyének. Másoknak egészen egyszerű, de van az úgy, mikor még az egyszerű is bonyolultabb bármi másnál. Én pedig azon emberek közé tartoztam, akiknek az élete egyáltalán nem volt idilli és ez még a gyengébb kifejezés, ami talán valahogy leírja azt a világot, amibe én születtem. Megannyi akadályt kellett leküzdenem úgy, hogy talpon maradjak, vagy ha elestem, fel kellett állnom és tovább kellett mennem. Volt választásom? Ugyan... Üdv a rémálomban!

- Gróf úr, maga egyre rémesebben játszik ma este - pillantottam a férfire lesajnálóan és éjsötét árnyalatú, csillogó szemeibe néztem, majd elvettem az asztalról a poharamat és lassan belekortyoltam, miközben tartottam vele a szemkontaktust. Ennek hallatára többen is összesúgtak nevetve, aztán rám figyelve egy-egy mosolyt küldtek felém. Másokat is meglepte a gróf aznapi hangulata, hiszen mintha valahogy megszállta volna a testét az élet szelleme. Sokkal többet beszélt és nevetett, és észrevehetően sokkal rosszabban játszott. Rengetegszer láttam őt pókerezni, sőt, ha nem is láttam, másnap a fülembe jutott, hogy ismételten remekelt és piszkosan sokat nyert.

- Mi corazón, csak most, csak magának. Ráérek később is meggazdagodni - mondta ismételten nevetve, vállát vonogatva, majd kacsintott egyet. Akaratlanul is egy huncut, kihívó mosolyt csalt az arcomra, amit ő is észrevett és egyáltalán nem zavarta, hiszen azonnal körbenézett, hogy ezután mi legyen. - Jól áll a mosolygás - ismerte el mellékesen, elvonatkoztatva a pókertől és a borzalmas teljesítményétől, majd belekortyolt az erős szeszbe, amiről nekem fogalmam sem volt, hogy mi az, csak szimplán tudtam, hogy erős. Döbbenetes, hiszen a játszmák végén is mindig józan volt és meg sem látszott rajta az alkohol hatása. Tartotta magát és sosem engedte meg magának, hogy illuminált állapotban lássuk. Ezt pedig becsültem benne.

- Szóval azt hiszi, hogy majd hagyom nyerni? - mosolyogtam rá felszegett állal, figyelmen kívül hagyva a bókot.

- Kissé kellemetlen lenne nekem, nem gondolja? - kérdezett vissza halálosan komoly hangnemben, majd leterítette a kezében lévő kártyákat az asztalra. - Most maga fog veszteni - célzott a lapkombinációra enyhén büszkén. A lapokra pillantva azonnal lefagyott a mosoly az arcomról, majd fájó szívvel, egy hatalmasat sóhajtva középre dobtam a sajátjaimat úgy, hogy az értékük ne látszódjon.

- Francba - fújtam szemeimet forgatva.

- Kell nekem mindent előre megmondanom - legyintett a férfi elbizakodottan. - Na, lássuk, mennyivel nyertem - nyúlt a lapjaimhoz vigyorogva, majd az asztal tetején magához csúsztatta őket és ügyelve, hogy senki se lássa, az arca elé emelte a kártyákat. Elfojtott mosollyal néztem a reakcióját, miközben úgy tettem, mintha éppen összedőlt volna bennem a világ. Pár másodpercig hol rám, hol a kezében tartott kártyalapokra pillantott, aztán hirtelen kitört belőle a nevetés.

- Ly, ez nem vall rád. Te mindig az élen vagy - suttogta nekem Anne mellőlem kétségbeesetten, majd tenyereibe temette az arcát.

- Ez csúnya volt - mosolygott rám a gróf lebiggyesztett ajkakkal, miközben felmutatta a lapjaimat. - Dios mío! Bedobta a royalt, hogy hagyjon nyerni. Ez haláli! - nevette el a mondat végét, mire a többiek is kuncogni kezdtek. Én pedig ott ültem a fotelben egy hatalmas vigyorral az arcomon, jól szórakozva a gróf kínján. Átejtettem és nem is számított rá. Ilyen ez a Lydia-vér.