Mino és szeme története

Ember feletti erő

Hétfőn Blanka üzenetére keltem. Azt írta hogy aznap este egy percet nem bírt aludni mert nagyon rosszul volt. Sajnáltam, mert így egyedül kellett túlvészelnem a napot. Reggel még gyorsan magamhoz kaptam egy kis tükröt amit még alsóban matekórán kellett használni, hogy láthassam a szemem színét, ha valami furcsa dolog történne.

Az első óránk tesi volt. Én eléggé letört voltam, hisz nem tudtam senkivel sem beszélni és a szokásos csapat megint rajtam röhögött, bár nem tudom miről beszéltek, de láttam hogy amikor rámnéztek mindig elröhögték magukat. A tanár eldöntötte, hogy kidobósozunk, de nekem semmihez nem volt kedvem, úgyhogy csak sétálgattam a pályán és gondoltam, csak békénhagynak ha nem csinálok semmit. Persze ez nem így történt, a főkolompos Artúr a "köcsög csapatból" (én már csak így hívtam őket) megszerezte a labdát és nekem vágta. A szemem sarkából ezt észre vettem és nem tudom hogyan, de a felém száguldó labdát hirtelen egykézzel elkaptam. Sosem voltam jó kidobósban, nem tudtam mi történt velem. A terem ablakára néztem gyorsan és láttam a szememet. Terrrrmészetesen vörös volt és hirtelen kedvet kaptam a játékhoz. Amikor a labda a kezembe ért mindenkiben megállt a lélek és mint ha megállították volna az időt úgy néztek. Egy kisebb mosoly kerekedett a számra, ránéztem Artúrra és a labdát olyan erővel hajítottam felé, hogy látni sem lehetett csak mikor már eltalálta a kezét. Felüvöltött és elkezdte fogni a karját. Azt mondta, hogy nem tudja mozgatni, és elment az iskola orvoshoz. A többi ember a teremben továbbra is dermedt volt, páran elkezdtek sugdolózni, én meg csak álltam azon a szent helyen, ahol eldobtam a labdát és továbbra is mosolyogtam. Hogy őszinte legyek, furcsán jó érzés volt. Egy 10 perc elteltével vissza jött az orvos de Artúr nem volt vele. Azt mondta hogy eltört a karja és kórházba kellett vinni. Még nagyobb volt a csend. Mindenki kikerekedett szemmel nézett az orvosra és rám, én meg továbbra is ott álltam de már elmúlt az a furcsa érzés, és a szemem is újra a régi volt. A tanár egy szót sem szólt amiatt amit csináltam, őt annyira nem érdekelte mit csinálunk, de tudtam, hogy bajban leszek. Be is hívtak az igazgatóiba délután, és láttam hogy az iroda előtt hárman ültek. Az egyikőjük az apám volt a másik kettő felnőtt meg gondoltam Artúr szülei voltak, mivel eléggé idegesnek tűntek és nem néztek rám túl szépen. Behívott az igazgató minket és megkért hogy meséljem el mi történt.
"Tisztelt igazgató, mi csak kidobósoztunk tesi órán, Artúr megpróbált kidobni én pedig hirtelen reagáltam rá, és ezért erősen dobtam el a labdát, ami rossz helyen találta el. Nem állt szándékomban kárt tenni a kezében de egy ilyen féle órán megeshetnek ilyenek." A szülők felé néztem és azt mondtam "Nagyon sajnálom a történteket és jobbulást kívánok a fiuknak." És hogy komolyan gondoltam-e? Kicsit sem. Örültem, hogy végre megkapta azt amit érdemelt, még ha egy kéztörés kicsit durvának is tűnhet. Ezek után az igazgató elmondta, hogy megérti a helyzetet de nem maradhatok bűntetlenül, ezért kaptam egy igazgatóit. Annyira nem zavart és édesapám is megértő volt velem, úgyhogy elnézte ezt az intőt.

Fárasztó napom volt, úgyhogy miután végeztünk hazamentem apummal és ledőltem az ágyamba pihenni. Ránéztem a telefonomra, és láttam hogy volt egy jó pár üzenetem, amiket az osztálytársaimtól kaptam. Nem nagyon beszéltem velük, úgyhogy fura volt, de úgy döntöttem inkább lefekszem egy kicsit és utána megnézem őket, úgyhogy el is aludtam és ezzel annak a napnak is vége lett.