,,Nos, nem is tudom mit is kéne mondanom . Az élet mit is kéne mondanom mindenki más hogy gondolja, érzi . Minden emlék megmarad minden egyes pillant még az is amelyik nagyon cikki nagyon rossz vagy egyszerű álomnak érzed. A pillangók a hasadba vagy egy nagyon rossz beszólás a külsődre, vagy hogy a szüleid nem fogadnak el csak mert te más vagy. Ezek mind ott vannak lesznek ameddig csak élsz . Vannak akik azért lesznek öngyilkosok mert úgy érzik hogy egyszerűen annyi bántó dolgot vágtak a fejéhez hogy már saját magát utálja . Van aki azért lesz mert a családi problémák elárasztják az egész lelkét s testét. Vannak olyanok akit a stressz vagy az adósság öl meg . De nem csak erre kell gondolni hogy milyen szörnyű az élet ott van azok a reggelek amikor még tudsz pihenni nem kell munkába menni vagy iskolába menni . Az mikor kinézel esik az eső és úgy döntesz hogy kimész és csak nézed ahogy szemenként le esik. Vagy a boldog kisgyerekeket ahogy játszanak míg sárosak nem lesznek. Vagy osztozhatsz egy esernyőn azzal az emberrel akit a legjobban szeretsz. "
Nem is értem miért is mondta ezeket a szavakat ez az ember pont azon a napon azon a csodálatos boldog ember akit én meg ismertem. Mi is az élet akkor ha ő mondja ki ezeket a szavakat?
Minden azon a napon kezdődött. Csoda szép őszi idő a levelek már a földön de a fán egy lufi az az egy darab lufi amit egy kislány hagyott el és ott sírt a fa alatt . És ő a csodaszép mosolyával ahogy mászott fel a fára hogy letudja hozni annak a szegény kislánynak a lufit. Leszedte majd oda adta neki és csak mosolygott és némán mondogatta nincs semmi baj . Én csak halkan oda szóltam neki, jól van-e hiszen lehorzsolta a kezét . Ő csak annyit szólt nincs semmi baj. Majd csak elment . Akkor nem vettem még figyelembe . Majd másnap, meg az után is, meg utána is... ugyan azon az utcán ugyan annál a fánál megállt egy-két percre majd tova állt. Mivel nem egy suliba járunk így csak az utcákon láttam . De egyáltalán nem mertem megszólítani . Minden nap csak néztem milyen segítőkész és segítségért nem vár semmit cserébe. Majd egy nap már nem láttam, elsőnek azt hittem hogy megfázott mert már az idő se volt valami jó, elő jött az esős ősz. Ezért megkérdeztem azt az öregurat akinek mindig segített hogy, a barna loknis hajú lány az vajon hol van, mivelhogy minden nap segített neki cipekedni . De az úr csak annyit felelt hogy elköltözött , mindenre számítottam csak erre nem ezt követően segítettem a férfinak majd elmentem. Ez elteltével nem is láttam többet , így unalmasan az ősz is lepergett majd a tél és jött a tavasz ezt követően a nyár és csak ismétlődtek a napok a hónapok majd az évek.
Eltelt 4 év és már is leballagtam el is felejtettem milyen is ez a boldog időszak amikor Őt nézve napsütés volt minden egyes nap. Majd jött az egyetem és furcsa módon de egy osztályba kerültünk . Megtudtam a nevét és elmeséltem neki hogy, már előtte is láttam pár éve. Mikor ezt megtudta csak annyit mondott : ,, Bocsánat de én nem emlékszem , de semmi baj ha nem is emlékszem akkor majd foglak". Én csak mosolyogva ott álltam . Ez a kijelentés után minden percem napom szebb és szebb lett. Volt amikor elmentünk együtt tanulni vagy fagyizni a kedvence az eper volt mindig annyira örült ha vettem neki . És volt olyan mikor kint álltunk és segítettünk sok-sok embernek . De nagyon szerettet kirándulni is , így mikor volt időnk az egész várost körbe jártuk vagy mikor már nem találtunk semmi érdekeset a városban akkor felültünk egy buszra és addig mentünk míg a végállomásra nem értünk. Ő volt az egyetlen barátom. Majd egyszer csak a barátnőm nem lett . Oda álltam egy száll rózsával az ablaka alá majd a kedvenc számát lejátszottam neki . Annyira sírt az örömtől, hogy egy teljes hétig piros volt a szeme alatt. Ugyan úgy jártuk és jártuk a fel nem fedezett helyeket és egyre jobban megismertük egymást. Majd egyszer azon az őszi napon elvittem oda ahol legelsőnek megláttam . Arra lettünk figyelmesek hogy egy kislánynak fenn akadt a lufija pont mint azon a napon és ő ugyan azzal a mosollyal és energiával mászott fel arra a fára, majd amikor ugrani készült ott voltam aki elkapja nem úgy mint, akkor. Én az ölembe tartva csak mosolyogtam és annyit mondtam : ,,Tudod mi a különbség a két esemény között?" Halkan mondott egy nemet. Így csak annyit mondtam hogy: ,,Az hogy akkor nem ismertelek így nem kaptalak el, most meg már a barátnőm vagy akire azon a napon figyeltem fel." Ez után nem mondott semmit majd vissza adta a lufit majd leültünk egy padra egy-egy pohár forró teával. Majd a néma csendből megszólalt : Tudod mi az élet? Ekkor még fogalmam se volt mi lehet a válasz a kérdésére . Azt követően csak annyit mondott semmibaj ha nem tudod . Majd egyszer talán elárulom mondta mosollyal az arcán. Eltelt egy kis idő és már ballagtunk is az egyetemről. Aztán az a gondolat jutott eszembe mi lenne ha összeköltöznénk ugyanis eddig nem laktunk együtt. Meg is kérdeztem tőle, mire azt mondta morcosan hogy nem, én ugyan megkérdeztem hogy miért nem akar. Ő csak annyit mondott hogy világot akar látni . Ebből lett is egy kisebb veszekedés hogy a kapcsolatunkkal mi lesz . Majd a veszekedés után megkérdezte hogy nem akarok-e vele menni és hogy nem fog sokáig tartani ez a kirándulás ugyanis nem örökre akar. Így bele egyeztem, miért is ne? Majd 2 évig jártuk a világot szinte minden országot bejártuk. Kanada, Korea, Dánia, Franciaország és még nagyon -nagyon sok országot . Majd egyszer csak azt mondta nem akar többet világot látni. Én ebben is támogattam és így ezután csak eljártunk dolgozni már nem volt semmi izgalom az életünkbe, de ő még mindig úgy mosolygott ahogy megismertem és én is úgy szerettem ahogy megismertem.
Majd egyszer csak annyit vettünk észre hogy, köhögött egyet majd összeesett . Én egyből fogtam a telefont és hívtam is a mentőket. Néhány kivizsgálás után kiderült hogy rákos. Annyira sírtam még mint soha . Ő még abban a kórházi ruhába is gyönyörű szép volt és még így is mosolygott és csak mondogatta semmi baj, nincs semmi baj. Napról napra csak azt vettük észre hogy a kórház az új otthonunk ugyanis ő nem mehetett sehova, én meg nem mentem nélküle sehova. Teltek a hónapok és nem javult az állapota. Azon az őszi napon azon az esős napon . Kimentem egy kicsit, majd mikor vissza mentem nem találtam, az ápolok szerint én hozzám ment ki. De én nem találkoztam vele és nem is láttam. Majd jött egy szellő csapás melynél azt éreztem muszáj felmennem mi van ha megakar halni . Tétováztam kicsit ugyanis nem jutna az Ő eszébe ilyen, hogy öngyilkos legyen . Tétovázásom után rohantam fel a tetőre és megpillantottam Ő-t csurom vizesen ázott hajjal, akit sosem láttam sírni most folytak a könnyei úgy hogy már szinte egybe folytak az esőszemcséivel.
És így szólt: Nos, nem is tudom mit is kéne mondanom . Az élet mit is kéne mondanom mindenki más hogy gondolja, érzi . Minden emlék megmarad minden egyes pillant még az is amelyik nagyon cikki nagyon rossz vagy egyszerű álomnak érzed. A pillangók a hasadba vagy egy nagyon rossz beszólás a külsődre vagy hogy a szüleid nem fogadnak el csak mert te más vagy. Ezek mind ott vannak lesznek ameddig csak élsz . Vannak akik azért lesznek öngyilkosok mert úgy érzik hogy egyszerűen annyi bántó dolgot vágtak a fejéhez hogy már saját magát utálja . Van aki azért lesz mert a családi problémák elárasztják az egész lelkét s testét. Vannak olyanok akit a stressz vagy az adósság öl meg . De nem csak erre kell gondolni hogy milyen szörnyű az élet ott van azok a reggelek amikor még tudsz pihenni nem kell munkába menni vagy iskolába menni . Az mikor kinézel esik az eső és úgy döntesz hogy kimész és csak nézed ahogy szemenként le esik. Vagy a boldog kisgyerekeket ahogy játszanak míg sárosak nem lesznek. Vagy osztozhatsz egy esernyőn azzal az emberrel akit a legjobban szeretsz. Tudod nagyon sok mindent köszönhetek neked de én már egyszerűen nem bírom . Azt hogy állandóan szurkálnak, azt hogy nagyon szomorú vagy az állapotom miatt. Nekem nem volt semmi lelki vagy testi panaszom mi miatt meg kéne haljak és itt vagy te is akit a legjobban szeretek a világon . Az a sok utazás az a sok beszélgetés az a sok vidámság. Te! Tudod mi az élet? Utolsó cseppnyi erejéből facsarja elő már azt a mosolyt. Én szomorkás mosollyal vissza kérdem : Nem kérlek meséld el?
Tudod én se tudom . Nincs rá válasz mindenki máshogy éli meg . Nekem az hogy veled tölthettem minden percet és hogy világot láthattam , hogy segíthettem másoknak és mindennap vidáman kelhettem és azt a csodás 5 évet melyet nem cserélnék le semmire.
Majd megcsókolt és fülembe súgta: Nincs semmi baj. Ne bánkódj miattam csak éld az életet amíg lehet. Majd mosolyogva leugrott az épület tetejéről azon az esős őszi napon. Az őszi nap után sose láttam már azt a csodálatos mosolyát . Soha többet.
