HALLOWEEN 21 ♡ enhypen

Halloween 21

Öt fiú Halloween éjszakáján eltévedt barátjukhoz indul a sötét erdőbe.

Egy véres tök feküdt a terméketlen földön. Az esti sötétben a faragott, foghíjas vigyorán ülő sötétvörösség komorabbá és kísértetiesebbé tette. A fiú kritikus szemmel járta körbe művét, hogy utána a kezére cseppent meleg folyadékot még felkenje, ahová kell.

Hosszú idő után először jól érezte magát és szórakozott, hogy ismét belenyilalljon a keserűség: alkotását, amelyen annyit fáradozott, nem fogja megcsodálni más, csupán a kastély ura, azaz ő maga, és esetleg az a néhány erdőbeli teremtmény, aki éjnek évadján erre a kihalt, kietlen vidékre téved, ahol fű nem nő és minden az enyészeté.

Heesung fanyar fintorral, sértett érdektelenséggel fordított hátat a munkájának, hogy a felhős, fénytelen estben visszaballagjon magányos lakásába, az egykor vérrel telt zacskót pedig nemtörődöm stílusban a földre hajítsa. Majd felszedi később. Később, amikor félholt vámpírszívének nem fáj ennyire az egyedüllét.

🧛🏻‍♂️🧛🏻‍♂️🧛🏻‍♂️

A fiú, akinek testéről, mint megannyi ruhacafat, papír lógott, arca alatt pedig halálsápadtra volt festve, kifordult a konyhából, hogy utána üres poharakkal és morzsákkal telt tányérokkal lavírozzon vissza. Minden mozdulata, ahogy átbújt Seokho magasba nyújtott, izmos karja alatt, vagy ahogy megkerülte Junhea-t és barátnőit, öntudatlan és ösztönös volt, közben végig azon járt az agya, hogy mit kell legközelebb tennie, mi a következő lépés ebben a bulinak nevezett játékban. Azt ugyan bizton állíthatta, hogy megdobja a kockával, de ettől függetlenül észben kellett tartania.

És igazából élvezte, ahogy sürgött, és mindenki hálásan mosolygott rá a szolgáltatásaiért, amikor megmutatta, hogy merre a mosdó, vagy kicsit bütykölt a laptopon, amikor az a fránya internet szeszélyeskedett, a zene pedig elhalt. Sunoo, aki máskor egy kicsit sötétebb sarokban kucorog egy pohárnyi almalével most a parti szervezőjének érezte magát, a halloweeni mulatság lelkének, aki nélkül mindez silányabb lenne.

Hiszen ez a csomó szörnyeteg, élőholt, meg különleges teremtmény és történelmi személy nem azért érkezett, hogy egy végeláthatatlan szekrénysorban keresse a sósrudakat, hanem, hogy beszélgessen, mulasson, és tálcán vigyék oda neki a kívánt nassolnivalókat. A vidám, lelkes Sunoo pedig az ide-oda hulló, tekerő múmiajelmezében, széles mosolya keretében alázatosan kiszolgált, eligazított vendégeket, akiknek szüksége volt rá. Remek érzés volt, többször elismételte magában ezt a három jelentőségteljes szót: szükség van rá.

Ahogy ő fürgén járkált, segédkezett és töltötte a tálakat, az igazi tulajdonos, akinek egy késő pénteki délutánon kipattant a fejéből az ötlet - és aki akkor egyáltalán nem gondolt arra, hogy a buli kezdetén még csak a közelben sem lesz -, éppen egy elhagyatott ösvényen sétált a fák közt.

A száraz föld egyre porzott a lába alatt, ahogy kiveszett belőle a nedvesség, és a sűrű tűlevéltakaró is tünedezni kezdett, a fenyőket pedig a feje felett összezáruló, nagy lombkoronás fák váltották fel susogó árnyékokat rajzolva a talajra.

Ő mindezekből semmit nem érzékelt, két keze közt bámulta a telefonját ugyanannál a beszélgetésnél, meredten és szüntelenül, mintha attól a húsz perce küldött "bocs, nem tudok jonni" hirtelen "alig varom"-ra vagy "tali a konyhaban"-ra változna.

A képernyő éles világítása megint kicsit halványodott, megnyomta ujjával, közben egy pillanatra sem állt meg, egyik lábát rakta a másik után. Szinte hipnotikus állapotba került, és talán arról sem vett volna tudomást, ha egy fószer kiugrik a bokrok közül, és azt mondja: "hé, haver, ez egy erdő."