Narusasu~ Mindörökké veled(befejezett)

Egy tökéletes hét kezdete

Másnap reggel Sasuke ébred elsőként igencsak kótyagosan, hiszen ha nem is sokat, de azért ő is ivott tegnap este, és elég szépen kiütötte magát.

Mmm... Oh igen. Még Narutoéknák vagyok. Valahogy úgy kéne lemennem hogy ne keltsem fel.

Lassan és óvatosan kimászik az ágyból hogy ne keltse fel az alvó szőkét. Halkan kimegy a szobából, majd le a lépcsőn az alsó szintre. Tsunade éppen kávét és reggelit készít.

Jó reggelt Sasuke! Jól aludtál? - fordul felé kedvesen a nő.

Jó reggelt! Igen, jól köszönöm. Elnézést amiért kellemetlenséget okozok. - vakarja a fejét a sötét hajú fiúcska.

Oh hagyd csak. Nem gond. Szívesen látjuk Naruto fiúját. - jelenti ki teljesen rezzenetlen és nyugodt, magabiztos hanggal mosollyal arcán, mintha eme szavaknak jelentése sem volna.

Öhm, izé, köszönöm... - pirul el lányos zavarában.

Tsunade hirtelen hangosan elneveti magát.

M-most mi történt? - kérdi értetlenül Sasuke.

Igazán semmi semmi. Csak olyan aranyos minden alkalommal erre a szóra a reakciótok a fiammal. - nevet tovább.

[Többes szám? Miért használ többes számo~] - majd abban a pillanatban mikor megfordul meglátja maga mögött teljesen vörös fejjel állni Narutot, aki lesütött fejjel motyog magában valamit épp, de ahhoz túl halk hogy a többiek is hallják. Sasuke feje ismét elvörösödik, de ezúttal a szokásosnál is vörösebb. Lazán felveheti a versenyt Hinatával. Így mostmár ketten álltak a nő előtt totál kipirulva, ám ezúttal egyikük sem takargatja, már-már mintha megszokott lenne a helyzet.

Oh, öhm, jó reggelt Naruto! [ Oh istenem ez nagyon kínos! El akarom ásni magam, és fel se jönnék egy ideig.]

J-jó reggelt! - hebegi halkan válasz gyanánt.

Jó reggelt fiam! Gyere, csináltam kávét és bundás kenyeret. Egyél.

K-köszönöm.. - ül le Sasukéval szemben, de nem mernek egymás szemébe nézni.

Jiraiya hol van? - érdeklődik a szőke

Apád?

Igen, ő - néz gúnyosan a nőre.

Jaj ne legyél már ilyen. Nyugi, Sasuke-kun is tud róla. - Narutonak ezen megakad a szeme, ám mikor a fiú felé fordul ő elkapja a tekintetét. - Egyébként korábban ment munkába. De viszont előbb is jön, szóval este elmehetnénk valahova négyen enni.

Négyen? Mármint, én is? - néz furcsán Sasuke.

Igen, persze. Már ha nem kell dolgoznotok.

Öhm, nem. Apám céges úton van egy ideig, szóval addig szabadok vagyunk.

Pompás. Karácsonyi szünet előtt vagyunk egy nappal, szóval szerintem ezt a mai napot nyugodtan kivehetitek a suliból. Nem hiszem hogy komoly anyagot vennétek.  Bátyáddal tegnap lebeszéltem, ő sem bánja. Nos akkor? Benne vagy hogy velünk legyél egy pár napot?

Én, én nem is tudom mit mondjak.. - finoman Narutora néz, hátha az arca elárulja hogy neki tetszik-e az ötlet. 

Naruto, te mit gondolsz? - néz a szőkére a nő.

Én n-nem bánom.. Ha szeretnél maradni én örülök..

Akkor azt hiszem maradnék.

Remek! És? Hova mentek ma? OH! NARUTO! Vidd el ahhoz a tóhoz ahova Kushina és Minato jártak még régen!

[Kushina? Minato?]

Ahhoz a tóhoz? - Érdeklődően Sasukéra néz, és várja a reakciót az ötletre.

Öhm, nem tudom miről van szó, de jól hangzik.  Felőlem mehetünk.

Ez megbeszélve. Öltözzetek fel rendesen! Már mondja a havazást. Naruto, adj neki ruhákat!

Jó jó. Adok!

Gyere, öltözzünk.

É-én inkább elmegyek a mosdóba addig amíg végzel az öltözéssel. - azzal kirohant a szobából.

[Huh ez közel volt! Nem kéne hogy megismétlődjön ami múltkor történt.]

** Picit később **

Nos, akkor mi elmentünk.

Érezzétek jól magatokat, és vigyázzatok nagyon!

Gyere Sasuke mert a végén még ránk aggat valami göncöt! - és abban a pillanatban megragadja a fiú kezét és elkezdi húzni maga után.

[Milyen melegek a kezei...]

Gyere, lassan ott leszünk! Már látom is! Te is látod? Ott a fák között! - mutat a közeli fenyők felé. Abban a pillanatban Sasuke megpillantja a tavat, ahogy körbeöleli a sok fa, a víz partján a kis stéget, és azt a padot, ami oly ismerősnek tűnik. Majd beugrik neki.

Te, Naruto.

Hm?

Ez nem az a hely, ahol a kép készült a szüleiddel, mikor a karjaikban tartanak téged?

De, igen. Ez az a tó. Miért?

Áh, nem semmi.

[Szóval, Minato és Kushina Naruto szüleinek a neve. Így már értem.]

Gyere, üljünk le.

Amint leülnek a padra nem csak az idő, de a légkör is fagyos lesz hirtelen a fiatalok között, mikor Naruto megszólal.

Tudod, ide járok gondolkodni. Minden problémámat itt eresztem ki. Itt csend és nyugalom van nem zavar senki. Még sosem hoztam ide senkit, téged leszámítva.

Ez esetben örülök.

Hm? Minek?

Hogy én vagyok az egyetlen akinek ezt megmutattad eddig. Ez megtisztelő. Köszönöm.

Naruto elpirul, hisz ilyet még nem élt meg. Mint legutóbb, most is elvarázsolja Sasuke és hogy mindig tud valami olyat mondani ami egyszerre elképesztő és talán hülyeség is. Olyan meghitt ez a pillanat. Már több órája csak ülnek, nézik a tavat, és beszélgetnek. Szinte elrepül az idő. Már sötétedik. Sasuke szeme megcsillan a még épphogy látszó napban, ami lassan leér a horizonton, s naplemente helyett a hol világítja majd be az éjjeli sötétet.

Csoda szép... - súgja halkan Naruto Sasuke felé fordulva, aki éppen a naplementét nézi.

Igen, szerintem is. Ilyen szép naplementét nem láttam még soha. - válaszol halkan.

Én nem a naplementéről beszélek. - ekkor Sasuke lassan Naruto felé fordítja kipirult arcát, és meglepődve látja milyen tekintet néz vissza rá. Csak néznek egymásra, ám ezúttal nem kínos a csend. Várnak valamire. Várnak hogy a másik lépjen először. Ekkor Naruto elkezd közeledni Sasuke felé, de még csak szemeit vizslatja, viszont a távolság a két fiú között szemérmetlenül kicsi. Majd Sasuke nem bírja tovább.

Ahh a fenébe is! - Végre megtörténik amire oly régóta vártak. Sasuke megteszi az első lépést. Ott ülnek ketten, egy gyönyörű helyen, körülöttük csend és béke, senki sem zavarja őket. Naruto el sem akarja hinni hogy talán egész végig tévedett, és lehetséges hogy érzelmei nem maradnak egymagukban a fiú szíve méjén magányosan, hanem viszonzásra találnak.

[Hát, megtettem]

Sziasztok! Itt a várva várt rész, amire szerintem sokan kíváncsiak voltatok már. Elnézést hogy eddig húztam a csókjelenetet, de jelenlegi érzelmi állapotomban nem volt egyszerű megírni, és ám bár még most sem tökéletes, de itt van.