Yi városában a hatalmas ködben Lan Wangji Wei Wuxian társaságában Xue Yanggal harcolt. Bár mindkettőjöknek feltűnt, hogy az ellenfelük nem ad bele mindent. Ugyan okát nem tudták és ha az ifjabb Lan úrfin múlik nem is teszi szóvá de Wei Wuxian egyáltalán nem volt ilyen tapintatos.
- Hé Xue Yang! Ma egyáltalán nem vagy formában. Nem az a dinamikus mozgásod van, sokkal inkább nevezném lagymatagnak. Tán meg akarsz halni?
- Élni már nincs okom, de olyan egyszerűen meghalni sem akarok. Milyen szégyellésre méltó halál lenne ha csak hagynám, hogy Hanguang-jun a szívembe mártsa a Bichent én meg csak vérző mellkassal földre zuhannék?
- De miért nem akarsz élni? hisz olyan fiatal vagy.
- Mit ér a fiatalság ha nincs veled az akit szeretsz? Erről szerintem Hanguang-jun is tudna mesélni. - mondta Xue Yang bármiféle gúny nélkül.
- Én nem értem miről beszélsz Xue Yang.- értetlenkedett Wei Wuxian.
- Szeretted Xiao Xingchent. - szólalt meg Lan Zhan. A fiatalabb keserű mosolyra húzta a száját és könnyek szántották végig az amúgy helyes arcát.
- Még most is szeretem és a halálom után is fogom.
- De hisz olyan dolgokat tettél, ami miatt öngyilkos lett.
- Tudom, ahogy azt is, hogy hibáztam de még mekkorát. Tudom nincs rá mentség de istenem olyan elveszett voltam, egyedül szülők nélkül nőttem fel és soha nem volt ki megtanítson mi a jó és mi nem és úgy éreztem semmire nem vagyok jó csak ezekre a tettekre. Mégis miatta befejeztem volna, csak bár kitartó lett volna. Amíg nem tudta meg ki vagyok ő is szeretet engem még ha nem is pont úgy. A kardjával és az utolsó cukorkával, amit kaptam tőle lakom itt. - a két felnőtt számára is sajnálatra méltó volt ez a történet, hiába tudták miket vitt véghez a fiú. Egy elveszett szeretetre éhes fiú volt csupán.
- Hanguang-jun, vezekeltem tetteimért harcoltunk is, elfáradtam, kérlek vess véget az életemnek! Lan Wangji ugyan nehéz szívvel de teljesítette a fiú szavait.
Xue Yang elsuttogott egy "köszönöm"-öt majd mosollyal és könnyekkel az arcán ernyedt el teste a porban.
- Lan Zhan mit értett az alatt, hogy te tudod mit érzett? - kíváncsiskodott a másik.
- Nem tudom miről beszélsz. - a másik csak puffogva követte. Xue Yang teste felé hajolva vette észre, hogy a fiú valamit szorongat, óvatosan széthajtotta ujjait majd látta, hogy egy cukor az. Minden bizonnyal ez az a cukor amiről beszélt a fiú. Mosolyogva emelte fel, hogy végső nyugalomra helyezhesse. A Xiao Xingchen melletti koporsóba és a Shuanghuát is mellé rakta. Háromszor leborultak, füstölőt gyújtottak nekik.
- Így már Xiao Xingchen mellett nyugodhat örökké, ha már földi életében ez nem adatott meg neki.
- Talán ha újjászületnek akkor sikerül egymásra találniuk és boldogak lesznek. - mondta ki Lan Wangji az őszinte gondolatát.
- Én hiszek benne elvégre mindketten eleget szenvedtek és megérdemlik a boldogságot.
