Füst száll fel az éji fényben, fátyolosan, félkeményen, sűrűn, mint a felvert tojás, lengén, mint a pesti illem. Hiába a télikabát, már nem érzem a lábam ujját, csak a Duna bűzét a bőröm alatt, meg a gerincemen leszánkázó aszott cserebogarakat. Mocskosul hideg van. Kifúj és belélegez, füstöt ereszt a gépezet, valami kattog a fejemben, valami tekervényes, tudományos, agynedűvel átitatott bizsergető okfejtés... Ja nem, ez csak merevedés.
Füst kúszik ki vigyoromon, arcomba csap, legördül a légutamon. Füstbe borul a világom, minden épület, a járdaszegély, de még Totó is, a terrier. Füst vagyok én is, panellidérc, ki csak akkor jár-kel, ha szíve nehéz.
