Helló New York

1.

Az élet nem állt meg attól hogy kiléptünk a gimi ajtaján. Bár kaptunk némi szabadságot, és eldönthettük, mit is szeretnénk valójában kezdeni magunkkal. Jelentkeztem a New Yorkban lévő Comumbia University-re, amely az egyik legjobb magániskola. Csak reménykedni tudtam hogy a szeptembert ott kezdem, és nem utasítanak vissza. Elméletileg a pontszámom elegendő volt, hogy ott folytathassam a tanulmányaimat irodalom szakon. Innentől már csak verseny az egész, hogy kit látnak jobbnak, aki megkapja a helyet. Voltam a nyár elején nyílt napon náluk, ahol körbevezettek az egész campus területén. Csodálatos volt, egyből beleszerettem a helybe, és egész New Yorkba.
És ott van Kenneth. A fiú aki első szerelmem és lelkitársam egyben. A nyarunk tökéletesen telt el, minden pillanata élénken él a fantáziámban. Bejártunk a környéken minden helyet amit csak lehetett, éttermekben vacsoráztunk majd valamelyikünknél aludtunk és reggel együtt ébredtünk. Kiélveztük a nyár minden egyes együtt töltött percét, ugyanis tudtuk hogy ő másik egyetemre jelentkezett, a Harvardra. Nem olyan rég jött is a hír hogy felvették a legelőkelőbb borostyán ligás egyetemre. Bár örömem felhőtlen volt hogy sikerült neki, és gyermekkori álma vált azzal valóra hogy a Harvardra járhat, mégis szomorúsággal töltött el azon része, hogy útjaink teljesen külön válnak. Félek hogy a kapcsolatunk meg fog romlani, ugyanis csak félévente tudunk találkozni. Kínszenvedés lesz minden egyes nap nélküle, hiszen már annyira hozzászoktam ahhoz hogy itt van velem mindig.
És hogy mi van a többiekkel? Élik az életüket, legtöbbjük továbbtanul, bulizik vagy éppen nyaralgat. Sokszor összefutottunk a nyáron, rendeztünk összejöveteleket, bulikat és hasonlókat. Tudtam hogy őket is el kell majd engednem, ha eljön az idő. Nem álltam készen ezekre mind, valamilyen szinten kapaszkodtam a régi életembe.

Nyár vége volt és még mindig semmi hír nem volt az egyetem felől. Már kezdtem róla teljesen lemondani, napok óta teljesen kedvetlen voltam. Két hét múlva kezdődnek a beköltözések a kollégiumokba, és én még csak azt sem tudom hogy felvettek-e.
A kanapén ülve olvastam éppen az egyik kevésbé érdekes könyvemet, amikor édesapám elviharzott a nappali előtt öltönyben és szorosra kötött nyakkendőjében.
- Jött a posta, majd hozd be - kiabált vissza apa az ajtóból, amikor elindult dolgozni. Tétovázás nélkül hajítottam el a könyvet Isten tudja hová. Cipő nélkül rohantam végig az egész lakáson, feltépve a bejárati ajtót futottam egészen a postaládáig. Csak legyen benne a levelem. Ismételgettem magamban fohászkodva ugyanazt a mondatot. Remegő kézzel nyitottam ki a kis csoda ládát, amit a postás fél perce se csukott be. Ő nem tudhatta hogy amikor betesz egy levelet valaki ládájába akkor az az illetőnek mit jelenthet. Lehet hogy egy nem várt kifizetni való jön, az is lehet hogy egy kézzel írott szerelmes levél, vagy éppen egy régi baráttól egy szép képeslap. Vagy mint az én esetemben egy sorsfordító papír.
Kivettem a levelet és onnan jött ahonnan vártam. A Comumbiától. Már csak az volt a kérdés hogy mi áll benne, felvettek vagy sem. Nem volt türelmem igényesen felbontani, letéptem a pecsétet és a borítékot a földre ejtettem. Kezem közt forgattam a papírokat, de engem még mindig csak egy kérdés foglalkoztatott. Gyorsan átfutottam a szememmel az érdektelen sorokat és megláttam a vastagon kiemelt szöveget.
"Hivatalosan is felvételt nyert a NYC Comumbia University-re"

Hatalmas sikoly tört ki a torkomban, és a papírokat fogava ugráltam a házunk előtt. Felvettek. Csak ez járt a fejemben. Azonnal berohantam a házba, és felcsörgettem Kennethet.
- Halló?
- Felvettek! Kenneth felvettek! - ordítottam a telefonba, miközben örömkönnyeim patakokban folytak.
- Kat, hát ez szuper, gratulálok - örült velem együtt az egyetlen ember aki tiszta szívéből osztozott az örömömben.
- El sem hiszem, te jó ég!
- Mondtam hogy fel fognak venni. - nem kellett látnom, ahhoz hogy tudjam, mosolygott.
- Hivatalosan is New Yorkba megyek - sikítottam örömömben. Egy álmom vált valóra.

-Megvan mindened kicsim? - álltunk Kennethel a kocsim előtt, amibe már benne voltak a bőröndök és egyéb dobozok. A szüleimtől és Chucktól már elköszöntem, így már csak Kenneth maradt hátra. Ő tőle lesz a legnehezebb elbúcsúzni.
- Nem akarlak itt hagyni - bigyeztettem le a számat, válaszul csak megfogta az arcom és végigsimított rajta.
- Kat, nem örökre válunk el, csak pár hónapra és újra találkozunk. Addig is beszélünk mindennap.
- Tudom, de itt álva előtted, rájöttem hogy milyen hosszú lesz az a pár hónap - sóhajtottam, és legszívesebben vissza mondtam volna az egészet.
- Hamar eljön ne aggódj, érezd jól magad New Yorkban - kacsintott egyet a fiú, majd megcsókolt. Ezt a csókot be kellett osztanom pár hónapig, amíg újra nem találkozunk. Hosszas búcsúszkodás után vonakodva, de beültem az autóba és elindultam. Még láttam a visszapillantóból ahogyan Kenneth kiáll az útra, és integet amíg el nem kanyarodtam. A szívem szakadt meg hogy ott kellett hagynom őt, és bevallom féltem hogy nem látom viszont. Viszont kénytelen voltam pozitívan hozzá állni ehhez az egészhez, mert akkor nem fogom tudni élvezni azt amiről mindig is álmodtam.
Az út New Yorkig rettenetesen hosszú volt, többször meg kellett állnom pihenni, a szemem már nagyon elfáradt. Közben többször is beszéltem Kennethel, elmesélte hogy ő pedig holnap fog beköltözni a kollégiumba. Rettegve, de bevallom hogy félek találni fog tőlem sokkal jobbat a Harvardon. Ez azért már nem a gimi, ahol mindenki ismer mindenkit.
Itt vagyok.
Amint megláttam a táblát hogy New York, izgatott lettem és minnél előbb az egyetemnél akartam lenni. Nem tudtam kik lesznek a szobatársaim, hogy fognak hozzám viszonyulni de minden esetre vártam.
Kerestem egy üres parkolóhelyet, a bőröndöket bent hagytam a kocsiban és a főépület felé siettem.  Gyönyörű volt az épület ami nagyjából a XVIII. Század felé épülhetett. Az előkert gondozott volt, teli volt virágokkal amik minden színben pompáztak.
Bent sem volt kihalt az épület, az emberek ide oda járkáltak, keresték a megfelelő épületet ahol a szobájuk lesz. A campus területe hatalmas volt, több épületből állt.
- Jó napot! A kollégiumi szobáinak a kulcsát szeretném felvenni - néztem a recepciós kisablakon keresztül az idős hölgyre, aki bár elsőnek eléggé mogorvának tűnt, mégis segítőkész volt.
- Egy nevet szeretnék kérni és az iratait - tolta feljebb az orrán hanyagul lecsúszott szemüveget, aminek zsinórja a nyakában pihent. Átnyújtottam a szükséges írásaimat mire cserébe kaptam egy kis szoba kulcsot egy kék bilétával.
- A fő bejárattól balra lesz egy nagy épület ami a "B" épület és azt megkerülve az oldalsó bejáraton tud felmenni, onnan pedig a szemközti lépcsőn fel a másodikig, de onnantól már maga is tudni fogja - kacsintott rám kedvesen a hölgy és legszívesebben már a legelején visszakérdeztem volna hogy merre is kell fordulni amikor kimegyek.
- Köszönöm, további szép napot - markoltam fel a kulcsot és a szórólapot amit adtak.