In The Devil's Hand

Csúf igazság

×Katherine×

  A fülem sípol, nem látok szinte semmit akkora füst van. Hogy éppen hol és kivel vagyok, és mi a jó isten történik? Szerintem elég ha annyit mondok; az oroszok. Reggel kaptunk egy telefont hogy a mára várt szállítmány megint nem érkezett meg. Ahogy megérkeztünk a hajó úgy kötött ki, testileg fel voltunk készülve a legrosszabbra, talpig felfegyverzett emberek voltak mindenhol. De a legváratlanabb pillanatban csaptak le. A szokásos felállásban kezdtük megközelíteni a hajót, csak arra senki sem számított hogy egy füst bombát dobnak le róla.

-Kath, kettőt nem találunk. Utoljára felétek mentek.-Ethan hangja csendült fel a fülembe, persze arról beszélek amelyik nem sípol.

-Rajta vagyunk!-Daniel és én, egymást fedezve indultunk el arra amerre még nem voltunk.

-Belle a kurva életbe ne rohanj annyira!-nem tudom miért és hogyan, de hallgattam rá így lassítottam. Ahogy haladtunk a konténerek közt, mindkét oldalról mozgólodást hallottunk, ő balra figyelt én jobbra. Az egésszel annyi baj volt hogy rohadtul nem azokra fogtuk a fegyvert akikre mi gondoltuk. Ethan és Colton álltak velünk szembe.

-Öregem ezt nagyon beszoptad, a főnököd asszonyára fegyvert fogni?-rázta rosszallóan fejét Colton. Csak tudnám mikor lett ekkora pofája.

-Kussolj!-mordultunk mindketten rá és fegyvert magunk elé szegezve indultunk tovább, nyomunkban a jobb kezeinkkel.

  Egyik pillanatban egy alak tűnt fel balról, mindannyian fegyverünket rá irányítottuk, és mivel nem láttuk a szokásos karszalagot a felkarján, így tüzeltünk. Három a mellkasába, egy a szeme közé. Mind rám néztek olyan, "ezt most komolyan?" fejjel. Csak vállat vontam és tovább indultam.

   Még vagy fél óráig kerestük azt az egyet, de senki sehol nem találta. Mikor sétáltunk vissza hogy megkérdezzük Lucast, talált-e valamit a kamerákon, egész végig azt a rohadt lövésről hallgattam.

-De most tényleg, pont a szeme közé? Mi legalább kedvesek voltunk és mellkason lőttük. Nem szem közé.-istenem ragasztót fogok magamnál hordani, hogy az ilyen esetekben beragasszam a száját.

-Ethan ha nem fogod be te is kapsz egyet a szemed közé!

  Amint Lucashoz értünk már láttuk rajta hogy talált valamit.

-Ezt mindenképp látnotok kell. A felvételt amennyire tudtam feljavítottam, de így sem a tökéletes.-amikor már mindannyian ott álltunk, elindított egy kamera felvételt. Egy fekete ruhás alak látható, nem lehet sok mindent kivenni belőle. Viszont nem kellett sokat várni hogy megforduljon közben lerántsa a maszkot. Szinte semmit sem lehet látni az arcából, de legalább már tudjuk hogy egy hosszú szőke hajú nőt kell keresnünk, aki valószínűleg elég fontos kulcsfigura ebben az ügyben úgy látszik. Hogy ezt honnan veszem? Egy másik felvételen ami egy fokkal jobb minőségű, ott mindenki rá figyel és hallgat rá.
    Daniel se szó, se beszéd, elindult a kocsik felé, mindenki értetlenül nézett utána, míg nem kérdeztem rá.

-Hova a fenébe mész?-indultam el utána, nem állt meg, úgy válaszolt.

-Megkeresni azt a ribancot aki szórakozik velünk.

-Legalább megvárnál, és nem rohannál mint valami mérgezett egér?-megtorpant és felém fordult, amikor látta hogy komolyan gondolom hogy én is vele megyek hihetetlenkedve felnevetett.

-Nem! Isabelle verd ki de kurva gyorsan a fejedből, kurvára nem jössz velem.

-Miért is nem?-egyre közelebb jött és mindvégig a szemembe nézve. Körülöttünk pedig megfagyott a levegő, az eddig nyüzsgő hangárban síri csönd volt.

-Hogy miért? Téged az kurvára ne érdekeljen. Ha el is mondanám akkor se itt tenném mindenki füle hallatára. De mivel semmi közöd hozzá így nem is fogod megtudni.-az utolsó mondatot úgy mondta hogy csak mi halljuk, hisz itt mindenki úgy tudja hogy felhőtlenül boldog kapcsolatban élünk.

×Daniel×

  Farkas szemet néztem a most igézően zöld szempárral, amik szikrát szórtak. Nem is keveset. Ha tovább folytatjuk ezt a szóváltást, félő hogy nagyobb kárt okoznánk mint a szőke ribanc emberei.  Mély levegőt vettem és hátat fordítottam, majd az autóm felé vettem az irányt. Nem tudom merre, de el akartam innen rohadt gyorsan tűnni. Lépteket hallottam a hátam mögött, nem kellett megfordulnom tudtam ki az. Beültünk a kocsiba és elindultunk, de egyikünk sem szólalt meg egész úton. Mikor leparkoltam az egyik parknál ahová régen jártunk mikor a gondjaink elől akartunk menekülni. A mellettem lévő személy sóhajtott egyet majd feltette azt a kérdést ami elég régóta furhatja az oldalát.

-Haver, mi az isten van veled?-őszintén, attól félek hogy még en magam sem tudom. Mielőtt válaszoltam volna, egy gondterhelt sóhajt engedtem ki.

-Nem tudom. Még én magam sem tudom.

-Életedben nem viselkedtél még így. És ezt csak vele csinálod.

-Oké mit akarsz hallani? Miért taszítom el magamtól az egyik pillanatban, a másikban le sem veszem róla a szemem? Nem tudom. De ha kést fognál a nyakamhoz akkor sem tudnám megmondani.

-De igen, megtudnád csak még magadnak is félsz beismerni. Istenem Dan, tagadni sem tudod. Van szemem, és látom hogy nézel rá. Még amikor veszekedtek, nagyon jól ismerlek és már rég megfordult volna legalább egyszer is hogy megüsd. De nem történt. Őt sosem bántád. Csak gondolkodj el azon ez miért van. Én már tudom.-mondtam már hogy utálom amikor igaza van?

-Azt akarod tudni hogy miért nézek rá úgy ahogy? Hogy miért ő az egyetlen nő az anyámon kívül akit nem ütnék meg? Mert kibaszottul kezdek valamit iránta érezni. Hogy miért taszítom el magamtól? Mert próbálom távol tartani magamtól, hátha elmúlnak ezek a szarok, de nem tudom. Nem tudok tőle távol maradni bassza meg. Féltem őt, amikor kórházban volt kurvára be voltam fosva hogy mi lesz akkor ha nem ébred fel. Amikor nincs velem azon jár az agyam hogy hol van, kivel van és mit csinál. És ebbe kezdek beleőrülni.-fejemet a kormányba vertem, ezáltal hangos duda szó követte és egy elég cifra káromkodás.

-Hát drága barátom, ezt hívják úgy hogy...-nem hagytam hogy befejezze. Rohadtul nem akartam hallani az igazságot.

-Ki ne mond!

-Pont ugyanolyanok. Egyik sem akarja hallani ha nem neki van igaza. Pedig ez a csúf igazság.-sóhajtott es a fejét hátra vetette az ülésen.

-Jó magadban beszélni?

-Aha, kurvára.-nem is ő lenne.

***

   Colton egy órája írt hogy Kath eljött az irodába, úgy voltam vele mivel útba esik elhozom. Mikor beléptem az épületbe Kath apjával futottam össze.

-Áh, Daniel! Jó hogy összefutottunk, beszélni szerettem volna veled.-mi a jó büdös faszt csináltam már megint?

-Jó napot Mr.Johnson, most úgyis van időm.-a folyosón lévő első tárgyalóba mentünk, nem ült le csak az asztalnak támaszkodott.

-Remélem tudod hogy én örülök a legjobban szerintem, annak hogy Kath és te együtt vagytok. Sőt nem is bánnám ha már lenne egy unoka vagy legalább egy hatalmas lagzi. Ezt csak úgy megemlítettem, nem célzás ként mondtam.-aha, mint akit úgy ismernek hogy nem célozgat.-Szóval amiért beszélni szerettem volna veled, az lenne hogy bármennyire is imádlak, de ha megbántod a lányomat akkor még keresztapa sem lehetsz.

-Mr.Johnson, nem szándékoztam megbántani. És ha ez meg is történne, amit igyekszem elkerülni, akkor én magam meegyek önhöz hogy öljön meg.

-Nagyon helyes, legyen is így. Viszont hányszor elugattam már hogy tegezz minket!-egy halovány mosoly jelent meg arcomon, mert tény hogy így volt.

-Sokszor Edward, túl sokszor.-sandítottam rá és már az ő arcán is ott bujkált az a halvány mosoly, aztán elkomolyodott.

-Viselkedj úgy vele mint egy hercegnővel.-nézett mélyen a szemembe.

-Ne várd el tőlem azt hogy úgy viselkedjek mint egy úriember, mikor mind jól tudjuk hogy még csak a közelében sem vagyok. Nem fogok Isabellel úgy viselkedni mint egy hercegnővel, még ha a farkamnál fogva lógatsz fel az első fára. Mikor mind tudjuk hogy ő egy királynő.