4. Rész

2 0 0
                                    


Miután Máté unokahúga beszélt Gabival, a lány elgondolkodott az érzésein. Rá kellett jönnie, hogy közelebb áll Mátéhoz, nem csak barátként tekint rá. Gabi elmondta Máténak mit érez, a fiú mégegyszer emondta a lánynak, hogy mióta szereti, a lány végre komolyan vette a fiú szavait. Ahogy beszélgettek a témáról, ki, mikor szeretett bele a másikba, és miért, Máté felhozta, hogy jöjjenek össze. Mivel szerették egymást, a lány is beleegyezett a kapcsolatba. Máté élete egyik legboldogabb pillanatát élte meg, mikor meghallotta, hogy a lány is kapcsolatot akar. Egész nap együtt voltak, beszélgettek. Mindkettőjüknek fura volt elsőre a kapcsolat, nem igazán fogták fel ép ésszel, hogy most már van valakijük. Máté első szerelme volt a lány, Gabi meg nem dolgozta fel az információt, hogy a legjobb barátjával jött össze. Mikor délután elváltak útjaik, Máté szomorú volt, mert szíve szerint egész délután a lánnyal lett volna, csodálni akarta a lány barna szemeit, inni akarta a lánynak minden egyes szavát, egész nap fogni akarta a lány kezét. A lány nevetni akart a Mátéval, mesélni neki, fogni a kezét, nem akarták, hogy elteljen a délután, együtt akartak lenni. Mikor mindketten hazaértek, első dolguk volt fellépni a messengerre, és ráírni a másikra. Egy idő chatelés után átváltottak telefonra. Órákig beszélgettek folyamatosan, és nem akarták letenni a telefont. Mikor letették a telefont, és elmentek lefeküdni, csak arra gondoltak, hogy a másik fél ott van mellettük, és várták a másnapot, hogy újra együtt lehessenek. Álmuk is csak egymásról szólt, és mindig a másikra gondoltak. Minden egyes pillanatban csak a párjuk járt az eszükben.

Küzdj érte!Where stories live. Discover now