Sixth member

7. Tánc...vagy valami olyasmi

Miután megkaptuk a papírokat kicsit mindenki megkérdőjelezte az ittlétét. Mármint, ha nem vagyunk elég jók, akkor miért raktak minket egybe? Miért nem csináltak kettő triót, ha Louis, Niall és én csak hátsóvokálok lehetünk?
Nem igazán értem ennek a lényegét, de nem merem megkérdőjelezni, egyelőre örülök, hogy itt lehetek.

- Gyertek, gyertek! - szól nekünk a kontyos hajú hölgy, aki valamivel fiatalabbnak tűnt, mint Mrs. Wilson. Kiléptünk az énekteremből, s már be is zárult mögöttünk az ajtó, nincs menekvés, ma bizony táncolni kell. Kissé esetlenül sétáltunk át a parkettán a táncterem másik végébe, hogy az ott ténykedő hölggyel is megismerkedhessünk.

- Jól van, jól van. Thea Schmitz-Zimmermann vagyok, de mivel ilyen rettentő bonyolult nevem van, hívjatok nyugodtan a keresztnevemen, elég fiatal vagyok még úgy is! - csapta össze a tenyerét végül, mire gyorsan mi is elmondtuk a nevünket, hiszen a hölgy, - neve szerint Thea -, már elkezdte kipakolni a zenegépét.

- Jelezném, hogy én borzasztó táncos vagyok. - szólalt meg Louis hirtelen, a legtöbb srác egyet is értett vele. Csak Harry és én voltunk, akik nem mondtuk erre semmit.

- Én szeretek táncolni. - vontam meg a vállamat. - De ez nem jelenti azt, hogy tudok is. - mosolyogtam rá a tánctanárra, aki szinte átlátott rajtam.

- Én is... én is...szeretek táncolni... - suttogta mellettem a kis göndörke, azt remélve, hogy nem halljuk meg. Sajnálatára én meghallottam, de nem gonoszkodtam, inkább megtartottam magamnak ezt az információt.

- Nos... akkor lássunk hozzá! - csapta össze a tenyerét Thea, úgy látszik eléggé pozítívan áll a helyzetünkhöz. Meg is értem, ugyanis ő sem tudta, hogy mi fog történni a következő fél órában.

***

- Jajj, Haya, nem hiszed el! Az egész próba egy kész katasztrófa volt! Niall-al alig bírtuk ki röhögés nélkül. Szegény tanárnő csak fogta a fejét. Senki nem tudta mit kell csinálni, tiszta káosz volt. - meséltem a testvéremnek, miután a teljesen káoszba fulladt próba után visszajöttünk a szobánkba. Épp a fürdőből jöttem ki, öltöztem át, mikor hívott, hogy meséljek. Egy szál alsóneműben, trikóban és a fekete kardigánomban fésülgettem a hajam, miközben azt ecseteltem, hogy mi is történt eddig.

- Jó, jó értem én! De akkor ki a franc az Harry? - kiáltott ki a telefonból. Megráztam a fejem, vagy hatszor elmeséltem már neki, hogy ki kicsoda, de még mindig nem érti.

- A göndör!! Na, akkor elkezdem előről. Van az a göndör hajú gyerek, Harry, kis bátortalan, de nagyon aranyos. Van a festett szöszke, akivel összebarátkoztam a meghallgatás után, ő Niall, hát ő tiszta olyan, mint te vagy, csak fiúban. Eszik, mint akinek feketelyuk van a gyomra helyén, kedves, kicsit szeleburdi. És figyeled, nem Neil, hanem N I A L L! Aztán van a kék szemű, vicces, ő Louis. Hallod neki tudod, hogy írják a nevét? El nem hiszed! Le is írom neked. Tisztára kivoltam, mikor először meghallottam. - gyorsan legépeltem neki, aztán folytattam a bandatársaim felsorolását. - Aztán van egy ilyen barnásabb bőrű gyerek, Zain-nek hívják, hát vele nem beszéltem sokat, de szerintem nincs baja velem. Aztán van egy Ken baba kinézetű srác, Liam. Vele sem beszélgettem sokat, mondjuk ez azért lehet, mert legtöbbször Niall-el ketten vagyunk, pedig jó lenne a többieket is megismerni, hisz ki tudja mennyi ideig leszünk még egy banda...

- HANNAH ELTÉRTÉL A TÁRGYTÓL! - sipákol a vonal másik végén.

- Jó! Jó! Szóval Liam. Igen. Ennyien vagyunk.

- Értelek, de még mindig nem tértél ki arra, hogy melyik néz ki a legjobban. - közli kacérkodó hangon az ikertestvérem, ezzel egy jóízű nevetést kicsikarva belőlem. Megrázom a fejem, és habár nem látom az arcát, biztosta veszem, hogy most a tipikus féloldalas somolygásával várja a válaszom.
Leülök az ágyamra, s még mindig nem válaszolok a feltett kérdésre. Nem is igazán kérdés volt, de még egy egyszerű kijelentésre se tudok reagálni. Elvigyorodom, és kikapcsolom a kihangosítást, a fülemhez emelem a telefont.

- Hidd el, mindegyikük egy igazi Adonisz. - kacsintok a semmibe, majd észhez kapok, hiszen tudom, hogy nem lát engem. Egy nevetést kapok válaszul, s közli, hogy majd ha látja őket a tv-ben, eldönti ő maga. Hallom, ahogy a vonal másik végén nyílik az ajtó, Avery hangját vélem felfedezni. Vacsorázni hívja őt. Haya gyorsan átadja a telefont a másik nővéremnek, majd kiszalad a hallótávolságból.

- Szia Hannah. Hogy vagy? - szól bele a készülékbe, Avy. Ismét kihangosítom a telefont, s besétálok a fürdőbe, lerakom a tükör elé, elkezdem befonni a hajam.

- Szia Avy. Eddig nem igazán történt sok minden, azokat elmondtam Hayanak, jól vagyok. Kicsit magányosan, de jól. Otthon minden oké? Történt valami? - kérdezek vissza. Mély sóhajt hallok a vonal másik végén, biztosan történt valami. - Mi a baj?

- Apának megint volt egy rohama. El is ájult a konyhában. Anthony, Haya és Alya nem tud róla, suliban voltak. Kérlek ne is mondd nekik, anya nem szeretné még közölni velük. - összeráncolom a szemöldököm és leülök a lehajtott vécédeszkára.

- Avy ez nem mehet így tovább. Vigyétek el a kórházba, mert így csak rosszabbodni fog!

- Egy ilyen kezelésre nincsen elég pénzük, Hany, értsd már meg. Az én alkotásaimat nem veszik annyian, hogy bele tudjak egy tetemesebb összeget rakni a családi keresetbe. Apa így is beteg, nem bír olyan sokat dolgozni, anya pedig rengeteget túlórázik. - csattan fel a telefonba.

- Velem te ne üvöltözz, szerinted miért jöttem el ide? Ha egyszer végre elérek valamit az egyetlen tehetségemmel, akkor lesz elég pénzünk apa kezeléseire! - pattanok fel idegességemben, mire Avery közli, hogy vacsora van, mennie kell, s kinyomja a telefont.

Kisétálok a fürdőből, elég morcosan ugyan, de befejezem a fonást a hajamban, miközben rádobom az ágyra a mobilom. Nem hiszem el, hogy nem érti. Eljöttem ide, hogy megnyerjem ezt az ostiba versenyt, együttesben vagy anélkül, hogy végre legyen elég pénzünk apa kezeléseire. Mondjuk eleve nem értem, hogy miért nincs a gyógyítás ingyen az átlag embereknek, miért nem a kormány fizeti az orvosok és nővérek kemény munkáját? Akkor nem pusztulnánk bele a dolgozásba, hogy megkeressük a napi betevőt, amiből alig telik "különlegesebb" dolgokra. Mondjuk nyaralásra, mondjuk egy új kocsira, mondjuk felújításra. Az ilyen dolog a gazdag emberek mulatsága! Az én szülőapám pedig haljon bele abba, hogy végigdolgozta az életét, azért, hogy megadjon nekünk mindent. Pedig mindig arról álmodtam, hogy egyszer talán ő kísér az oltár elé. Hogy egyszer büszkén néz Anthony-ra, mikor lediplomázik, hogy egyszer eljön Avery galéria megnyitójára, hogy egyszer látja, ahogy Alya megnyitja a saját fodrászatát. Az álmok szépek...

- Hannah, gyere vacsora van! - csapja ki az ajtót hirtelen Liam, mire én egy hatalmasat ugrok, s szinte azonnal összehúzom magamon a kardigánt, mivel nincsen rajtam nadrág.

- Dios Mío! Liam, ilyet ne csinálj! - kiáltok fel ijedtemben, mikor meglátom, ahogy vöröslő fejjel pár másodpercig figyel, majd egy gyors "bocsi" után kiszalad. Elpirulok az események miatt, de tudom, hogy pillanatok alatt jön a bunkó hívás a felügyelő emberünktől, hogy megint hol vagyok, így inkább nem törődve a kellemetlen helyzettel felvettem a farmerom, és a cipőmet be sem kötve szaladtam az étkezőbe.

_________
Szóljatok légy szíves, ha valahol hibát találtok! Köszönöm!