SasuSaku: Igazságtalan

1.

/Sakura/

Miért ilyen igazságtalan az élet?- ezt nap mint nap kérdezem magamtól, miközben egyedül járom a falut ahol lakok. 

Hello, Haruno Sakura vagyok, másnéven a Mágia Nélküli Csőd, rövidítva is hallgatok rá. Esetleg, ha jobban tetszik a Totális Katasztrófa, akkor nyugodtan lehet annak is szólítani. Az évek során kaptam ezeket a csodálatos neveket, amikkel a falu beliek illettek. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is. Egyébként ezeket a neveket tök jól eltalálták és kifejezetten illenek rám.

Mindenki tudja, hogy amint a gyerek megszületik rá két évre megkapja a mágia fajtáját. Aha, ez mind szép és jó, csak hogy engem elfelejtettek. Nem kaptam semmit. Még csak egy darab cetlit a postán, hogy "Szia, bocsi, neked már nem jutott semmi". Semmit! És természetesen ez rögtön kiszúrta a kedves emberek szemét. Rögtön piszkáltak, csúfoltak, a szüleim pedig tojtak ezekre. Bele voltak őrülve, hogy végre megtalálják az Öreget.

Szerintem hülyeség ez az egész Öreg dolog. És lassacskán mindenki így gondolja. Az egész világ. 

De anyáék megszállottan kutattak utána és ebbe bele is őrültek, majd öngyilkosok lettek. Először apa, utána követte anya. A szemem láttára csinálták. Csak, hogy jól lássam, hogy mit tesz az emberekkel a mágia. Őszintén, ekkor már nem is bántam, hogy nem kaptam meg.

Miután a szüleim meghaltak teljesen összeomlottam. Eltaszítottam magamtól mindenkit és csak a sötétség és az üresség maradt bennem.

Aztán odakerültem anya nővéréhez, aki csak rontott a helyzeten. Egy görcs voltam a hátán, amit nem tud kimasszírozni, csak ott maradt és megkeserítette az életét.Egy idő után átragadt rá a nyomorom és közölte, hogy amint betöltöm a 19-et el kell mennem. 

Így hát most itt élek egy faluban, 20 évesen. 

Na itt sem jobb az életem, de legalább senki nem ismer és én sem ismerek senkit. Így nem kaphatom meg az előbb említett fantáziadús neveket.  

Ami a nagynénimtől kaptam pénzt abból már egy ideje egy panzióban élek, viszont két hónap múlva el fog fogyni a pénzem, így el kell kezdenem dolgozni. Nincsen semmilyen diplomám, de magas fokon értek a gyógyításhoz. Amióta az eszemet tudom értettem hozzá, magasabb szinten mint egy átlag orvos. Sose értettem, hogy lehetséges ez. Amikor megkérdeztem anya nővérét -akinek már a nevét is kitöröltem az emlékemből- azt mondta, hogy ő sem tudja. Elég bénán hazudott. Biztos volt valami amit a szüleim titkoltak előlem, de most már nem deríthetem ki.

Szóval, vissza a jelenbe!

Idegesen léptem be a kórházba, ahol egyből a pulthoz siettem.

-Jó napot, Haruno Sakura vagyok! Állásinterjúra jöttem. -hadartam el, miközben a tűsarkúmmal, ami már most törte a lábamat, kopogtam.

-Jó napot! Gyere elviszlek Tsunade-samához. -mosolygott rám kedvesen a pultnál álló nő, amit most nem volt kedvem viszonozni, így csak türelmetlenül és idegesen bólintottam, majd követtem a nőt.

Felmentünk az emeletre, ahol megáltt egy ajtónál és megkopogott. Közben én körbenéztem. Talán a fül-orrgégész részen lehettünk. Megnéztem az ajtót.

"Dr. Senju Tsunade" -ez volt kiírva az ajtón lévő kis táblácskára.

-Gyertek! -kiáltott bentről egy határozott hang, mire összerezzentem. Ezt a mellettem álló nő is észrevette.

-Ne félj! -simította meg kedvesen a karomat, majd belépett az irodába.

-Áh, Shizune! Pont hivatni akartala...-kezdte, de megakadt amint meglátott. -Igen? -nézett rám felvont szemöldökkel.

-Az állás interjúre jöttem, Haruno Sakura vagyok. -feleltem kicsit visszanyerve a nyugalmamat.

-Te lennél az? -mért végig, majd elmosolyodott. -Foglalj helyet! -mutatott az előtte lévő székre. Bólintottam, majd odasántikáltam, mert már borzasztóan bántotta a cipőm. -Leveheted a cipődet. -vette észre Tsunade is a problémámat, mire először kikerekedett szemmel néztem rá, majd hálás mosollyal az arcomon megszabadultam a két kínzó topánkától.

Időközben Shizune magunkra hagyott, így már csak ketten voltunk az irodában.  És kezdetét vette az interjú.

Minden jól ment, Tsunade-samát nem zavarta, hogy nincsen diplomám, ugyanis megbízott a képességeimben, ami borzasztóan jól esett. Nagyon régóta nem mosolyogtam ennyit.

-TSUNADE-BANYA! -robbant be egy szőke srác hirtelen az irodába, mire összerezzentem. Tsunade-sama is láthatóan megijedt, de gyorsan rendezte az arcvonásait és rákiabált a fiúra.

-NARUTO! NEM TUDOD MI AZ, HOGY KOPOGÁS?! VENDÉGEM VAN! -ordibált rám mutogatva, mire -ezekszerint- Naruto rámemelte a tekintetét. Elmosolyodott és a kezét nyújtotta nekem.

-Uzumaki Naruto! -mutatkozott be mosolyogva. Először nagyon meglepődtem, de aztán én is elmosolyodtam és megráztam a kezét.

-Haruno Sakura! -mutatkoztam be én is.

-Na jó elég volt! , Naruto, menj ki az irodámból, várj még egy percet! -elégelte meg Tsunade-sama és szó szerint kidobta a szőke hajú fiút az irodából, majd kedvesen rámmosolygott. -Sajnálom, hogy így letámadott. -kért bocsánatot, miközben visszaült a helyére, így én is helyetfoglaltam. -Szóval visszatérve az interjúra. -támasztotta állát a kezének. -A válaszom az, hogy...-kezdte, nekem pedig egy izzadság csepp folyt le az arcomom idegességemben.

-Kérem, Tsunade-sama. -szólaltam meg könyörgően. -Két hónap múlva elfogy a pénzem és ki leszek téve az utcára. Nincs senkim és semmim. Ez az egyetlen esélyem. -néztem a szemébe, miközben megjelent egy-egy könnycsepp a szemeimben.

-Egy szóval sem mondtam, hogy nem veszlek fel, fölösleges itt könyörögnöd. -szólalt meg szórakozottan, mire felkaptam a fejem.

-Vagyis akkor...-suttogtam ledöbbenve. Alig bírtam felfogni.

-Igen, fel vagy véve! -mosolyogott rám, mire elkezdtek folyni a könnyeim. Egy éve. Egy éve tartottam magamban ezt, és az eddig tökéletesen megépített falam, most összedőlt. 

Csak zokogtam ott ülve a széken és nem tudtam mit kezdjek magammal. Rég nem voltam ennyire nagyon boldog.

Hangos sírásomra, viszont Naruto azonnal berobbant az irodába, megint és Tsunade-samára nézett csalódottan.

-Ne már, Tsunade-banya, látszik rajta, hogy tehetségesebb, mint bárki más itt. -nézett rá mérgesen miközben a vállamat simogatta a szőke.

-Felvettem. -közölte egy kidudorodó érrel a homlokán Tsunade-sama. Narutonak kikerekedett a szeme, majd rámnézett. 

-Akkor miért sír? -nézett megint Tsunade-samára, aki mosolyogva megvonta a vállát.

Naruto meglepetten nézett engem és az arcomról próbálta leolvasni, hogy mi bajom lehet. Csoda, hogy nem undorodva vizsgált. Nem nézhettem ki valami gusztusosan. De most ez nem érdekelt, mert mérhetetlenül boldog voltam.

-Elnézést...én csakk...*hüpp* annyira boldog vagyok...-zokogtam megállás nélkül.

 Itt is lenne az első rész, remélem tetszett! Amint látjátok ez most jóval hosszabb lett (979 szó), jó sokat foglalkoztam vele. Nemsokára jön a kövi rész! Addig is sziasztok!

-Rebce! <3