SasuSaku: Igazságtalan

2.

/Mesélő/

Miután Sakura abbahagyta a sírást, megbeszéltél a további részleteket, végül Sakura távozott. Nagyon boldog volt, amiért végre valami sikerült az életében. Most végre azt érezhette, hogy mégse annyira elrontott, mint gondolta.

-Kedves lány...-nézett maga elé mosolyogva egy szőke nő, név szerint Tsunade. Egy szőke, róka vigyorral rendelkező fiú, rámosolygott és bólintott.

-Igen...-válaszolta a fiú elgondolkodva. Valami fura ebben a lányban...-pörögtek a fogaskerekek az agyában hangosan. A következő pillanatban egy kopogás zavarta meg a kialakult csöndet, mire mind a két szobában tartózkodó személy felkapta a fejét.

-Egy pillanat! -kiáltott Tsunade, majd a távozni készülő fiúra kapta a fejét, aki az ablak felé lépkedett. 

-Érezted te is, ugye, Tsunade-banya? -nézett vissza a fiú már az ablakban állva.

-Mit? -kérdezett vissza a nő, bár jól tudta, hogy mire gondolt Naruto. Persze, hogy érezte. Nem volt nehéz észrevenni.

A fiú elmosolyodott, majd egy gyakorlott mozdulattal kiugrott az ablakon. Tsunade nem ijedt meg, ismerte a fiút, tudta, hogy most éppen az épület oldalán áll, vízszintesen. Éljen a mágia.

/Sakura/

"Haza" érve lepakoltam és boldogan dőltem el az ágyamon. Nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Azt hittem, hogy rögtön kidobnak azzal az elvvel, hogy "Nincs diploma, nincs munka", de hála Tsunade-sama kedvességének ez nem történt meg. Megkaptam a munkát, így végre nem kell ebben a poros fogadóban tanyáznom, ami bármelyik percben összeomolhat.

És amint ezt gondoltam, hirtelen megremegett a föld, mire ijedten ültem fel. Az utcáról nagy sikoltozás, majd egy nagy robbanás hallatszott, amibe újra beleremegett az épület, majd egy nagy reccsenést lehetett hallani, amikor is megrepedt a fal. Ekkor jöttem rá, hogy bizony ezt a fogadót akarják romba dönteni. 

Nem tudtam, hogy mit tegyek. Csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség, miközben a plafon darabok már potyogtak le mellém. Körbenéztem és megpróbáltam a józan eszemet használni. Kinéztem az ajtón, a folyosó használhatatlan lett a rengeteg törmeléktől. 

Akkor már csak egy kijárat van. Az ablak. Csak az első emeleten vagyok, így talán egy láb és pár bordatöréssel megúszom. 

Felkaptam a táskámat és beledobáltam a ruháimat, majd az ablakhoz rohantam és kinyitottam. Kiálltam az ablakba, miközben körbenéztem. Nagyjából az egész falu odagyűlt és egyszerre sikított fel mindenki, amikor megláttak. Intettem, hogy jól vagyok, majd nagy levegőt vettem és ugortam. Megint sikítást hallottam, és már zuhantam is. Nem sokáig. Megpróbáltam lábra érkezni, ami félig meddig sikerült, csak aztán a bokám egy nagy reccsenést követően magam alá fordult, így megint estem, csak most kisebb magasságról. 

De az érkezés más volt. Valami keménynek estem, de az mégsem fájt. Egy erős kéz fonódott a derekam köré, majd a térdhajlatom köre és felemelt. Még mindig tompán hallottam és nem tudtam semmit reagálni, annyire fájt a bokám.

A valaki aki elkapott felemelt és szökkent egyet, aminek következtében már annak a fogadóval szemben lévő ház tetején voltunk, ahol laktam. Így tisztán láttam, ami még egy utolsó reccsenést követően összeomlott. 

Mikor elült a porfelhő, megint szökkent a "megmentőm", így már egy következő ház tetején voltunk. És ezt ismételgette. 

A fájdalom nem múlt, de kiváncsi voltam, hogy kinek a karjaiban szenvedek, így felnéztem és rögtön kikerekedett a szemem. 

Nem, nem ismertem. Fogalmam sem volt, hogy ki de...BORZASZTÓAN JÓL NÉZETT KI! Mármint..khm..nem csúnya, az biztos...

Fekete kicsit hosszabb, tüsisebb haj, közömbös, mégis unott tekintet, ónix fekete szemekkel. 

Észrevette, hogy mozgolódni kezdtem így eg pillanatra lenézett rám, majd megállt.

-H-hali! -erőltettem magamra egy mosolyt, miközben még mindig sokkban voltam. Egyrészt azért, ahogy kinézett a "megmentőm", másrészt azért, mert még mindig nem tudtam felfogni, hogy jelenleg mindenem odaveszett, mert hogy a táskám az ott maradt és ráborult egy teljes épület.

-Hello. -köszönt vissza, érzéstelen arccal. Most vettem csak észre, hogy egyik szeme elé oda van fésülve a haja. Biztos ez valami divat itt, vagy nem tudom. Személy szerint nekem rögtön egy emós jut eszembe.

-Hova viszel? -érdeklődtem a legkedvesebb hangomon. Na, legszívesebben nem lettem volna ilyen kedves, de őszintén szólva kicsit megijesztett, így nem mertem hozzá máshogy szólni.

-Nincs közöd hozzá. -felelte, továbbra is engem nézve. Először hitetlenkedve néztem rá, várva, hogy bejelentse, hogy csak viccelt, de ez nem történt meg. Ezért mérgesen felfújtam az arcomat és elfordítottam a fejemet, miközben vörösödtem. A haragtől és attól, hogy folyton néz.

-Már pedig igen is van, ugyanis ENGEM viszel el...valamerre! -néztem újra rá. Egy ideig nézett, majd felemelte a fejét és tovább ugra-bugrált a hazákon.

-Idegesítő vagy. 

Iiigeen, ez egy kicsit rövidebb rész, de azrt remélem tetszett! Ötleteket, véleményeket fogadok!

-Rebce <3