Csak igen csekélyt kanyarítottak róla az újságban:
Moszkva. November 1. F. D. Smirnov (68) helyi lakos, a napokban letartóztatásra került. A vád megállapítása szerint, hirtelen felindulásból elkövetett emberöléssel gyanúsítható, melyet legidősebb fia, M. F. Smirnov (34) ellen követett el, október 23.-án éjjel, egy italozást követő, elfajult vita során. Jelenleg a Butirszkaja börtönben várja tárgyalása kitűzését.
Akár századjára is olvashatta, az impulzusok ugyanolyan éhezőn aprítottak benne, akár valaha az első, apelláló alkalom, gyötrő önkényessége rendeltette. A sokszorosított igény is ez alapján kényszerődött ritmusőrlésre, mialatt ellenébe, nem akaszthattak olyan fosztó rostát, mely garantálhatta volna, porként fog az majd tova szóródni a felejtés szelében. Mintha minden öltött közlés ellenében kokillával tördelték volna a koponyája abroncsát, a szánt épség fegyelmezett kárára. Szinte remegő hideget korbácsolt rajta a háborodott érzés áttetsző rohama; az ülésből kis híján kábultan szédült ki, majd esett a deres lábak fensége elé. Tikkadtan kívánta így mindvégig, valami néma párlat töménységével leforrázni a sürgetőn émelyes nyomorgást, ám azon helyzetéhez, egyáltalán nem volt illesztendő foganat. Ugyanis az utazókocsi terhelve volt nyomorgástól nyomorgásig rögtön ítélkező szemekkel, illetve – még rosszabb – irigyen sóvárgó, olcsó sajnálkozókkal.
A prosztetikussá ékelt felvilágosítás toborzó jellemében, a túlzott kiismertség ellenére, lappangott attól valami...valami szürreálisan fantazmagórikus láz, mit képtelen volt egyesített megnyugvással borogatni. Már az első tördelt ismeret döbbenetétől. Az ettől forrongó kérdések ütközési karcolásban kattantak a feszült hevület cirkon csapdájában, miközben a kényszerített kezdettektől lettek felmentve a kiegészülés kiérdemelt jogbirtoklásától.
...Pontosabban, nem tudta, nem bírta beépíteni azt a tiszta tudat osztott hiányába, a fülledt aggályok lélegzetében, mi immáron kész formában volt öntött...a többé törhetetlen, örökké szégyenítő tragikum tényét, mely maradvánnyá törmelte a családi eredetben csorba formát.
Bár való igaz, apjuk már jó ideje volt hívő törzscsigolya az iszákosok düledezett támasztékában, mégsem volt számukra feltételezhető egyszer sem, még mámoros kiismertségének származásából se, hogy valószínűsíthető várományos volna az élet pazarlására, akár szándékosan, akár véletlen akarattal; idegennel, ellenséggel...rokonnal, gyerekkel, elsőszülöttel...egyáltalán, bárkivel is. Legyen úgy akármilyen vészes az addig legdúlóbb szakadás terjedelmének sorsa.
Viszont, a termékeny hatványok már régóta ülepedtek a feszélyes igazodás vetődő tavában: tudniillett, Matvej Fjodorovics Smirnov egy iszonyatosan szabad szellemű, folyton lázadó, tulajdonképpen rendszerellenes liberális volt. Megváltó tanokkal súlyozott, éberen pezsgő terjesztő. – ekképpen lehetett rá akár felfigyelni. Alaposan vizsgálta és átlátta a színtereket, köpött a háborúra, egységesen a konfliktusokra, gyűlölte a Szovjet rendszer haszonhajtó rigidségét, a vakra és süketre kalibrált híveket (a régmúltból főleg Gorkijt) és a Pártot magát. Nem egyszer azzal szórakozott – néha pusztán baráti kecsegtetésre –, hogy kellően hangosan, a nyílt utcán, ingyen kezdte el osztogatni a tanult téziseket, az arra kóválygott, később megbotránkozó (vagy úgy tevő) megtisztelt elvársaknak. Legtöbbször csak szűkült szemöldököket vagy zavart meneküléseket kapott fizetségül, esetleg nagyritkán rendezéseredetű fenyegetéseket, miszerint a Lefortovszkajában fog nyaralni egy évre, ha nem fejezi be menten. Mivel bolondnak számították, s nem a nyugati bomlasztás csempészett profétájának, ezért pár magányos zárkaestén, esetleges verésen kívül sok kár nem gyűlesztettek benne.
De ez a fajta lázadás, mi általában hűlt volt testvérek és anya között, olyannyira volt perzselő az apjuk birtokán. Eleve gyakorlott ügyesség kellett a vagdalkozások semlegesítésére, ám miután Matvej Fjodorovics elfoglalta térben az alázott kisszoba keskenységét nála, illetve csak egyszer is, a politikára vagy az ország helyzetére hömpölygött a beszélgetés folyama, minden esély megvolt rá, hogy istentelen perlekedések ciklonjai szakadjanak a hirtelen felszáradt béke szikkadt medrébe. Ahogyan a két elszánt prototeokrata izzásban parázslott, hitt vallásuk egymástól óvott igazságaitól.
Kiváltképp akkor volt ez elviselhetetlen, ha ittak is rá, tetemesen...olyankor a panelemeletek azt pártolták, hogy Zeusz és Perun zavarnak ott, vihartámasztó szédületeikben pedig egymást csépelik, nyers mód, a felsőbbség érdektelenbeli kikiáltásáért. A szomszédok éppen ezért sem kedvelték őket, pláne azok, akiknek a papír kedvező jótékonysága az összes támogatott rezgést, torzítás nélkül, szívélyesen átszolgáltatta.
