Az Átmenet

3.

A homlokomat neki döntve az ablaknak néztem az elsuhanó tájat.
Rét, erdő, vadászles, házak, megint rét.

Kiskoromban mennyiszer képzeltem el, hogy ott vágtázok a kocsi mellett, egy lovon ülve...

Egy üzenet zökkentett ki a gondolataimból.
Látva a küldőjét elmosolyodtam.

Elolvasva az üzenetet viszont elhúztam a számat.

Lizy: Úton vagy már?? Tűkön ülve várom az ígért üzeneted.

Hupsz, megint nem küldtem el az üzit...

Én: Igen, csak megint nem nyomtam meg az elküldés gombot...

Lizy: Drina ez már legalább harmadszorra történik meg veled. Tanuld meg, hogy ha írsz valamit és azt elakarod küldeni egy adott személynek, akkor feltétlenül meg kell nyomdod a küldés gombot.

Én: Értettem parancsnok!

Lizy: Hahah, hülye.

Én: Ráérsz? Mert akkor beszélhetnénk hívsban.

Lizy: Aha.

Betettem a fülesemet a fülembe és rányomtam a hívás gombra.

- Hellooo. - veszi fel a telefont Lizy.

- Sziaaa. - nyújtom el én is a szót.

- Már megijedtem, hogy a hívás gombot sem találod meg. - mondta szórakozottan. Mire horkantottam egyett és megforgattam a szemeimet.
Már megint szivat.

- Azért annyira nem vagyok béna. - méláztam el a kijelentésén. - Vagy még is?

- Áá nem.

- Most megsértődtem. - nyafogtam megjátszottan. Majd kinéztem az ablakon.

- Hahó, itt vagy? - kérdezi Lizy.

- Mi? Jaa, igen. - Kaptam észhez a bambulásból. - Bocsi, csak elbambultam.

- Kezdtem azt hinni, hogy tényleg bedurciztál. - mondta értetlenül a nevetés határán.

- Neem, nem, tényleg, csak lefagytam. - röhögtem. Már általános suli óta húzzuk egymás agyát, így megszoktam az ilyen beszólásait.

- Megnyugodtam. - kuncogott ő is.

- Amúgy mi a helyzet nálatok? - céloztam a családjára és a történésekre.
Ugyanis sajnos vagy nem sajnos, anyáék úgy döntöttek, hogy elköltözünk három órányira a régi házunktól, ami Lizy-ék közelében volt. Amikor hetedikbe jártam akkor költöztünk el. Azóta tartjuk a kapcsolatot online. Minimum online, mert szünetekben van, hogy találkozunk.

- Megvagyunk, éppen megyünk anyuékkal vásárolni, körülnézni és beszerezni néhány ruha darabot. - mondta unottan.

- Kitartást. - folytottam vissza a nevetésemet, mivel nem imád vásárolgatni, főleg nem órákig.

- Amúgy mennyi idő mire oda érsz a sulihoz? - kérdezte meg hirtelen.

- Kb. 20 perc és ott vagyunk. - mondtam hullámzó hassal.

- Az mindjárt elrepül.

- Jó, hogy mondod. - dünnyögtem.

- Mi az?? Nem várod? Tök buli! Egy kis életkedvet kérnék kisasszony! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, de még is hallottam benne valami viccelődést.

- Oké, oké. Csak izgulok, de várom, asszem. - vigyorogtam.

- Mutasd meg milyen lány vagy. Akit én ismerek, és nem azt a szótlant! - hát igen, ismerősök között őrült vagyok, de idegenek között kívül "laza" külső, miközben belül meg szorongás vesz körül.

- Oké. - motyogtam.

- Nem hallom! - emelte fel a hangját.

- Rendben. - mondtam picit hangosabban.

- Még mindig nem hallom!

- Igen! Képes vagyok rá! Megmutatom, hogy ki vagyok! Ha fúj a szél, ha nem! - mondtam ki hangosan egy szuszra. Mire apuék hátra néztek érdeklődve, amire legyintettem. - Liz. - magyaráztam meg, mire biccentettek, mintha ez normális lenne.

- Igen? - kérdezte.

- Csak apáék nem értették, hogy kivel és miért beszélek így. - számoltam be neki.

- Ahha, összeállt a kép. - fogta fel, majd megszólalt. - Szóval amit előbb mondtál, azt teljesítsd is! - tért vissza az előző témához, amit kezdtem nem kedvelni.

- Oks. - mondtam határozottan, vagyis próbáltam határozottan mondani.

- Hmm, ez nem volt annyira határozott. - felsóhajtok.

- Jól leszek hidd el, plusz tudod, hogy így is úgy is el leszek.

- Oké, oké, hagylak ezzel. - fújta ki a levegőt.

- Köszi. - háláltam meg, hogy nem szekált tovább.

- Mindgyárt megérkezünk a plázához. - dünnyögi a barátnőm.

- Akkor jó vásárlást! - vigyorodtam el.

- Köszi. - morogta. - Na szia!

Aztán megszakadt a hívás. A telefont letettem az ölembe és magam elé bámultam.
Anya megszólalt.

- Hogy van Liz? - kérdezte anya hátra fordulva.

- Jól, vásárolni mennek. - mosolyodtam el. Mire anya is egy apró mosollyal bólintott, ugyanis mind a ketten tudjuk, hogy utál sokáig vásárolni.
- Mikor érünk oda? - kérdeztem, mert már rég néztem meg a GPS-t, ami a telefononon volt beütve.

- 6 perc. - válaszolt anya egyszerűen.

- Uhh. - nyögtem. - Gyorsan repül az idő. - doboltam a lábammal.

- Nyugi, minden rendben lesz. - mondta anya nyugodt hangnemmel.

Biztos?
Mégis egy órányira a házunktól egy idegen koleszban leszek, amit még nem is láttam. Ugyanis az igazgató azt mondta, hogy mindent az idejében. Oké, de attól még nem illene megnézni milyen a suli? De anyáék elvileg ismerik az igit, szóval csak nem lesz probléma.
Reménykedjünk a legjobbakban.

-----------------------

Elhoztam ezt a részt is. :)

/Szerinted milyen lesz a suli?/

/Vajon Lizy túl éli a vásárlást?/