1.

14 2 0
                                    

Úgy kezdődött a reggel mint minden nap de most más történik..

--Anya! Anya! Menjünk a doktorúrhoz!--kengurut megszégyenítő ugrásokat csinált az izgatottságától.

--Pillanat Izu. Még fel kell vennem a kabátomat.--

A hosszú vagyis Izumi szemszögéből tartott hosszú út végénél szerencsére volt parkolóhely. Nem is kellett sokat várni és be is engedték őket.

--Áh, akkor önök lennének Midoriyáék--mondta egy mosollyal a kedves doktor úr.

--Igen, mi lennénk azok és ahogy gondolta volna ez a kis hercegnő éppen tegnap töltötte be a 4. szülinapját és még eddig nem volt semmi jele a képességének.--közben a kislányra pillantott aki el volt foglalva a szobában lévő többi tárgy megjegyzésével hiszen eléggé egy kíváncsi szellemű.

--Kell vennem egy vér mintát ha szabad--erre pedig csak egy bólintást kapott és a gyerek már ott is volt.

A doktor arra készült hogy egy kicsi sikolyt fog hallani de.. Semmit se hallott. Amikor odanézett egy elájult gyerekre számított de ő csak nézte élvezettel és kíváncsisággal ahogy kiveszik a vért a kezéből. Eléggé meglepődött de nem annyira mutatta ki a doki. Pár perc után már készen is voltak az eredmények. Az anyuka aggódóan nézett rá és kívánta neki a legjobb képességet.

--Vannak jó híreim--mondta a doki.

--Mik lennének azok?--aggódóan gondolt a gyermekére miközben ezt mondta.

--Elsőnek is.. Hé kis kölyök mi akarsz lenni ha nagy leszel?--imádkozott az egyik válaszra a sok közül.

--Hm.. Ha jó képességet kapok akkor hős leszek.--mondta a kis krapek

Egy nagy kő esett le a válláról amint meghallotta ezt.

--A képességének még nincsen neve de annyit tudsz csinálni hogy egy fekete anyagot tudol készíteni és azt teljesen irányítani. Mivel a képessége él és tud gondolkodni magának szabadon, ezért elsőnek a barátoddá kell tenni és a többit azt az interneten megtalálják. Elég híres gond ez, szóval sok videókat fognak találni. Ez minden. Ha lenne valami gond akkor nyugodtan forduljanak egy orvoshoz. --csak egy meglepődött felnőttet lehetett látni ez a beszámoló után és egy boldog kisgyereket.

Amint hazaértek egyből áthívták a Todoroki családot hogy ünnepeljenek. A szülők elbeszélgettek de a gyerekek addig játszottak.

--Neked milyen a képességed?--kérdezte kíváncsi tekintettel a brokkoli fiú.

--Én apától örököltem a tüzes képességemet. --be is akarta mutatni hogy milyen amikor használja a képességét de csak egy kis kék láng jött ki a kezéből. A zöld hajú gyerek csak ámultan nézett és kérdezősködött a képességéről.

--És mik a hátrányai?--kérdezte miközben még mindig figyelte a lángot.

--Ha túl sokáig használom akkor megéget a tűz engem. Szóval lehet nem leszek egy olyan erős hős mint All Might de remélem olyan lehetek mint apa.--mosolygott el büszkén.

--És neked mi is a képessége? Nehogy már csak te kérdezzél ki mindenkit.--kérdezte Todoroki Touya

--Én nekem él a képességem és még nem jött elő, szóval nem tudom hogy néz ki. De A doktor úr azt mondta hogy ez nagyon erős lesz. És ha elég sokat gyakorlok akkor majd én lehetek a következő All Might!--És állt be egy All Might pózba.

--Akkor majd én leszek a második és te leszel az első számú hős. Rendben?--kicsit kuncogott a kislány miközben elképzelte Izukut a béke szimbólumának.

Sajnos már későre járt az óra így el kellett menniük.

A Midoriyáék még nem aludtuk el mert át kellett beszélni hogy el mondják e az osztálytársainak a képességét. Egy hosszadalmas vitázás után megegyeztek azon hogy elmondani elmondják csak nem fogja majd megmutatnia teljes erejét.

A következő nap is eljött. Izgultak mind a ketten hiszen ez volt az első napja általános iskolában. Az osztálya meg normálisnak tűnt első látásra.

Ő volt természetesen az utolsó a bemutatkozásokon. Amikor elmondta a képességét elkezdtek félni tőle. Nem nagyon zaklatták mert hiszen rettegtek attól amit csinálná velük. Szóval nem volt nagyon zaklatva általános iskolában.

Nem mondható ez el a következő osztályáról.

Helló mindenki! Remélem tetszett az első része a könyvemnek. Most ezen dolgozok nagyjából szóval pár rész várható lesz. Minden jót!

Izuku Midoriya Képességének történeteKde žijí příběhy. Začni objevovat