Túl gyorsan

-Bevezető-

-Gyorsnak kell lenned! - jelenti ki zilált tekintettel a lány.

A fiú nem törődöm módjára dől a falnak, és összefont kezeivel támasztja magát.

-Mindig az vagyok - kacsint a vörös hajú testvérére.

A testvérpár újra átveszi a tervet.

Amint bejön az őr az ebéddel a fiú hangtalanul leüti, míg a lány mindenkit varázsa alá von. A fiú kiszalad és felméri a terepet és visszajön, olyan gyorsan ahogy tud.

Nem tudják, hogy a vörös hajú boszorkány meddig tudja tartani a vörös ködöt gonosz fogvatartóikon.

A Maximoff testvéreket évek óta fogva tartja a Hydra. Kísérleteznek rajtuk, emberfeletti erőt adtak nekik. Szenvednek! Viszont ott vannak egymásnak, és ennyi elég is. Nem lehet így élni, valahogy ki kell szökniük, valahogy el kell innen menniük, mert az ittlétük az életüket követeli. A Hydra tökéletesíteni akarja fegyvereit és nem nézik, hogy az embernek, aki maga az erő, mennyi a tűrőképessége. A lány túl erős, de még csak egy gyerek. Ő maga sem tudja, hogy milyen áldást kapott.

-Pietro - elgondolkodó, melankólikus hangon szól fivéréhez. Testvére kérdőn kapja fejét huga felé. A hangnem megrémíti - Ha nem tudom...

A fiú nem engedi, hogy befejezze, sőt, hogy bele se kezdjen. Pontosan tudja, hogy mit akar mondani. Ha a varázs nem elég, ő meneküljön! Gyors két hosszú lépéssel a vörös hajúhoz lép.

-Nem, Wanda! Sikerülni fog! - biztatóan lemosolyog hugára és szorosan magához húzza.

-De ha nem, menekülj - mondja a fehér hajú fiú mellkasának azért is.

Az őr érkezéséig így is maradtak. Ez az ölelés lehet, hogy a búcsú, lehet hogy csak biztatás, nem tudni, de egy biztos, őszinte. Mint az ő kapcsolatuk egésze.

Pietro csókot ad testvére homlokára és ahogy a tervet megbeszélték az őrt leüti. Cellájuk-otthonuk-, ajtajából még hátra néz, és csak miután a lány bólintott, kezdett szaladni.

A vörös hajú boszorkány, amikor már nem látta a kék elmosódott csíkot koncentrálni kezdett és az előre kitervelt 'álmot' az épületre bocsátotta. Egy megszokott napot vetít a bent lévő emberek fejébe, azt amit ő évek óta memorizál. Szóval minden folytatódik, kivéve a leütötte őrnél.

A fiú mikor kijutott a labirintus folyosókról és már kellő távolságban van, megállt. Nem volt természetben évek óta, így a fák és a teljesen friss levegő közelsége szinte elkábította. Elmosolyodott és újra a tervre kezdett koncentrálni. Egy biztos helyet kell találnia a közelben, ahol a Hydra nem talál rájuk. Jó pár kilométerrel arrébb, amit pár másodperc alatt tett meg, egy beton fedte útra jutott. A tábla országutat jelez. Az eddig is kedves mosolya mely az erdő óta az arcát ékesíti még jobban kiszélesedett.

-Hát van remény - mondja maga elé és újra szaladni kezd.

Az országutat követi, nem látni sehol egy várost jelző táblát, de még egy benzinkutat sem. Persze a Hydra miért ne pont egy elhagyatott út mellé tegye főhadiszállását. Az előbb érzett remény a fiúnál fogyni látszik.

A Hydra okos, pontosan tudja mit csinál. Gondolni lehetett, hogy se közel se távol nem lesz egyetlen ember sem.

A fiú azért tovább szalad. Tudja, ha rövid időn belül nem talál valami használhatót, akkor üres kézzel kell visszatérni és látnia kell, ahogy szeretett testvérében az utolsó reménysugár is kialszik.

Újra felcsillan a szeme amikor egy piros autót pillant meg az úton haladni. Mégsincs semmi veszve! Elhalad mellette nem nézi meg ki ül a volán mögött, majd ötven méterrel arrébb megáll és úgy tesz mintha stoppolna, pár év alatt csak nem ment ki a divatból.