Vérszomj & Vámpírvér novella [Befejezett]

1. Namjoon

Sosem gondoltam, hogy nekem egyszer egy ilyen nagy és boldog családom lesz, hisz ahogy mindenkinek, nekem is volt egy sötét része az életemnek. És mivel több mint 500 éves vagyok, ez a rész elég hosszúra sikerült.

1467. szeptember 12.-én születtem egy tenger melletti kis faluban. Apám halász, anyám piaci árus volt.

Sejo király, a Joseon kor hetedik uralkodója egy évvel a születésem után meghalt így fia, Yejong került a trónra, aki mindössze egy évig uralkodott súlyos betegsége miatt majd ő is életét vesztette. Ezek a gyors uralkodó váltások megviselték a népet. Seongjong király volt a következő uralkodó, aki miután elég idős volt az ország vezetéséhez, felvirágoztatta azt. Jól ment a sorunk, nem panaszkodhattunk.

Mikor 18 éves voltam, szüleim házasságra köteleztek. Azt akarták, hogy vegyem el apám legjobb barátjának lányát, de én ebbe nem egyeztem bele. Fiatal voltam, önfejű és szerelmes. Szerelmes egy olyan lányba, aki számomra tiltott volt. AeRum egy árva leány volt, de maga volt a megtestesült kedvesség és szépség. Mindennél jobban akartam őt és ő is engem. Titkos találkáink kivezettek ebből a kegyetlen világból egy olyanba ahol csak ketten lehettünk. Túlságosan szép volt ez az egész ahhoz, hogy sokáig tartson.

Szerelmem, AeRum állapotos lett, amit nem tudtunk túl sokáig titokban tartani, így megkértem szüleimet, had vegyem őt feleségül. Kérésem végül süket fülekre talált. Iszonyatosan mérgesek lettek rám, főleg az apám. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy szégyent hoztam a családra, míg anyám mellette zokogott. Megszakadt a szívem, hogy édesanyámat így láttam, de szerelmem még érte sem adtam volna fel.

Végül megígérték, hogy valahogy megoldják ezt a helyzetet, de akkor még nem gondoltam volna, hogy ezt a lehető legaljasabb módon fogják tenni...

Egyik éjjel egy sikoltásra keltem. Azonnal kiszaladtam, mikor nem éreztem magam mellett kedvesem, de amit láttam azt soha nem fogom elfelejteni.

Apám állt szerelmem előtt és egy tőrt szúrt AeRum hasába. Abban a pillanatban megtört bennem valami. Azonnal odaszaladtam hozzájuk. Apámat leütöttem, majd kedvesemet szép óvatosan a földre fektettem.

-Szelemem! Gyermekem!- néztem rá megtörten, könnyekkel teli szemmel.

-Namjoon!- suttogta és nagy nehezen felemelte a kezét, hogy végigsimítson arcomon.

-AeRum, nem hagyhatsz itt!- ráztam a fejem, ő pedig halványan elmosolyodott.

-Megígérem, hogy egyszer egy másik életünkben együtt leszünk és örökre együtt is maradunk. Szeretlek!

-Szeretlek!- mondtam én is. Ezután a lány lehunyta a szemét és nem kelt fel többet.

A gyász és a fájdalom elhatalmasodott elmémen.

Lassan apám mellé sétáltam aki már ébredezni kezdett.

-Hogy tehetted ezt!?- ordítottam, mire felkelt az anyám is. Szemem sarkából láttam, hogy majdnem elájult a halott lány látványától.- Ő sosem ártott neked! Sem pedig a gyermekem!

-Még hogy nem! Ők ketten voltak azok akik szégyent hoztak ránk, a családunkra! Nem bánom amit tettem! Mostmár nem zavarnak több vizet!

-Te hallod egyáltalán magad!? Ők hoztak ránk szégyent? Te éppen egy gyilkosságot követtél el! Szerinted ez nem hoz szégyent a családra!?

-Nem fog kitudódni. Úgy sem volt családja, csak egy kis koszos árva volt.- mondta szigorúan. Nekem viszont itt szakadt el az a bizonyos cérna. Apám nyakára szorítottam kezeimet.

-Ne merd őt többször a szádra venni! Meg kéne öljelek!- sziszegtem, mire anyám mellém lépett és kérlelt hogy ne bántsam a férfit.

-Úgy sem tudsz! Nincs hozzá bátorságod!- vigyorgott a képembe.

-Nem vagy többé az apám!- vágtam a falhoz, majd összeszedtem pár cuccomat és elhagytam a házat ami többé már nem volt az otthonom.

Egy évig vándoroltam, városról városra. Éppen hogy csak nem haltam meg. Egyik éjjel viszont találkoztam egy öregemberrel. Nem tudom miért, de valahogy megbíztam benne így elmondtam neki a történetemet. Úgy éreztem megért engem. Egyetlen kérdést tett fel nekem.

"Ha megtehetnéd, szeretnél örökké élni, hogy megvárd szerelmedet, míg újra vissza nem tér az élők sorába?" [szerk. értsd: reinkarnálódik]

A válaszom egyértelműen igen volt. Ezután megharapott, majd minden felgyorsult körülöttem. Feltárult előttem egy új világ, amit az elején nagyonis élveztem, majd megtapasztaltam a hátrányait is. JoonGi úr a mentorom lett segített kezelni az új erővel járó nehézségeket. Kitapasztaltam ritka képességemet is, az idézést. Ezt az erőmet később azért nem használtam mert gyakorlásom során rengeteg ember életét tettem vele tönkre. JoonGi úr minden tudását átadta nekem. Olyan volt nekem mint egy megértő apa, amilyen az igazi apám sosem volt.

Körülbelül tíz vagy tizenegy éve lehettem már vámpír mikoris AeRum halálának évfordulóján, hallottam egy hírt, ami egyszerűen kihozott a sodromból.

Éppen a régi falum közelében vándoroltunk, mikor kiderült, hogy az apám azt mondta a falu népének, hogy én öltem meg AeRumot és ezért szöktem el. Minden évben ilyenkor pedig megpróbáltak megkeresni és elfogni a falubeliek.

Túlságosan feldühödtem. Méreggel telve indultam el még világosban a szüleim háza felé. Nem érdekelt ki lát és ki nem. Tudtam hogy velem végezni úgy sem tudnak. Mindenki csodkozva nézett, gondolom azért, merthogy tíz év alatt nem változtam semmit. JoonGi úr próbált visszatartani, de nem tudott.

Apámámat és az egész falut lemészároltam.

Ott voltak mind. Férfiak, nők, gyerekek, akik semmit nem vétettek, csak elhitték apám szavait. Én mégsem kíméltem senkit. Tomboltam, majd megtörten és vérben úszva rogytam térdre a holttestek előtt.

Nem tudom hogy a katonák honnan tudták meg olyan gyorsan hogy mi történt a faluban, ahogy azt sem hogy honnan voltak vámpír ölő eszközeik. Minden olyan gyorsan történt. JoonGi úrral menekültünk, de túl sokan voltak.

-Ide figyelj fiam! Most jól hallgass rám! Neked élned kell! Érzem hogy nagy dolgokra vagy még hivatott. Csak maradj nyugodt és segítőkész. Emlékezz hogy te ki voltál mikor felkaroltalak és így bánj mással is. Ok nélkül pedig soha ne gyilkolj! Köszönöm ezt a kevés időt amit velem töltöttél!- ütögette meg a vállam majd már el is tűnt hogy visszatartsa a katonákat.

-Mindent köszönök!- kiáltottam még utána, majd elmenekültem.

Innentől fogva magamra voltam utalva. Nem volt többé sem falum, sem családom, sem mentorom, sem pedig szerelmem. AeRum volt az első akit igazán szerettem, más pedig nem is lesz soha. Türelmesen várom hogy valamikor a jövőben újra találkozzak vele. Több mint 100 évvel később pedig, mikor már azt hittem örökre magányos leszek, találkoztam egy ifjú fiúval, Jinnel....

Na tehát! Visszatértem ezzel a kis novellával. Remélem tetszeni fog. Viszont ennél már csak rövidebb részek lesznek. 7 részből fog állni. Jó olvasást!❤️❤️