Halld a hangom

1.

Hűvös van. A vénasszonyok nyara lassan átcsap a megszokott őszi időjárásba, de ez nem foglalkoztat. Szaladok. Már lilul a szám, de még mindig szaladok, szaladok, hogy anya ne legyen rám dühös, mert tovább maradtam lent Mrs. Fosternél kismacskát simogatni. Szeretem a cicákat... Ugrálok. Hipp-hopp, fel a bejárati lépcsőn, de megcsúszom és kiszakad a harisnyám. A méhecskés harisnyám. Az a méhecskés harisnya, amit édesapám hozott nekem. Sírásra görbülő szájjal lépek be a házba. Anya le fog szidni, mert nem vigyáztam a méhecskés harisnyámra. Anya nincs a konyhában... Lent van a laborban. Már megint dolgozik. Azt mormolja, hogy késésben van. Rápillantok a naptárára, majd megpróbálom kibetűzni, hányadika is van ma. 1984. október 17. Akkor, hogy lehet késésben? Anya, mindig azt hiszi, hogy késésben van, ezért nem játszik velem.

- Anya!

- Nem jó... Kések... Elkések...

- Anya... Én...

- Elkések... a megrendelő... - felém fordul, majd fejéhez kap. Megint fáj neki...

- Anya, elszakadt...

- NEM! NEM, NEM, NEM! Hallgass! A hangok... Hallgassatok!- csapkod. Meg akarom állítani.

- Anya... - valami felborul. Éget. Nem látok, minden olyan fura. zöld és... puha.
Mint egy cica... Szeretem a cicákat...

Fred Weasley izzadtan ült fel ágyában. Bőre még mindig égetett. Ez már a sokadik ilyen álma volt sorozatban. Teste minden porcikája tiltakozott a képek ellen, de még is. Minden éjjel újra élte. Valahogy érezte, hogy ez nem csak egy sima rémkép, ahhoz túl valóságos. De nem lehet az ő emléke. Talán egy előző élet jelenetei? Fred azonnal megrázta a fejét. Kezdett olyanná válni, mint az anyja. Előző élet? Ugyan már! Badarság. De mi van ha...

- Héj Freddie! Fent vagy már?

- Mi? – pislogott fel Fred értetlenül ikrére.

- Azt kérdeztem: FENT VAGY MÁR?

- Ha eddig nem is voltam Georgie, most már biztosan...

- Baj van? – Fred túl gyorsan rázta meg a fejét.

- Már megint AZT álmodtad? – nyomta meg az 'azt' szót George. Fred óvatosan bólintott.

- Nem olyan, mintha álom lenne... Túl valós, mint egy...

- Mint egy látomás... Ezerszer elmondtad már. Szerintem ne foglalkozz vele, majd elmúlik, de addig is, mi lenne, ha megtréfálnánk kicsit Percyt? – húzta ravasz vigyorra száját George, mire ikre is teljesen megfeledkezett a rémképekről.

***

– És ezzel elkezdődött a mai találkozó, amelynek legnagyobb szenzációja a Griffendél színeiben repülő Harry Potter Tűzvilláma. A seprűk világában megjelent cikk szerint a nemzeti válogatottak is Tűzvillámokat használnak majd az idei világbajnokságon...

– Jordan, arról is hallhatnánk valamit, ami a meccsen történik? – vágott a szavába McGalagony professzor.

– Hogyne tanárnő, csak egy kis háttér információt próbálok adni. A Tűzvillám szériatartozéka az automata fékezőrendszer és a...

– Jordan!

- Jó, jó... A Griffendél indíthat támadást. Alicia Spinnet sebesen közeledik a Mardekár karikái felé. Szépen csinálod, Alicia! Aj-jaj, nem - Warrington elkapja a kvaffot, és már indul is vele az ellenkező irányba - szép terelőmunka George Weasley-től, Warrington elejti a kvaffot. Ki fogja elkapni? Johnson! Újra a Griffendélnél a kvaff, gyerünk, Angelina! Szép csellel kikerüli Montague-t - vigyázz, Angelina, az egy gurkó! - ÉS BEDOBJA! TÍZ-NULLA A GRIFFENDÉL JAVÁRA!

***

- ÉS BEDOBJA! GÓÓÓL! Nyolcvan-húszra vezet a Griffendél! – Jordan egy pillanatra megakadt, majd természetesen teljesen pártatlanul, bekiabálta, hogy Harry Potter elkapta a cikeszt. - IGEN! EZ AZ GYEREKEK! MIÉNK A KUPAAAA!!!

Lee teljesen kikelve magából üvöltözött, majd az őt csitítani próbáló McGalagony mozdulatait kicselezve cuppanós puszit nyomott a professzorasszony arcára. – A miénk a kupa! A miénk a kupa! Az egész csapat összeölelkezik a levegőben és...

-... és Fred Weasleyt telibe találja egy gurkó. FRED WEASLEY TEHETETLENÜL ZUHAN! – hűlt el egy pillanat alatt a griffendéles kommentátor, miközben a mardekáros Peregrine Derric magát ünnepeltetve, színpadias csókot lehelt ütőjére.

– ALJAS CSALÓ! – üvöltötte Lee Jordan, és odébb táncolt, hogy McGalagony ne érhesse el a megafonját. – POFÁTLAN, ALAMUSZI, SZE...

McGalagony azonban még csak rá se szólt. Mi több, ő maga is – teljesen megfeledkezve Jordanről – az öklét rázta Derric felé, és paprikapiros arccal kiabált. Még a süvege is leesett a fejéről.

Fred teste magatehetetlenül hullott alá a toronynyi magasságból. Úgy csapódott a földbe, mint az esőcseppek a pocsolyába, egy kellemetlen nyári zuhé alkalmával. De akkor már nem érzett semmit, hisz eszméletét akkor elvesztette, mikor a gurkó a koponyájával találkozott. A világ egyetlen sötét, csendes hellyé vált. Tele nyugalommal, térrel, és magánnyal.

Nem tudja mennyi idő elteltével, de felült. Feje sajgott, a fájdalom belülről feszítve dörömbölt a koponyája falán, így szinte azonnal vissza kellett hanyatlania a mindig puha gyengélkedői ágyba. De nem a gyengélkedőn volt. Óvatosan felnézett, fekete csillagok táncoltak szeme előtt, míg tekintetét végig vezette környezetén. Egy sötét terem padlójának bolyhos, karmazsinpiros szőnyegén ült. Hátát körívű kanapénak döntötte, melyen szürke-vörös díszpárnák, és plédek foglaltak helyet. Egész otthonos és megnyugtató volt, annak ellenére, hogy Fred még mindig nem tudta hol is van pontosan. Körbe nézve nem látott mást, csak régi kastély falakat, hosszan elnyúló fali szőnyegekkel, a magasból lenyúló grandiózus csillárokkal. Az úszkáló foltok miatt szinte észre sem vette, a terem sarkában homályosan meghúzódó női alakot. Igazából észre sem vette volna, ha annak riadt, zöld szeme nem csillan meg egy pillanatra a gyenge fényben.

- Ki vagy te? – kérdezte kíváncsian a fiú.

- Te ki vagy? – szólt vissza egy finom, bátortalan női hang.

Fred elmosolyodott. – Én kérdeztem előbb.

- Az nem jelent semmit. – érkezett a válasz, mire Fred arcán még szélesebb lett a mosoly.

- Fred Weasley, szolgálatodra. És kit tisztelhetek cserfes kisasszony személyében?

- A nevem Amelia...

Folytatás következik...

Hát, közel 3 évig készült ez a fejezet. De eljutottam idáig, mert egyszerűen nem tudtam elengedni Amelia történetét, mindig itt volt a lelkemben, és most volt pár órám újra elővenni, emésztgetni, fejleszteni, és írni. Leírni az ő megpróbáltatásait, és remélem minél többen fogjátok végig követni őt és engem is az újrakezdés útján. Addig is legyetek türelemmel, hamarosan érkezem a következő fejezettel.