Élj nélkülem, halj velem!

Prológus

  - Mert nélkülem boldogabb vagy. - Ezzel a gondolattal és egy egyszerű „Sajnálom-mal"vetettem véget mindennek. Magyarázat nélkül eltűntem, és az egyetlen életjel amit adtam az annyi volt, hogy reggelente besétáltam abba az átkozott osztályterembe. Láthattál teljes lényemmel, de már nem úgy mint régen. Már nem nevettem veled, nem mondtam a sok faszságot megállás nélkül, nem szóltam hozzád és már nem érintettelek. Az életjel csak egy lélegző, szótlan test volt, semmi több.
  Nem érzem a hiányodat, már nem. Mégis megrémiszt a tudat, hogy még mindig lehetne másképp, hogy tudnék változtatni ezen a végzeten. Viszont mégis mit mondjon egy ember aki magát sem ismeri? Csak rajtad vezetném le mindazt ami engem belülről felemészt nap, mint nap. Képtelen vagyok változás nélkül élni, mégis minden jó úgy ahogy most van. Azt akarom, hogy miattam törj meg, kegyetlenül. Pár perc múlva pedig a lelkedet kiszorítva ölelnélek magamhoz, ismételgetve: - Semmi baj, minden rendbe jön! Én majd segítek!
  Egy darabig azt hittem egymás gyógyulásának mi magunk vagyunk a kulcsai. Ha majd segítek rajtad én is megtudom ki vagyok. Aztán rájöttem, jobb mindkettőnknek másban keresni a megmentőjét. Lehet tisztázatlanul, s egyben lezáratlanul ért véget, de mégsem okoztam neked akkora fájdalmat mintha egy aktuális lelki állapotom vágtam volna hozzád.

Azt hittem lediplomázom és soha többet nem látlak majd...

  ....a sors mégis átfirkálta terveim...