Élj nélkülem, halj velem!

01.

  Blaze ~

  Leszállok a buszról, feltekintek az égre, majd nagy lélegzetet véve elindulok az iskolába. Útközben zenét hallgatok és mivel még egy jó 10 perces séta előtt állok, rágyújtok. Tisztába vagyok vele milyen káros, de legalább megnyugszom tőle. A reggeli hideg megcsípi az arcom, hajamba túrok és eszembe jut ismét, mint minden reggel.: - Pár hónapja még Ő várt rám a kapu előtt, mosollyal arcán. Kék szemei csak úgy csillogtak mikor rám nézett, azok a szemek amelyekbe ma már bele sem merek nézni.
A sarkon befordulva észreveszem a nagyszájú barátomat, Ronniet. Utána kiáltok, hogy álljon meg aztán ráérősen odavánszorgom hozzá.
- Szevasz, mizu? - kérdezem egy ököl pacsi kíséretében.
- Hello! Hallod, tegnap este Lucy végre nálam aludt.
- Ahhhjj, haver akarom tudni a részleteket?
- Hát...dióhéjban jó este volt.
- Gratulálok, annyi huzavona után végre összejött. Adtál neki rendesen?
- Most mondtad, hogy nem érdekelnek a részletek! - morog rám.
- Jól van, próbáltam törődni veled kicsit, de úgy látszik ennyit ér, ha az ember igyekszik. - elnyomtam a csikket majd a terembe vettük az irányt.

  A terembe lépve megpillantottam Őt, névszerint Ryant. Éppen egy könyv felett görnyedt egyik barátjával és próbálta neki elmagyarázni. Gyors pillantást vetettem rá, aztán a hátsó székek fele vettem az irányt, hogy elfoglaljam helyemet.

...

Elvárások, elvárások, elvárások. Semmi más. Ezt kell csinálnod, hogy ezt elérd. Kötelességeid vannak amiket, ha nem látsz el akkor egy senki leszel. Egész életemben ezt hallgatom. Mégis, miért nem élhetnék mindezek nélkül? Úgy, ahogy én szeretném, ha már egyszer az enyém. - Gondolkoztam miközben a professzor folyamatosan magyarázott. Mindegy, már csak ezt a pár hónapot kell lehúzni és vége mindennek. A szenvedésnek, annak, hogy mindennap sanyargatnom kell magam. Végre a saját életemet fogom élni, valakivel.
  Egyszerre csak azt éreztem, hogy oldalról ütögetnek.
- Nincs kedved este elmenni inni valahova? - tette fel a kérdést Ronnie.
- Nem is tudom. Kéne?
- Ne csináld már! Mostanában full olyan vagy mint aki depressziós. Mozdulj ki egy kicsit!
- Jó, benne vagyok.
- Ez a beszéd!

...

  Őszintén, szeretnék találni valakit magam mellé, de nem hiszem, hogy az a valaki a bárban várna rám, esetleg valamelyik sarkon. Az ilyen helyek csak a futó kalandokra jók, amire lehet tényleg szükségem volt. A tényt a mellettem fekvő, meztelen lány bizonyíthatja csak jobban. Csütörtök reggel van, és elég csekély rá az esély, hogy ma látni fognak az egyetemen. Ujjammal végigsimítok törékeny testén melyre összehúzza magát. Nadrágomért nyúlok és öltözködni kezdek, gyorsan hívok egy taxit és mire kiérek a kocsi ott vár a ház előtt. A szokottnál nyugodtabbnak érzem magam, amit most a szépség számlájára írok.

Mire belépek a lakásba, utolér a bűntudat. Mégis miért? Mert jól éreztem magam újra? Vége van már nem? Igaz nincs tisztázva, de egyértelmű, ugye? Mindegy, ami megtörtént azon már nem tudok változtatni.
Elindítom a kávé főzőt majd ránézek a telefonomra. Annak az embernek a neve villan fel rajta, akire álmomban sem számítottam.

Ryan ~

Ma nem jött be. Nem tudom, mi történt köztünk, de nem akarok, hogy így végződjön. Sose voltam a szavak embere, viszont annál jobban igyekeztem tudatni valakivel mennyire fontos számomra. Igyekeztem, és mégis így végeztük. Távol tartom magam tőle, hiszen ő is ezt akarja. Ha mindennap láthatom az nekem elég, de nem sokáig fogom bírni ezt a hallgatást. Ő az egyetlen akivel képes vagyok nyíltan beszélni. Nem vagyok jó kezdeményező, ez tény. Azzal sem vagyok tisztában, hogyan kéne belekezdenem ismét, mégis elküldöm az üzenetet. Melyben csak annyi állt: Tudunk beszélni?

Blaze ~

Hogyan lehetek ennyire szánalmas? Én vagyok a kapcsolatban az irányító, erre a kezdetektől ő kezdeményezett. Mindenben. Sokszor gondolkodtam rajta melyik szerepet töltöm be igazán, de szemmel látható volt. Ennek ellenére a szorongásából kiszakadva ilyen nagy dolgokkal nyitott felém, én pedig mindig elzárkóztam. Elzárkóztam, mert nem tudtam reagálni. Nem tudom a mai napig mit, és hogyan kéne tennem ahhoz, hogy mindkettőket biztonságban tudhassam. Teljesen felesleges dolgokon húzom fel magam, a fontosakat általában le se szarom. Akármennyire is igyekszem, ameddig nincs egy állandó személyiségem egyszerűen képtelen vagyok a közelébe kerülni. Legalább őt had óvjam meg.