Kedves Naplóm... 1.rész

-A sírógörcs-

Amikor hazaértem, anya megkérdezte, hogy miért ilyen sápadt az arcom. Én meg azt feleltem, hogy csak túl meleg volt. Gyorsan ittam egy pohár vizet, kipakoltam a sütiket, és egy erős erőltetett mosollyal felrohantam a szobámba.
Elkezdtem zokogni, mert attól féltem, hogy megutált Will, akit még csak 26 perce ismertem meg.
Egy kis mosoly volt az arcomon azért, mert örültem, hogy megkaptam a telefonszámát.
Aztán beváltottam a jó nyomozói ösztönömet, és elkezdtem nyomozni, hogy mi a neve Instán.
-EZAAAZ!— kiáltottam fel magamban örömömben, hogy megtaláltam az instáját. Első lépésem volt, hogy ráírok.

-Szia, emlékszel rám a cukrászdából? Igen, nem tudtad meg a nevemet, hiszen nem tudtam elmondani. Sajnálom, de megijedtem. Amúgy a nevem Daisy.
Legyen szép napod, remélem hamarosan visszaírsz.

Aztán vártam csöndesen, és valahogy rám jött a sírás. Zokogtam végig, és a párnámból szinte csavarni lehetett a vizet. Ráírtam Lilly-re, hogy mi történt ma, és mondta, hogy átjön, aztán meg utána megyünk hozzá a pizsamapartira.
-Csing-csiingg!!— szólalt meg a kapucsengő. Már vártam, hogy Lilly lesz az, de neem. Will volt az. Összestem majdnem, és kiakadt az agyam. ,,Hogy talált el ide?,, —gondoltam magamban.
-Jahjj drága, ki vagy te? Csak nem az én kis Daisymhez jöttél?— mormolta csábítóan Anya.

-Héé, Anyaa! Ő itt Will. És fejezd be ezt a sápítozást, kérlek! Nem kell ez ide!—kértem meg anyát kicsit erőteljesebben.

Apa is odament a bejárati ajtóhoz, és már ő is kezdte ezt mint Anya. Aztán már tényleg kiakadt az agyam, és elkezdtem zokogni ismét, és annyira feldúlt voltam, hogy elutasítottam Will-nek a megnyugtatását is. És azután kiküldtem a házból.
Megjött Lilly is, és akkor bűntudatom lett, hogy elküldtem szegény Willt. Elkezdtem sírni, és próbált nyugtatgatni Lilly.