𝐂𝐥𝐨𝐬𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐓𝐰𝐢𝐧𝐬 | 𝐘𝐨𝐨𝐧𝐤𝐨𝐨𝐤

2.

December végéhez közeledve, egyre és egyre több dísz borítja a városok utcáit. A karácsony a nyakunkon csüng, épp ezért mozdulnak ki sokkal többen meleg otthonukból, hogy bevásároljanak az ételek hozzávalóihoz, persze szeretteik ajándékáról meg nem feledkezve.

Őszintén szólva sosem tartottunk karácsonyt. A szüleim feleslegesnek gondolták az ünnepet és ezért én sem kerítettem neki nagyobb figyelmet. Természetesen én is megálltam egyszer-egyszer az utcán, hogy igyak egy árustól vett meleg, gőzölgő forró csokoládét, de tulajdonképpen nem hozott lázba különösebben a dolog. Nem vettünk ajándékot, nem sütöttünk mézeskalácsot és nem volt otthon meleg, mire haza értem az iskolából. Édesanyám nem szorgoskodott a konyhába, hogy a fontos vacsorát megfőzze, mire a férje, egyben apám haza ér.

Ők ketten mindig, de mindig dolgoztak. Ezért ahogy betoppantam a bejárati ajtónkon, felmentem, tanultam, majd kimentem hóembert építeni a hóba. Egyedül.. Hiába volt ott a bátyám, ő sosem állt le velem szórakozni kilenc éves korom óta, de nem hibáztatom érte. Egy akkoriban tizenöt éves tininek ciki lett volna az öccsével mutatkozni. Játszani meg pláne.

Sóhajtva kortyoltam bele a teámba, miközben otthon az ablak előtt állva néztem ki rajta és hallgattam a rádióból szóló Truth című dalt, Ken Pomeroytól.

Régóta nem volt nagy hó. Most sem lesz másként. Jelenleg is, épp hogy csak pelyhedzik.

Mikor bögrémből a meleg ital elfogyott, a konyhába mentem. Leraktam az asztalra és a nappaliba mentem. A kanapémra ülve kapcsoltam be a televíziót, hogy valami jó filmet kereshessek, de minden csatornán valami ünneppel kapcsolatos műsor ment, ezért kinyomtam a távirányítóval, és magam mellé dobva azt, orrnyergem kezdtem el masszírozni. A frusztrációmat a csengő zavarta meg, ahogyan valaki rá feküdt arra.

Morogva keltem fel és mentem a bejárathoz.

-miben segíthetek? -kérdeztem unottan, de amint megláttam hogy ki az, halványan elmosolyodtam.

-szevasz, öcsi! -ölelt magához azonnal Junghyun és még egy barackot is kaptam a fejemre.

-naaa, ezt ne csináld! -bújtam ki öleléséből és a hajamat megigazítottam. Önelégülten tolt arrébb és beengedte magát. -gyere be nyugodtan, úgysem zavarsz. -motyogtam szinte már magamnak, szemem forgatva és becsuktam az ajtót. -mit keresel itt, hyung? -mentem utána, hiszen ő már be is foglalta a kanapét a nappaliban.

-Jungkook, nem lehetsz egyedül. Mindjárt karácsony, te pedig úgy nézel ki mint a mosott fos. Még csak egy fénysort sem látok sehol, nem hogy karácsonyfát. -nézett körül elszörnyedve. - mondd csak. Voltál valahol te azóta hogy elkezdődött a december?

-igen, képzeld. A páromnál voltam, ma reggel jöttem haza. Három napot oda voltam, de igazából csak arra volt jó az egész, hogy bemutatkozzak az anyjának. A testvéreivel nem is találkoztam, pedig megismertem volna őket szívesen. -simítottam tarkómra. -amúgy kérsz egy teát, vagy kávét? Esetleg üdítőt? Tudod mit? Ha akarsz valamit, menj a konyhába és szolgáld ki magad. -dobtam le magam Hyun mellé.

Felkelt és a konyhába caplatott. Öntött magának teát abba bögrébe amelyben én ittam és abból kezdte szürcsölgetni az italt.

-és milyen az anyja? -mosolygott rám a pultnak dőlve, onnan nézve rám. Mivel egybe van nyitva a két helyiség, így tökéletesen látjuk egymást.

-olyan mint ő. Nagyon szép és kedves. Figyelmes és látszik rajta hogy nagyon szereti a gyerekeit. Meghívtak, hogy karácsonyozzak velük, ugyanis elmondtam hogy mi nem szoktunk ünnepelni, de nem vagyok benne biztos, hogy elmegyek. - túrtam hajamba.