SOMETHING NEW

| 21 |

Másnap Jungkook mindenáron elkerülte Taehyungot. De Taehyungnak volt egy másik ötlete. Amíg mindketten órán voltak, Taehyung nem állhatott fel és mehetett oda Jungkookhoz.  Azután viszont igen.

Jungkook volt az első aki elhagyta a termet, figyelve Taehyungot, hogy biztos legyen benne nem-e követi őt. Amint a fiúra nézett azonnal  találkozott a tekintetével.

baszki, gondolta Jungkook, sietnem kell. Beszaladt a mosdóba, majd egyből bebújt az egyik ajtó mögé, maga után bezárva azt. Titokban azt tervezgette, hogy itt éli le az életét.

"Jungkook, tudod, ha valaki nem akarja hogy megtalálják, az első hely ahova megy az a mosdó. " szólalt meg egy hang attól az embertől, akit Jungkook most leginkább nem akart látni. A fiatalabb nem válaszolt.

" Még azt is tudom hol vagy. Adok egy tippet, ha elakarsz bújni előlem, a lábaidat emeld fel a földről. "

" Baszki. " morgott Jungkook magának a nemlétező bajsza alatt. Gyorsan felrakta lábát, hiába nem ért már semmit. Meghallott egy halk kuncogást, majd egy kopogást az előtte levő ajtón.

" Itt vagy bent, igaz? " Kérdezte Taehyung.
"Gyerünk már. Nyisd ki az ajtót, Jungkook. Nem olyasvalaki vagyok akitől félned kell. "

Jungkook sóhajtott. "Nem." "Mit nem?" Szólalt fel Taehyung, amikor kinyitódott az ajtó. Jungkook azonnal felkapta a fejét és fel is állt, hogy szemben legyen Taehyunggal. "Tudod, könnyű feltörni ezeket az ajtókat."

"Uhm, szia. " mondta Jungkook egy kínos mosollyal az arcán. Taehyung felhúzta a szemöldökét. Csak azt nem tudta, hogy Jungkook szíve milyen gyorsan ver a mellkasában. Szinte már fájdalmas volt.

Jungkook helyet akart cserélni Taehyunggal, mert akkor, mint nem olyan rég, eltudott volna menekülni.  Már majdhogynem az idősebb vállain voltak kezei, amikor realizálta, hogy Taehyungnak más tervei vannak. Erősen Jungkook kezére fogott és lágyan neki csapta az ajtónak, hogy az becsukódjon. "Ne merj elszökni megint. " figyelmeztette az őzike szeműt, megfigyelve az arcát.

Jungkook szemmel láthatóan nyelt egyet "Én...uh...nem akartam...uhm... elszökni. " Dadogott. Taehyung pedig kuncogott. "Persze." Mondta. "El...elengednél? " Kérdezte Jungkook, miközben Taehyung tenyereire mutatott ami karcsú derekát fogta körbe.

Taehyung önelégülten elmosolyodott. Elvette a kezét, hogy a fiatalabb feje mellé tegye. "Így jobb? " "Uh... ja. Vagyis...nem..uh. " "Miért vagy ennyire félénk? " Kérdezte.

Jungkook elnézett. "Tudod, hogy miért..."
"Nem mindennapi dolog a falnak préselve lenni a kiszemelted által, szóval csak nézz rám. " Jungkook fülig pirult.

Taehyung a másik állára fogott, s maga felé fordította a fejét.

"Miért tiltottál le? " kérdezte Taehyung. "Nem akartalak zavarni az...érzéseimmel..tudod. "  "Jungkook, mondtam, hogy egyáltalán nem zavarsz. " 

Jungkook összeszedte minden bátorságát, ki és be lélegzett, majd felegyenesedve állt. "Akkor miért ignoráltál egy hónapon keresztül? " szólalt fel és büszke volt magára, amiért nem dadogott.

" Én- felhalmozódott minden emlék bennem, amiket mondtál Taehyungról, aki kiderült, hogy én vagyok és mondhatni zavarba jöttem és... tényleg nem tudtam hogyan is reagáljam mindezt le. Tudom, hogy ez volt a legparasztabb mód- " "Igazad van. " Szólt közbe Jungkook. 

" Hallgass meg. " mondta Taehyung komoly hangnemben, míg Jungkook hátán felállt a szőr is. "Rosszul viselkedtem, oké? Bocsánatot kérek. "

" Oké. " mondta Jungkook kissé zavarodottan. Nem volt abban a helyzetben, hogy több szó kicsússzon a száján. "Mostmár elengednél végre? " Nézett a másik szemeibe.

" Miért? Azt hittem tetszik a helyzet. "A félmosoly már ott is díszelgett az arcán. "Ne mosolyogj olyan idiótán a te idióta száddal. " Forgatta meg a szemét Jungkook.

" Oh? Nem azt mondtad még valamelyik nap, hogy tetszik amikor mosolygok? " "Uram isten, Taehyung állj le. " nyafogott a fekete fürtös. "Annyi kínos dolgot mondtam neked, istenem. " Közben eltakarta arcát kezeivel.

" Igazából, igen, valóban. " értett vele egyet. "De, uhm, ez nem számít, igaz? "

" Igen, nem számít. " mormolta Jungkook.  "Tényleg nem akarod levenni a kezed rólam? " "Őszintén..." Taehyung elméje üres volt, a helyzet pedig csábító. Ki kell  használnia az esélyeit.

Taehyung elvette a kezeit, Jungkook megnyugodott. Azonban nagy tenyerei újra az őzike szemű csípőjére vándoroltak, közelebb húzva őt.

Jungkook már azon volt, hogy ellenkezzen. Ezt megakadályozták Taehyung eper ízű ajkai, melyek Jungkook cseresznye ízűit falták.

Jungkook szemmel láthatóan küszködött az érzéseivel, de feladva a harcot visszacsókolt, haldoklott belül.  Taehyungnak valójában fogalma se volt, hogy miért csókolta meg.

Talán megtudja adni Jungkooknak azt a szeretet amit érdemel. Taehyung kimondottan érzett valamit, de — szerelmet? Nem volt benne biztos. Elvált a csókból, s sajnálkozó tekintettel nézett a pár centivel alacsonyabb fiúra. "Sajnálom, hogy én vagyok akit szeretsz. " Taehyung sóhajtott, aztán lassan elengedte őt. Jungkook nem teljesen értette mit mond a fiú, hiszen teljesen elvolt varázsolódva az elmúlt két perc történései miatt.

" Meg...megtudnál újra csókolni? " kérdezte halkan Jungkook. Taehyung szíve egy cseppet gyorsabban vert mint általában. "Sajnálom. Nem akarsz hazugságban élni. "Mondta Taehyung, szintén halkan. Csönd keletkezett közöttük. "Én... én most megyek. " Azzal pedig megfordult.

" Jungkook? " Amint kilépett az ajtón, Taehyung megint megszólalt. Jungkook megfordult válaszul. "Sajnálom. "

" Ezt már mondtad. " Mondta Jungkook egy szomorú mosollyal az arcán, majd vállait leengedve elsétált.