Ava szemszöge
A reggelem szokásosan telt, 6kor felkeltett az ébresztőm ami a többi gyerek zsongása, fogmosás fürdés reggelizés a többi gyerekkel stb átlagos dolgok.
10 órakor megszólalt a hangosbemondó hogy gyülekezzünk az udvaron
Megint dolgozni-gondolja AvaA munkánk nem olyan megterhelő, a lányok vagy a kertbe vagy a konyhába mennek ott is kisebb feladatokat kapunk, a kertben a növényeket gondozni, locsolni, néha begyűjteni a kisebb terméseket amiket a többiek ültettek, lehet azon gondolkoztok hogy miért csak a többieket mondtam, hát én sose szerettem a kertben dolgozni, a tűző napon gyomlálgatni neeeem, én inkább kihagyom az ilyesmiket. De térjünk is vissza a munkánkra, a konyhában legtöbbször mosogatnunk, tisztítgatnunk kell, felmosni a padlót, néhány alkalommal felvágni alapanyagokat az ételekhez, az árvaház vezetője Mrs.Brown vagy ahogy én hívom a boszorkány a legtöbbször engem állít takarítani, és a nagyobb gyerekek is állandóan piszkálnak.
Lassan 12 óra van ami azt jelenti hogy ebéd idő, ahhj ilyenkor szocializálódnom kellene a többi gyerekkel, viszont bárhogyan próbálkozom nem szólnak hozzám és csak lenéznek.Mrs.Brown közeledik felém, hmm mit csinálhattam már megint, elfelejtettem elmosogatni? Neem azt már megcsináltam, rajtam van a sor hogy felvágjam az alapanyagokat? Nem most Peter a soros, hmm akkor mi lehet, eh úgylátom mindjárt kiderül.
Miért álldogálsz itt-kérdezte mérgesen Mrs.Brown
Készen vagyok a mosogatással és már állni sem lehet-picit szarkasztikusan válaszolta Ava
Velem te nem beszélsz így-az egyre mérgesebb boszorkány felemelte a hangját.
ESTÁS LEYENDO
A végtelen erő (Bosszúállók F. F)
AcciónAva White egy 7 éves kislány volt amikor elvesztette a szüleit egy "autó balesetben", azóta néhány hónap telt el és egy árvaházban tölti a napjait. Míg egy nap érkezett az árvaházba egy férfi...