152. Újév

29 4 4
                                    

Szervusztok emberkék, akik még mindig itt vannak :D

Mostanság nem nagyon írtam ide, tudom és sajnálom is, de hát azért az újév az mégiscsak újév, és szerettem volna megköszönni nektek, hogy még mindig itt vagytok velem és olvassátok, amiket közzéteszek.

Egy picike elemzés, de ígérem nem hosszan:

• A karácsonyi novellám nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, kárpótlásul ki tudtam rakni nektek egy százszavast, amit nagyjából augusztusban írhattam, de nem baj. Ha azt nézzük, hogy A Kind Of Christmas Magic-et is tavaly februárban publikáltam, akkor még nem vagyok lekésve semmiről :D

• Még egy karácsonyi meglepetésem volt, bár az nem biztos, hogy sokaknak szemet szúrt: a három korábbi novellám végre saját borítót kapott, amit nem afrikai gyerekmunkásokkal csináltattam, hanem én magam rajzoltam és designeltem őket, szóval azt kell mondjam, I'm kinda proud of myself :D

• Ez a könyv túllépte a 7100 megtekintést, úgyhogy egy hatalmas köszönetet szeretnék mondani nektek. Hálás vagyok, hogy támogattok❤

• Jövőbeli tervekről nem sokat szeretnék beszélni (igen, Johnny ezzel most azt próbálta eltussolni, hogy valójában nincsenek is jövőbeli tervei 🙃) de elszórtan egy-két apróságra lehet azért számítani. A Stormhoz milliónyi ötletem van, csak kurvára nem tudom, hogy kéne elindítani a könyvet úgy, hogy az utána rendesen tudjon haladni, de ha ezt a problémát sikerül orvosolni, akkor idén talán az is megjelenik szerény profilomon.

• Végezetül pedig elszórok nektek egy apró információmorzsát - de csak halkan - miszerint, ha már a karácsonyi nem jött össze, azért egy újabb írás egy-két-három napon belül (mert még borítót kéne rajzolni és kezdődik a pokol is) felkerülhet. Nem kap 18-as karikát, mert nem pornó, de kissé erotikus töltetű, szóval én szóltam.
Természetesen Deacury :D

Találkozunk remélhetőleg pár napon belül drágáim,
John <3

Queen mindennapok (hardcore fan(sz)ságok)Where stories live. Discover now