Nem tudom miért tettem.
Miért nem felejtettem.
El kellett volna engedjelek
marasztalni, hogy mertelek?
Fáj bevallanom, hogy mennyire akarom,
hogy nem tudok talán boldog lenni egyedül,
főleg nem nélküled;
pedig sosem ismertelek.
Nem tudom mit kezdenék veled.
Ismerjelek, ne?
Szeresselek, ne?
Segítenél kiábrándulnom belőled,
vagy csak rontanál a helyzeten.
Vagy nem olyan vagy amilyennek képzeltelek,
vagy én sem tudom mit akarok.
Amikor megkapod azt, amire vágytál és mégsem tesz boldoggá,
ez történik mindennap.
Akkor, hogy találjam meg mi tesz boldoggá, ha egyik vágyam után a másik mond csődöt?
Ki mondja meg mit keressek?
Egyedül kéne elégedettnek lennem, magamat a legjobban szeretnem,
de hiába teszem, mégis üresnek érzem magam.
Talán nekem kell nőnöm vagy kívülről kell valamivel kiegészíteni magam?
Mi az, amivel végre teljes lehetek?
Mi az, ami tényleg boldoggá tehet?
Te ismered?
De akkor is, most mit kezdjek veled?
Akarlak is és el is akarlak felejteni;
ettől az ostoba súlytól megszabadulni,
mégsem megy.
Ha rád nézek csak szépséget látok,
valami olyat, ami nekem nincs meg.
Önző kapzsiság lenne a szerelmem?
Lehet.
Mindegy.
Semmit sem tehetek,
csak élem az életemet,
és próbálok nem figyelni rá, hogy a gondolatodat kell cipelnem az éveken át.
