Az introvertált Kenma x Reader [Befejezett✔️]

#1

A történet Kozume Kenma szemszögéből lesz. Az alapokat cup-of-rei Iwazuma x Reader-ből szedtem. Remélem tetszeni fog neketek. Főleg sanyi_fox nak. Jó olvasást!

Egy hangos gyermek kacaj csapja meg az emberek fülét.

- Haha! Te voltál az utolsó puding, te veszed a pocky-t! - kiáltotta egy kislány.

- Persze, persze álmodban. - válaszolta és leült a földre. Anyukája kiabál neki, hogy ne üljön a talajra, mert fel fog fázni. A kislány kinyújtja a kezét a kisfiú felé. A kisgyerek elfogadja és feltántorog. 

- Srácok, el kell mondanom valamait... Anyukám mondta, hogy elköltözünk valahova és nem biztos, hogy fogunk még valamikor találkozni. - mondja megszeppenve a kislány.

- Soha nem fogunk elfelejteni! - feleli a nagyobb gyerek. 

- Egy újabb unalmas matek óra amin nyomkodhatom a Nintendo-m. Valamiért valami furcsa megérzésem van, mintha ma valami különleges fog történni velem. Biztos csak korán keltem. - ezt gondoltam miközben hátradöltem a székemben. Elképzeltem volna, ahogy Kuroo magyaráz a csajokról. Még szép, hogy nem érdekelnek a lányok, nem azért mert meleg vagyok, csak én hozzájuk nem értek. Valamiért hátra fordultam. A gondolkodási menetemet megszakította a tanárnőnek hangosan kopogó, tiszteletetet parncsoló magassarkúja.

- Bemutatnám nektek a jövendőbeli osztálytársatokat. - mondta a tanár.

- Biztos - gondoltam és visszafordultam, hogy meglássam az új jövevényt. A fejemet a tenyerembe tettem és így könyököltem, amíg vártam a nagy csodát. Egy középmagas lány lépett be az ajtón. Oda állt a táblához felénk fordulva és a táskáját szorongatva. Valószínüleg kicsit szornogott a sok szempárt látva, ugyanis láttam, ahogy folyik le a gyönyörű arcán a verejték. Mondjuk én is izgulnék a legelső találkozásnál. Manapság sok ember először itéli meg az embert, és ez újként nem a legjobb. Egyre jobban szugeráltam a lányt, míg a szemünk nem találkozott. Nem tudom miért, de rögtön elkaptam a fejem. Mi ez a reakció? Most lehet, hogy utálni fog, de... De volt benne valami ismerős. Az új diák szolásra nyitotta a száját.

- Sziasztok! (Vezetéknév) (Keresztnév) vagyok. Én leszek az új osztálytársatok. Remélem befogtok fogadni a közösségbe! -mondta a lány.

- (Vezetéknév)-chan, kérlek foglald el a helyed Kenma-kun mögött! - utasított a tanító.

A lány neve nagyon ismerős volt, mintha hallottam volna már valahol, de nagyon nagyon régen. Furcsa mód a lányka tudta, hogy mi a nevem és rögtön mögém ült. Letette a táskáját és a fejét a kezébe helyezte. Ezennel elkezdődött az osztály által legutáltabb tantárgya. (Keresztnév)-chan is halálra unta, ahogy hallottam a sóhajtásait. Mit is gondoltam?! Hogy nevezhetnék egy lányt a keresztnevén?!!! Úristen, de modortalan vagyok, még jó, hogy nem tud a gondolataim között olvasni. Csak fejeződjön be ez a retkes matek óra. A táskámból lassan, titokban egy kecses mozdulattal kihúztam a Nintendo-m. Amilyen halkan tudtam elkezdtem rajta játszani, míg valaki meg nem húzta a hajam. Elnéztem hátra és megláttam a mosolygó új lányt. A vigyora kissé ijesztő volt. Ki az aki matek órákon mosolyog? Az arca egy pillanat múlva komorrá vált.

- Én úgy tudom, hogy az órákon nem szabad gépezni. - suttogta a fülembe titokzatosan.

Ettől csak kirázott a hideg, ugyanis nagyon közel volt hozzám. Kicsit elpirultam és a kezemmel hátranyomtam a fejét. Az arca nagyon puha és tiszta volt. Egyszerűen öröm volt megérinteni. Már nyitottam volna a szám, de félbe szakítottak.

- Kedves Kenma-kun, lehetne, hogy nem óra közepén próbálsz barátnőt szerezni? - mondta a tanár a maga irritáló hangján. Én felpattantam és elkezdtem kissé hangosan vissza feleselni.

- Egyáltalán nem csajozni akartam csak-csak kérdezett tőlem valamit és én hátranyomtam a fejét! - kiabáltam rá az osztályfőnökünkre. Ezzel csak annyit értem el, hogy teljesen elvörösödve mindenki engem nézzen és szép lassan kiküldjenek az igazgatóiba. (Vezetéknév)-chan nevetését visszatartva fogta a hasát és a száját. Beleharaptam a számba és beletettem a zsebembe a játékszerem.

- Azt kérem a zsebedből. - utasított a mocskos tanár.

- Nem áll jogában, hogy elvegye! - kiáltottam vissza, majd a nő megfogta és kitépte a farzsebemből. Ennyi volt a drága Nintendo-mnak. Ez a kis szuka, tönkretette az egész napom. Kivágtam az ajtót és elindultam az igazgatói felé. Minden lépésem nagyot koppant a padlón és minden koppanásnál nagyobb csomó nőtt a nyakamba. Soha nem voltam az igazgatóiba. Már csak pár lépcsőfok választott el az emelettől, míg futó lépteket nem hallottam a távolból. Megtorpantam és hátranéztem a lépcsőfordulón. Csak nem. Az új lány volt az. A mosolya megmelengette a szívemet, majd kicsordult egy könnye.

- Mint régen Kozume, mint régen! -kiáltotta sós folyadékkal a szemébe. Nem ez nem lehet lehetséges... A régi (Keresztnév/Becenév)-chan visszatért.

- Tényleg te vagy az?! -válaszoltam.

- Persze, és még mindig tartozol velem egy pockyval! - nevette, majd felrohant a lépcsőn és nekem ugrott. Neki csapódtam a falnak ezért kicsit fájt a hátam, de nem törődtem vele, hisz életemben először átölelt egy lány. A feje a vállamra volt helyezve és a pulóverembe zokogott. Nem hiszem el. Ez biztos csak egy álom. Gondoltam, hogy viszonoznom kellene a tetteit és visszakaroltam. Amikor utoljára láttam, ahhoz képest sokkal nőiesebb lett. Jó-jó, nem csak a melleire gondoltam, hanem magasabb lett. 

- Mi az puding? Tán megváltoztál, hogy te is átölelsz vagy csak tényleg csajozni akarsz? - kérdezte kisírt szemekkel (Keresztnév)-chan.

- Nem, nem vagyis igen vagyis nem. NEM TUDOM!!! -vacilláltam egy egyszerű kérdésen. A lány majdnem kiszorította belőlem a szuszt az átkarolás közben, miközben a haja a számba volt. Tudom, hogy nekem is hosszú hajam, de nem akarom megenni.

- Kivennéd a tincsedet a számból? - motyogtam.

- Persze, persze bocs. - azzal kihalászta és felnevetett - Na most megyek, mert csak azt mondtam, hogy kimentem a mosdóba, de furcsa lenne, ha ennyi ideig lennék wc-n. 

Elbúcsúztunk és mentünk a saját dolgunkra. Valami furcsa érzés kerített be, mintha lángolna az egész testem. A karomra helyeztem a kezem és megnéztem a pulzusom. Nagyon hevesen vert a szívem, mintha-mintha, és innentől nem emlékeztem semmire.

Utoljára a nővérnél ébredtem fel a műtőasztalon. A doktor éppen valamit szöszmötölt az asztalon. Nem tudom, nem vagyok orvos. Körülnéztem, hogy szemügyre vegyem a termet, kicsit felegyenesedtem. Valaki kopogott és belépett az ajtón. (Keresztnév)-chan volt a látogató. Rémült tekintettel nézett a szemembe. Odarohant hozzám és megfogta a homlokom. A jelenléte miatt felmelegedtem és hevesebben kezdett verni a szívem, mintha pillangók repdestek volna a hasamban. 

- Jól vagy puding? Nagyon meleg vagy... - motyogta a lány.

- Jól vagyok, nyugi. - válaszoltam és kiültem az ágy szélére.

- A lányok elmehetnek, már nincs semmi bajod csak elájultál. - mondta doki. (Keresztnév)-chan vihogva támaszkodott a térdére, én meg komor fejjel néztem vissza rá. És, hogy miért? Mert a nővér azt hitte, hogy lány vagyok. Visszavettem a pulcsim és elindultam az ajtó felé a mögöttem röhögő (Vezetéknév)-channal. A nevetéstől rám támaszkodott és alig tudtam magammal hurcolni. Egyáltalán, miért kell rajtam nevetni?!

Ez volt a Kenma x Reader első fejezete, remélem tetszett. Ui: Egész nap ezt írtam. Jó estét/reggelt/hajnalt/délutánt/délelőtett kívánok mindenkinek! R.I.P Kozume T^T (1124 szó)