Beleszédültem

Az első találkozás

*Sarah szemszöge*

Egy Decemberi este lehetett, nem sokkal karácsony előtt. Néhány barátommal megbeszéltük, hogy elmegyünk sétálni. Mire odaértem a megbeszélt helyre már ott volt Lion és egy másik fiú akit nem ismerek. Amikor oda értem nem is köszöntem nekik.
Senki nem szólt ezután semmit, majd nem sokkal később Zoe és Kim is betoppantak. Hála az égnek elég kínos volt ott lenni azzal a fiúval... Nem is tudom hogyan írhatnám le:
"Zavarba voltam."

-Sziasztok! - Köszönt hangosan Zoe.

-Halkabban, mert letagadlak! - Vágta rá gyorsan Kim. - Amúgy sziasztok!

-Sziasztok! - Köszöntünk mindhárman egyszerre.

-Lion ki ez a fiú? - Kérdezte Zoe, azt amit én eddig nem mertem megtenni.

- Ő az unoka testvérem, Alexander. Remélem nem baj, hogy eljött...

- Nem baj, csak érdekelt.

Be kell vallani egész helyes volt Alexander... Olyan aranyos volt... Én se tudtam megállapítani, hogy miért gondolom ezt... Beleszerettem volna? Á... Az nem lehet. Nincs szerelem első látásra... Ugye? Mindegy is, nem ezért jöttünk ki.

-Hova megyünk először? - Kérdezte Kim.

- Nem tudom. Én nem idevalosi vagyok én csak ide feljárok. - Válaszolta Alexander, és ránézett az unokatestvérére. Amint kimondta ezt a két szót már nem csak a kinézete tetszett...

-Miért nézel így rám? Én se tudom hova menjünk.

-Mondjuk mehetnénk a játszóra hacsak valakinek nincs jobb ötlete.- Mondta Zoe.

-Felőlem mehetünk oda.- Válaszoltam neki.

-Indulunk?- Kérdezte Kim.

-Hogyne.- Mondtuk egyszerre Alexanderrel. majd elindultunk a játszótér felé.
Amikor odaértünk én, Kim, és Zoe elkezdtünk futni a hintákhoz. És hát... Én értem oda utoljára, Zoe és Kim pedig már befoglalták a hintát.Oda állt mögém Alexander.

-Segítsek leszállítani az egyiket? - Kérdezte kedvesen Alexander.

-Nem kell, de azért köszi.- Válaszoltam neki, meglepődve. Ezek után egy kicsit még elpirulva néztem előre. Utána összekaptam magam és elmentem, leülni egy padra. Lion és az unokatestvére leültek a két oldalamra.

-Jut eszembe. - Tötre meg a csendet Lion. - Még be se mutatták titeket egymásnak! Alexander ő itt Sarah, Sarah ő itt Alexander.

-Szia!... - Mondtuk egyszerre.
Egyszercsak ezt hallottuk ahogy Kim Zoe-t szólítgatja egyre hangosabban.
Gyorsan odarohantunk, mert azt hittük, hogy baj van.

-Zoe!!!! Igen vagy nem?!?

-Hát legyen.- Mondta Zoe nyugodtan.
Amikor megláttam, hogy nincsen semmi baj nagyon bepöccentem. Ők rám néztek. És nem bírták ki, hogy ne röhögjék el magukat. Alexander látta rajtam, hogy ideges vagyok ezért odajött hozzám és megpróbált megnyugtatni... hát mit ne mondjak nem sikerült neki.

- Jót röhögcséltek? - Kérdezte már ő is kicsit idegesen.- megilyesztettétek Saraht!- Ahogy ezt kimondta azonnal lefagyott a mosoly az arcukrol. Én gyorsan összekaptam magam és legyugodtam.

-Meguntam a játszóteret .- Jelentettem ki.- Menjünk valahova máshova.

-Hova?- Kérdezte Lion.

-Focipálya?- Dobta be a közösbe a tippet Zoe.

-Rendben.- Válaszoltunk egyszerre Zoenak.

Elindultunk kifelé a játszótérről és Zoe szokásához híven meg akart ijeszteni minket.

-Tisztára olyan érzésem van mintha egy horror filmben lennénk tudjátok, amikor a gyilkos figyeli a környéket és a arra járó csoportot akarja megölni.- Mondta halál nyugodtan.

Be kell vallanom egy kicsit megijedtem, de már megszoktam, hogy állandóan a frászt akarja ránk hozni. De hát mit lehet tenni ilyen a természete. Én mindeközben csak Alexandert tudtam nézni. Hirtelen felém nézett és a szemeink összetalálkoztak egy végtelennek tűnő pillanatra. Akármeddig el tudtam volna nézegetni a gyönyörű gesztenye barna szemeit. De mindketten elkaptuk a fejünket. Mi ketten mentünk legelöl, és Lion a gyerekes dolgaiból mivel mén nem tudott kinőni, ezért megbeszélte Kimékkel, hogy maradjanak le egy kicsit, hogy lefotózhasson minket. Ők ebbe történetesen beleegyeztek és Lion megcsinálta a képet, ahogy én és Alexander sétálunk a sötétben. Ahogy odaértünk a focipályához, elmentünk a legközelebbi padhoz ami a pálya felé nézett. Alexander leült, mi a többiekkel pedig álltunk. Egyszercsak egy hangra lettünk figyelmesek. Először nem értettük mit mond, majd egyre hangosabban és érthetőbben hallottuk.

-Megöllek.- Be kell vallanom először azt hittem, hogy Zoe volt, szeretném azt hinni hogy  ő volt, de ez egy férfi hangja volt.- Megöllek, ha nem mész el.-Ekkor rájöttünk, hogy csak egyikünket látta.- Állj fel és menj el, mert megöllek.-ennél a mondatnál eszméltünk rá mindannyian, hogy Alexandert látta meg. 

Ő rámnézett és szerintem látta rajtam, hogy egy kicsit megijedtem. Felállt a padrol elindult felém, megfogta a kezem és magához húzott. A derekamál fogva ölelt át.

-Nem lesz semmi baj.- súgta a fülembe. -Kisérjünk mindenkit haza!- mondta hangosan a csipet csapatnak.

Senki nem akart ellenkezni vele. mivel én lakok a legmesszebb ezért engem kísértek haza először. Alexander egész úton fogta a kezem, de nem is bántam. Amikor már haza értem mielöt bementem volna az ajtón még visszarohantam megköszönni neki mindent. De nem tudtam beszélni ezért csak némán megöleltem. Persze rögtön leesett neki hogy köszönet nyilvánítás képpen tettem, és viszonozta a gesztust. ezek után bementem, vacsoráztam, lefürödtem és megpróbáltam elaludni... De végig Ő járt a fejemben...