Örökkön örökké

- 03 -

- Jó napot - Szólította meg lágyan, a férfi pedig végig nézett rajta, tetőtől talpig. Majd erős, határozott szemekkel bámulta a pici fiút mögötte

- Carla Backman? – Kérdezte olvashatatlan arccal. A lány szinte összerezzent a kemény hangot hallva, majd aprót, kurtát bólintott.

- Segíthetek valamiben? – Próbált határozottnak, erősnek tűnni, és habár a férfit ez nem igazán hatotta meg, Theodor látványosan megnyugodott anyja nadrágját markolászva. Anya tudja mi történik, gondolta

- Beszédem lenne magával – Majd a gyermek fele biccentett – A fiúról – Tette hozzá, Carla pedig kezdett egyre jobban megrémülni

- Be szeretne jönni? – Kérdezte egyszerűen, nem akarva, hogy itt kint beszéljenek bármiről is ami a fiával kapcsolatos.

Joggal volt megijedve, ugyanis Theodor nem teljesen legálisan van nála. Semennyire sem legálisan, hogy pontosítsunk. A férfi bólintott, Carla pedig reszketeg ujjakkal kinyitotta az ajtót. Mikor mindhárman beléptek, Carla a konyha felé vezette a váratlan vendéget. Mikor pedig Theodorra pillantott, még jobban megrettent látva a fiú csendes, de határozottan ijedt tekintetét. Tudta, hogy egy nagyon érzékeny fiú, ki könnyen megérti a körülötte lévő eseményeket. Ezért hát vett egy mély levegőt, megsimította fia buksiját, és az idegenre mosolygott

- Foglaljon helyet – Intett az asztal felé. Theodor felnézett anyjára, figyelmesen tanulmányozva annak minden vonását – Theodor, tudod mit kell csinálni, ha egy vendégünk van – A lágy mosolyt látva a fiú végre megnyugodott, majd bizonytalanul a házba nem igazán illő, nagydarab fekete öltönyös alakra nézett

- kér egy pohár vizet? - Kérdezte bizonytalanul. A választ meg sem várva eltotyogott a csapig, elvett egy poharat és lábujjhegyre állva megtöltötte. Ezután óvatosan, még mindig nem bízva az emberben elé helyezte a poharat

- Köszönöm – Szorította ki fogai alól az idegen. A fiú anyjára nézett, várva egy reakciót. Carla pedig megpróbált még nyugodtabb lenni, még szélesebben mosolyogni

- Ügyes vagy, most pedig menj nézz mesét a szobádban, amég én a barátommal beszélgetek – Theodor szeme végre ellágyult, hallva a barát szót

- Rendben! – Majd el is futott, nem aggódva tovább az idegen miatt. Ezzel együtt pedig Carla mosolya is kissé megfeszült, de az arcán maradt. Egy csöppet sem tetszett neki, ahogy az az ember a fiát bámulta, de ennek nem adott hangot

- Nos Ms. Backman, azt hiszem az volna a legjobb, ha a tárgyra térnék. Foglaljon helyet – Intett maga elé, Carla pedig ugyan helyet foglalt, de nem tetszett neki, hogy a saját házában hellyel kínálják – A fiú nem a magáé – A szavak hirtelen érték Carla-t, azt se tudta, mit mondhatna. Szerencsére nem is kellett gondolkodnia rajta, ugyanis a férfi folytatta - Örömmel tájékoztatom, hogy az igazi apja szeretné a gondjai alá vonni – Annak ellenére, hogy örömmel tájékoztatta, az arca rezzenéstelen maradt

- Hogyan?

- A gyermek törvényes apja szeretné visszavenni a gondviselését – a férfin látszott, bosszantja, hogy ismételnie kell magát. De Carla-t ez egy picit sem érdekelte

- Visszavenni? Tudja maga miket beszél? Ő egy kisgyerek, nem egy buszon talált pénztárca! – Fakadt ki hitetlenül, a férfi arcán pedig még nagyobb lett a fintor, mint eddig volt

- Kettőnk közül szerintem én tudom, hogy miket beszélek, hölgyem – Habár hangja nyugodt volt, mégis lekezelően szólt – Utána néztünk magának, és a gyerek papírjainak. Maga nem a törvényes gondviselője, nem tarthat rá jogot – Carla sok dolgot megélt már, mégis, ezelőtt még sosem érezte szívét ennyire hevesen, rémülten verni. Még ő magában szinte a sokk határain állt, a férfi vele szemben higgadt, rideg maradt