Charles Húga/✔️/

13. Fejezet

Amint a helyszínre értünk mosolyogva köszöntünk el egymástól miután megbeszéltünk egy reggeli kávét. Amint végre elfoglaltam az ideiglenes lakásomat ledobtam a cuccaimat a nappaliba, majd miután gyorsan letusoltam és átöltöztem a pizsamámba és befeküdtem a hatalmas ágyamba.

07.11.

Reggel korán ébredtem, viszont az időeltolódás miatt rengeteg üzenet és nem fogadott hívásom volt, ezért az első dolgom a válaszolgatás volt. Miután lecsekkoltam az otthoni időt és megbizonyosodtam arról, hogy még mindenki ébren van aki hívott megcsörrentettem a bátyám.

-Szia hugi!-mosolygott bele a kamerába.

-Helloka-kómáskodtam miközben a kisképen egy kócos hajú karikás szemű lány nézett vissza rám.

-Hogy vagy? Jól telt az éjszaka?-vigyorgott.

-Hahaha, nagyon vicces-gúnyolódtam-ha tudni akarod-kezdtem volna, mire a bátyám feje átváltozott olyan arckifejezésbe ami miatt azonnal elkezdtem röhögni.

-Hej! Mit csináltál tegnap este?-méregetett miközben én folyamatosan csak nevettem.

-Emma! Válaszoljál!-ordibálta a telefonba.

-Jó van!-nyugtattam le magam-nem történt semmi, csak későn értem haza ennyi az egész-mosolyogtam a kamerába miközben a bátyám egy látványos megkönnyebbülés után nézett rám vissza.

-Nálatok minden oké?-kérdeztem utalva a tőle nem messze  levő barátnőjére, ugyan is amíg nem vagyok otthon kipróbálják az összeköltözést. Nagyon szépek együtt és én is illetve a csajszi is elég jól kijövünk egymással, szóval nem bánnám, ha esetleg örökké együtt lennének.

-Persze Cholé pakolászik én pedig fetrengek a kanapén-válaszolt.

-Remek-nevettem el magam, mert Charles sosem volt a rendrakás mestere-na mennem kell, hamarosan jelenésem van!-dobtam puszit, majd kinyomtuk a hívást.

Miután rendbe szettem magam és fölvettem egy narancssárga ruhát, illetve hozzávaló kiegészítőket a felkaptam a pandás Jordanemet és a fekete edzőtáskám, majd indultam is le ugyan is Sota lent vár.

-Szia!-mosolyogtam rá.

-Szi..szia!-köszönt vissza, majd elég szépen végigmért.

-Indulhatunk?-kérdeztem a még mindig engem néző srácot.

-Persze, persze csak elbambultam!-esedezett amit én egy halk kuncogással díjaztam, majd együtt beültünk az autóba és elindultunk Sota kedvenc kávézójához.

Egy nagyon hangulatos kis helyre érkeztünk, mely szépen visszaadott minden eddig hiányzó részt az elmúlt napomból és mikor helyet foglaltunk Sota idegesen nézelődött össze visssza, majd a szemembe és megszólalt.

-Vár otthon valaki?-tért a lényegre. A kérdés hatására keserű mosoly kúszott fel az arcomra, mert egy héttel ezelőtt még azt a választ adhattam volna, hogy igen a barátom. De most...

-Nem-válaszoltam a szemkontaktusra, mire aranyosan zavarba jött, majd megvakargatta a tarkóját.

-Remek-mondta halkan, épphogy halhatóan.

-Téged?-tettem fel az egyértelmű válaszos kérdést, mégsem szerettem volna bunkó lenni.

-Nem-mosolygott továbbra is majd meghúzta a poharát én is így tettem. Egy váratlan pillanatban megcsörrent a telefonom Julia nevével.

-Jaj, te jó ég! Mindjárt elkések!-néztem az időt aki kis kijelzőn, majd szomorúan az előttem ülő srácra néztem.

-Mennem kell, ne haragudj!-kértem elnézést, majd hívtam egy taxit.