Vigyázz rám!

III.

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom az első emberrablás helyszínét, habár soha nem voltam igazán jó a nyomozós játékokban, most szükségem volt valamire, hogy kevésbé érezzem magam tehetetlennek. Az, hogy csak figyelem az eseményeket ebben az esetben nem volt opció ugyanis több ember élete múlt azon, hogy mi lesz a következő lépésem és ezt semmiképp nem hagyhattam figyelmen kívül. A hírekből tudtam, hogy Jamie Sullivant Bakersfield déli részéről rabolták el. A barátai szerint a kilencvenkilences főút mentén szórakoztak éjszaka az egyik bevásárlóközpont üres parkolójában, amikor a haverjukat valaki telefonon kereste ő pedig odébb sétált, hogy beszéljenek, majd végül nem tért vissza.

A ház előtt parkolt az én ritkán használt 2015-ös nissan altimám, amit néhány éve vettem meg azután, hogy megnyitottam a Michael's-t. Beültem, majd besoroltam Bakersfield késő délutáni forgalmába.  A Panorama Street-ről befordultam a százhetvennyolcas főútra, majd a múzeum után a kilencvenkilences főútra és dél felé vettem az irányt. Szerettem vezetni, azonban nem gyakran volt rá szükségem. A bár elég közel volt a lakásomhoz és mivel a belvárosban laktam úgy éreztem, hogy a szükséges dolgok, mint például az élelmiszerboltok, a bevásárlóközpontok na és persze a könyvesboltok is mind megközelíthető távolságban voltak gyalogosan is. Az autót leginkább arra használtam, hogy én és Olivia elszakadjunk kicsit a várostól és utazzunk vele, persze a munkáinknak köszönhetően nem igazán hagytuk el az államot, ha esetleg visszahívna minket a kötelesség. Mivel Bakersfield Kalifornia állam közepén található így a szélrózsa bármely irányába elindulhattunk, biztosan egy olyan városba botlottunk, ahol nagyobb az élet, mint nálunk. Nagyon élveztük ezeket a kirándulásokat és a vele járó szabadságot, ezért is szerettem annyira ezt az autót, hiszen sok-sok jó emlék kötött hozzá. A városból kivezető kilencvenkilences főút vége felé a lakóépületek száma látványosan megcsappant. Az út mentén gyártelepek, és üzletek sorakoztak, a környezet furcsán kihalt volt, de ezt annak tudtam be, hogy a délutáni csúcsforgalom már néhány órával ezelőtt lecsengett és az út  a napszaknak megfelelően kiüresedett.

Leparkoltam az autót az egyik bolt mellett és a táskámat- benne a bicskámmal és a szörnyen hangos riasztómmal- magamhoz véve, majd végig nézve a szinte üres parkolón kiszálltam az autómból. Csupán két kocsi állt a hatalmas parkoló területén, mind a kettő az alkalmazottaknak fenntartott helyen a bolt bejárata mellett. Körbe nézve felidéztem és próbáltam vizualizálni az általam olvasottakat. A betonon még a rendőrök és helyszínelők kréta vonalai, számai látszottak. A nyomozás nagy valószínűséggel továbbra is tart így nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg gyanús személynek tünök ezen a környéken. Megpróbáltam a lehető legtermészetesebben körbejárni a helyet, bár tudtam, hogy a felszerelt kamerák nem működtek, ami miatt a tulajdonosok hatalmas pénzbírságra számíthattak. A parkoló végébe sétálva semmi gyanusat nem találtam, hogy őszinte legyek ezen nem is csodálkoztam. A rendőrök valószínűleg már mindent tüzetesen átvizsgáltak, én magam valószínűleg nem sokat tehettem hozzá a nyomozás kimeneteléhez, de megkellett próbálnom. Jamie valamiért fontos darabja volt a eseményeknek és, ha elakartam kerülni, hogy Saint belekeveredjen, akkor az elején kellett megállítani a dominót. A parkoló legszélén egy rétszerű terület volt, amely nem volt kivilágítva. A parkolót és a rétet egy sekély vízelvezető árok választotta el egymástól. A telefonomon felkapcsoltam a zseblámpát és afelé vettem az irányt, amerre Jamie barátai szerint a fiú telefonálni indult. Az eset szörnyen érdekes volt, hogy tűnhet el egy fiú egy ennyire sík területen? Hogy lehet az, hogy senki nem vette észre, amikor elrabolták őt? Az árokban nem volt víz, csupán egy kissé repedezett agyagszerű felület, de semmi egyéb, az árok oldalát pedig benőtte a fű, amelyet nem gondoztak rendesen. A halvány fény csupán arra volt jó, hogy egy kis területet belássak, így elgondolkodtam rajta, hogy világosban kellene ide jönnöm, ezt azonban elvetettem. Ez a hely napközben dugig van emberekkel. Bár ugyanezen elv szerint az emberek tönkre is tehettek minden nyomot, ami esetleg itt maradhatott miután eltűnt a fiú. Mindenképp megakartam nézni, hogy a réten nincs e esetleg valami nyom, lehajolva megérintettem a talajt, hogy átkeljek az árok másik oldalára. Amint a kezem a puha, a nap melegétől még langyos fűhöz ért szinte átszáguldott rajtam a borzongás. Mintha áramütés ért volna és nem kaptam levegőt. A látásom elhomályosult, majd a látóterembe szinte beúszott egy kép. Jamiet láttam, ahogy a barátaival beszélget, majd éreztem, ahogy a farzsebében megcsörrent a telefonja. A képernyőre nézve egy nevet láttam "Ava". Jamie elmosolyodott és szökellő lépésben ment távolabb, hogy telefonáljon. Éreztem a srác izgalmát, éreztem, ahogy az ereiben megindul az adrenalin száguldása. Várta ezt a hívást.

Az árok szélén állt meg, szinte ugyanott, ahol és magam is voltam. Nem hallottam mit beszélnek, egyiküket sem csupán, annyit láttam, hogy mozog a szája. Többbször is elmosolyodott, ami miatt még fiatalabbnak, szinte kamasznak tűnt. Csupán két, talán három percig tartott a hívás, és nagyon hirtelen lett vége. Letette a telefont, majd félmosollyal az ajkain a barátai felé fordult, amikor egy árnyszerű alak elragadta. Mintha csak nehéz fekete füst lett volna, ami megtölti az ember tüdejét. Valamiért nem láthattam, hogy ki vitte őt el, de láttam, hogy a telefonja kiesik a kezéből, és a fűbe zuhan. A képernyőn Ava névjegye világított, de a számot nem tudtam kivenni . A látomás amilyen hirtelen kezdődött olyan hamar is ért véget. Beleszédültem, amikor kiszakadtam a fiú múltjából. Nem csoda, hogy nem vették észre, hogy a fiú eltűnt, hiszen mindössze egy pillanat volt az egész és már ott sem volt. Bármi is vitte el gyors volt és hatékony. Az agyam azonnal vámpírt kiáltott, de az ösztönöm valahogy nem hallgatott rá. Valamiért azt éreztem, hogy Ava fontos elem, bármi is mozgatta a szálakat, a látomásaimat túlságosan a telefonra és a névre asszociálta a figyelmemet. Bárki is legyen a hívás mögött, köze van ahhoz, hogy mi történt Jamievel. Ha a telefont megtalálták a rendőrök már biztosan megpróbálták lenyomozni Avat, ő volt az utolsó aki beszélt vele így fontos tanú lehet. Persze kérdéses, hogy megtalálták e. Akárhogy is, mindenképp beszélnem kellett vele. Tudtam, hogy nem húzhatom tovább és beszélnem kell az Őrzőkkel, ha csak tanácsért is, de hozzájuk kell fordulnom, mert bármi is volt ez, biztosan nem halandó. Az ő világukhoz tartozik, és én akármennyire is szeretném megóvni Saintet, nem kockáztathatom a másik nyolc fiatal életét.

Gyorsan felálltam a földről és az autómhoz indultam. A hazafelé vezető úton azon gondolkodtam, hogy mit kellene mondanom Oliviának, hogyan kérjek tőle egy ekkora szívességet, és hogyan titkoljam el ezek után a látomásaimat? Tudom, hogy bíznom kellene benne, tudom, hogy nem nézne őrültnek, főleg nem azok után amin az utóbbi időben keresztül ment, de továbbra is ott motoszkált bennem a tudat, hogy az édesapám a saját testvérében sem bízhatott meg. Vagyok e annyira bátor, hogy életem legnagyobb titkát rábízzam a saját "testvéremre"?