Ahol az otthon van

1. A levél

- Tűnj el!

- Wei Ying...

Lan Wangji szíve úgy vert, mintha ki akarna szakadni a mellkasából, a tehetetlenségtől nem tudott tisztán gondolkodni. Wei Ying nem volt önmaga, és bármit tett vagy mondott neki, ugyanazt az érdektelen, gyűlölködő választ kapta.

Napok teltek el, de nem változott semmi, Wei Ying elméje néha zavart volt, a haragos energia úgy átjárta a testét, hogy Lan Wangji spirituális energiája nem találta az utat az Aranymagjáig. Wei Ying teste nem tudta befogadni, mintha nem is lenne már Aranymagja. A gondolat megijesztette Lan Wangjit, és még erősebben tartotta a kezet, ami néha meglepő erővel próbált meg szabadulni, máskor pedig csak erőtlenül hevert az övében.

Lan Wangji mindent megpróbált, ami csak eszébe jutott, még azokat a szavakat is kimondta, amik tizenöt éves kora égették a belsejét. Wei Ying bár rápillantott néha, mintha nem is látta volna őt. Vagy csak nem érdekelte.

- Minden, amit mondtam... azok a valódi érzéseim.

- Tűnj el!

Nem sikerült. Wei Ying azt gondolta, hogy az egész világ ellene van, mindenki gyűlöli, és Lan Wangji vallomása sem enyhített ezen a terhen. Hiába ígérte, hogy mostantól mindig mellette lesz, hogy megvédi, Wei Ying nem kért belőle.

- Te gyalázatos! – hallotta a nagybátyja dühös hangját.

Lan Wangji tudta, hogy meg fogják találni, hallotta a barlang bejáratához közeledő lépteket, de nem akarta levenni a szemét Wei Yingről.

- Shufu. Xiong-zhang.

Ez volt az első eset, hogy a gyalázatos szóval illették. Nem törődött vele ki és mit gondol róla, viszont rájött, hogy ezzel az a kicsi remény is elveszett, amit még táplált a családja felé. Tudta, hogy semmilyen körülmények között nem fogják engedni neki, hogy Gusuban rejtse el Wei Yinget. Hová máshová vihetné?

- Még a nagybátyádnak mersz nevezni?! Wei Ying ha százszor meghal sem válthatná meg az Éjtelen Városban elkövetett bűneit! Megmenteni ugyanaz, mintha összejátszanál vele! Azonnal add át nekünk, így talán kimagyarázhatod magad a többi klán előtt!

- Nem.

Lan Wangji számára ez nem választás kérdése, egyszerűen képtelen volt rá.

- Te...! – Shufu nem találta a szavakat, soha ilyen dühösnek és egyben döbbentnek nem látszott még. – Hogy vagy képes... Te is a démoni útra léptél?! Vagy valamivel megfenyegetett, hogy lázadásra kényszerítsen?!

Lan Wangji próbálta egyszerűen kifejezni magát, hiszen nem volt szükség magyarázatokra.

- Minden, amit csinálok... azt a szívem szándéka szerint teszem.

- Te... Te tényleg...

Ekkor ért oda a többi klántag. Mind a harminchárman Lan Wangji elöljárói voltak, akik tanították, akiket tisztelt, akikre felnézett gyermekkorától kezdve.

- Wangji? Hát itt vagy! Wangji!

- Épp időben jöttetek! – kiáltotta Shufu. – Gyorsan, vigyétek vissza ezt a gyalázatos gyereket!

Lan Wangji nem hagyhatta ott Wei Yinget. Nem akarta. Nem fogja.

- Még nem mehetek vissza – felelte.

- Visszajössz, nem számít, mit akarsz! Add át Wei Yinget, és gyere velünk!

Előrántotta Bichent, hiszen bármit mondott, nem használt. A Lan elöljárók mind megdöbbentek.