Ahol az otthon van

6. Emlékek

Wei Wuxian felébredt, és megdermedt a forró ölelésben, amiben találta magát. Sajgott a válla és az oldala, amin feküdt, szeretett volna visszafordulni a hátára, de nem volt hely, ugyanis valaki a hátára tapadt.

Meleg, egyenletes lélegzet simította végig a nyaka hátulját újra és újra, nagy, erős kéz simult a mellkasára, pontosan a szíve fölött. Enyhén megmozdította a fejét, hogy lenézzen, és látta, hogy a saját ujjai fonódnak arra a kézre, ami olyan jólesően forrósította a bőrét. A hófehér, de az éjszaka homályában kéknek tűnő, összegyűrődött ruhaujjat látva hevesebben kezdett verni a szíve.

Lan Zhan?! Wei Wuxian mozdulatlanná dermedt, a lélegzete felgyorsult. Vajon miért alszik egy ágyban a híresen erényes, tökéletes Hanguang-Junnel? Biztos volt benne, hogy nem képzelődött. Visszagondolt a legutóbbi emlékeire.

Még mindig nem akarta elhinni, hogy Jiang Cheng is itt van, és olyan kedvesen viselkedett vele, mintha nem is ő maga lenne. Azt ígérte, visszaviszi Lótuszrévbe, és Wei Wuxian úgy sejtette, ebben nem lehet rossz szándék. Bármennyire is gyűlölte Jiang Cheng azokért a dolgokért, amit tett, soha nem lenne olyan tisztességtelen, hogy ilyesmit hazudik neki. Sőt, amikor később Zewu-Jun megjelent az ágyánál, és elmondta, hogy azért jött, hogy segítsen neki gyógyulni, már egészen megnyugodott.

Úgy látszott, tényleg segíteni akarnak neki, és a szenvedéseinek egyelőre vége. Arra nem emlékezett, mi történt a Gyógyítás közben, talán elaludt? Mindenesetre ezerszer jobban érezte magát, úgy érezte, lenne ereje akár felkelni is. De még sötét volt odakint, és Lan Zhan ölelése meglepően kellemes volt.

Wei Wuxian döbbenetét elnyomta Lan Zhanból áradó forróság megnyugtató jelenléte. Ahogy az ujjait szétnyitotta a mellkasán, mintha azokkal is melegíteni akarná őt. Wei Wuxian egy vékony alsóruhát viselt, de Lan Zhan teljesen fel volt öltözve, mégis egy kicsit zavarba ejtő volt az egész. Nem azért, mert kellemetlen volt, hanem olyan jó érzés.

Wei Wuxian tudta, hogy valószínűleg sajnálatból történnek most ezek a jó dolgok vele. Korábban végignézett a saját testén, és megdöbbent mennyire sovány lett, ráadásul a rengeteg seb biztosan nyomot fog hagyni a bőrén, ha meggyógyul, akkor is. Soha nem zavarták a sérülések, volt belőlük néhány, de legtöbbször el tudta őket rejteni mások elől, most pedig Lan daifu és Lan Zhan is elég sokat láttak belőle. Az egész testén kezelték a sebeit, lemeztelenítették ezt vagy azt a testrészét, sőt, amikor eszméletlen volt, meg is fürdethették mindenhol. Ez tényleg zavarba ejtő volt, ugyanakkor Wei Wuxian élvezte is. Lan daifu és Jiang Cheng kedvességét, Lan Zhan odaadó gondoskodását. Érezte, ahogy a szája mosolyra húzódik, amikor felidézte Lan Zhan komor, makacs kifejezését, miközben a keserű gyógylevessel etette türelmesen. Wei Wuxian hangtalanul felnevetett. Lan Zhan túl aranyosan viselkedett, miközben őt ápolta. Még ágyba is bújt vele, hogy a testével melegítse!

- Wei Ying?

- ...

Wei Wuxian arcára rádermedt a mosoly. Lan Zhan lélegzete elakadt mögötte, valószínűleg megérezte a mellkasa remegését, miközben nevetett, és ezzel felébresztette. Nem tudta, mit tegyen. A régi énje tett volna valami megjegyzést, de azóta megtanult hallgatni is. Tudta, ha viccelődni kezdene, vagy csak valami rosszat mondana, akkor Lan Zhan azonnal visszaváltana a fagyos, megközelíthetetlen önmagába, de Wei Wuxian azt akarta, hogy maradjon mozdulatlan.

- Ébren vagy?

Tettetni akart, behunyta a szemét, és mélyet lélegzett, de aztán úgy döntött, nem akarja átverni Lan Zhant, mindazok után, amit érte tett az utóbbi napokban. Különben is, ez nem is olyan furcsa, hiszen Lan Zhan ágyában volt, Jiang Cheng elárulta, hogy ez az ő lakrésze. Valahol neki is aludnia kellett...