-Boldog születésnapot JK!- mondják, miközben össze koccintunk mindannyian. Ma van a születésnapom, és a többi taggal ünnepelünk. Már egy fél éve van egy barátnőm. Egész pontosan HaNa. Még nem mutattam be a többieknek, csak annyit tudnak róla, hogy már feléve együtt vagyunk és ő az igazi. Érzem. Úgy döntöttem, hogy a szülinapom lesz az a nap, amikor bemutatom őket egymásnak. Nagyon izgatott vagyok, mivel szeretném, ha a többiek is elfogadnák és jól kijönnének vele. Azért mert mi a BTS nemcsak egy banda, hanem egy család vagyunk. Jóformán mindent együtt éltünk meg. Hittünk egymásban amikor mások nem, felsegítettük egymást a mélypontról. Itt voltunk egymásnak amikor a családjaink sem tudtak.
-Na, mikor jön a csaj?- kérdezi Jin egy nagyot kortyolva a pezsgőből.
-Tényleg, úgy volt hogy ma bemutatod végre azt a titokzatos lányt.- csap a vállamra a mellettem ülő Hoseok.
-El tudom képzelni, hogy a kicsi Kookunk csak kitalálta őt.- nevet fel Yoongi.
-Na de most mit vagy ilyen? Nemsokára jön. Azt mondta már úton van.- nézek Yoongira.
-De hát elvileg már fél éve tart a kapcsitok, mégsem mutattál róla egyetlen egy képet sem.- sóhajt Jimin.
-Minek kép? Mindjárt meglátjátok milyen gyönyörű. Egy kép nem képes vissza tükrözni azt a szépséget amit mindjárt láthattok.- leszek egyre izgatottabb.
-Ha te mondod.- forgatja a szemét Tae.
-De amúgy jó lenne, ha kedvesek lennétek hozzá. Nagyon ideges a találkozás miatt.- nézek komolyan végig minden egyes itt ülőn.
-Jó, majd kordában tartom ezeket a tökkel ütötteket.- iszik Nam.
-Hé
-Tökkel ütött vagy te.
-Kapd be
Kiabálja le mindneki Namot. Ekkor meghallok egy bátortalan kopogást, mire mindannyian oda kapjuk a fejünket. Tudom hogy HaNa az, ezért gyorsan felugrok és ajtót nyitok.
-Szia édes.- fogadom egy csókban, amit a többiek az ajtó miatt nem láthatnak, viszont sejthetik.
-Szia.- ölel meg szorosan. -Hogy vagy? Minden okés?- válik el tőlem.
-Persze, és veled?- mosolygok le rá. Mindig is imádtam, hogy ilyen alacsony.
-Kissé ideges vagyok. Mi van, ha a többiek nem fogadnak el?- néz rám aggódó arccal.
-Ilyen nem lesz. Szeretni fognak már az első pillanattól kezdve.- nyugtatom le, miközben ismét ajkaira hajolok.
-Na gyertek már, ne az ajtóban teperjétek le egymást. Az rá ér később is.- kiállt fel Jin, mire mindneki nevetni kezd, én pedig szem forgatva elválok HaNatól.
-Na gyere, a többiek alig bírnak kivárni.- fogom meg a kezét, majd azt össze kulcsolva elvezetem őt az asztalhoz. -Na tessék. Látjátok. Itt áll hús-vér valójában és nem csak kitaláltam ezt a szépséget. Hát nem meg mondtam, hogy egy kép nem lenne képes ezt az arcot vissza tükrözni?- áradozok büszkén. HaNa szorítása a kezemen szorosabb lesz, és megfeszül egész lényegen, de csak letudom annak, hogy ideges. Síri csend keletkezik. Mindannyian HaNat stírölik, de egy szó sem jön ki szájukon. Pedig Nam, Hobi és Jin lettek volna az elsők akik felugranak és boldogan üdvözölnék őt. -Na mi van? Ne bámuljátok már így. HaNa foglalt.- mondom kissé zavartan. Ezekbe meg mi ütött? Miért nem tesznek semmit? Kezd kellemetlen lenni a légkör.
-Á! HaNa! De szép neved van. Végre hogy találkozunk!- ugrik fel elsőként Hobi, majd egy szoros ölelésben részesíti HaNat. Ezek után mindenki egyesével ocsódul fel, és üdvözli HaNat, aki kellemetlenül fogadja ezt.
-El se hiszem. A legnagyobb nőfóbiás talált maga mellé egy nőt.- horkant fel Jin.- És még nem is akárkit.
Én csak a szememet forgatva nevetek fel.
-Gyere ülj le mellém.- ragadom meg és ültetem le magam mellé HaNat Jimin fogja a poharát, és lehúzza az egész tartalmát, Nam maga elé bámul, Tae a tőle nagyon nem megszokottan csendben ül és játszadozik a pohárral, a többiek meg HaNat figyelik.
-Igazad volt, szép lány.- Bólint Yoongi elismerően.
-Kár, hogy tényleg létezik.- böki Jin oldalba kedvtelenül Namjoont.
-Ezt hogy érted?- nézek rájuk.
-Ezek a hülyék fogadtak.- neveti el magát Jimin tapsolva.
-Na ne mond úgy mintha te és Yoongi nem is lettetek volna benne.- Mondja NamJoon tetetett felháborodással felé vágva egy szalvétát.
-Hé, engem ti ne húzzatok be a kis vitátokba!- szólal meg Yoongi is.
-Hiszen a te ötleted volt.- nevet Jin.
-Miben fogadtatok már megint?- sóhajtok unottan.
-Abban fogadtak, hogy létezik-e a csaj, kitaláltad vagy csak szimplán megőrültél és be képzeled.- csóválja a fejét Tae.
-Ti megőrültetek.- nevetek fel hangosan.
-Pedig olyan szép összeg jöhetett volna össze.- sóhajtott Yoongi.
-Na de ha már itt van a fogadás tárgya is. Ismerjük meg jobban.- támaszkodik meg az asztalon Hobi, és a teljes figyelmét HaNanak szenteli egy idióta vigyorral. HaNa, aki eddig csak csendben ült lehajtott fejjel, most megilletődve felemeli, és lassan néz körbe.
-Hol ismerkedtetek össze?- vonja fel kérdőn a szemöldökét Nam.
-Ó, emlékeztek, amikor leforgattuk a Butter special peformancet? És én akkor nem jöttem veletek haza. Szimplán sétáltam egyet majd beültem egy restibe, ahol ő volt a pincér. Na ott ismerkedtünk meg.
-Mily érdekes.- gondolkodott el Jimin.
-Na és hogy jöttetek össze?- néz ránk Yoongi.
-Az úgy volt hogy-
-Nem nem. Ezt most mesélje el HaNa.- vág Jimin a szavamba.
-Igen. A végén azt kell hinnünk, hogy kényszeríted.- nevet Jin, mire a többiek is.
-Na?- pillant Tae nagy szemekkel HaNara.
-Hát, egyszer amikor szokásosan bejött az étterembe, akkor ismét szokásosan ott volt zárásig, hogy haza kísérjen, mint minden szombaton. A lakásom bejárata előtt bevallottam neki, hogy szeretem. Ő pedig mondta, hogy ugyanúgy érez... és hát onnantól fogva együtt vagyunk.- meséli HaNa egy halvány mosollyal az arcán. Mindenki csendben hallgatta miközben én egy idióta és büszke vigyorral a fejemen ülök ott HaNa kezét szorongatva. Még miután HaNa befejezte a mesélést a többiek ugyanúgy ott ültek csendben és gondolom elgondolkodtak ezen a sztorin amikor Jimin arca felragyogott, mintha eszébe jutott volna valami.
-Hallod, akkor nem úgy volt véletlenül, hogy haza se jöttél? Tudod amikor egyszer lefújta SeJin a dolgokat az egyik szombaton, te meg egész napra eltűntél, és csak annyit írtál a csoportba, hogy majd holnap haza jössz?- csap az asztalra Jimin.
-De.- húzom ki magam még büszkébben.
-De romi.- mondja Hobi, mire a mellette ülő Tae nevetve meglöki és a többiek is elkezdenek nevetni.
-Oooooooo!!- mondja mindenki majd elismerően tapsolni kezdenek. HaNa elpirosodik, amikor tudatosult benne, hogy a többiek éppen rájöttek, hogy mi akkor éjjel pontosan mit is műveltünk.
-Amúgy- nézek végig az asztalon elgondolkodva. Mintha hiányozna valami. -Képesek voltatok nekem meglepetés bulit csinálni, de tortát meg nem hoztatok? Tudjátok, hogy az a kedvenc részem a szülinapokban!- nézek fel rájuk durcásan.
-Hé nyugodj le kisfiú.- mosolyog Yoongi.- Mindjárt megérkezik.
-Akkor jó.- könnyebbülök meg.
-Igazából már rég itt kellene hogy legyen. Lehet nagy a forgalom.- von vállat Nam.
-HaNa, komolyak a terveid Jeon JungKookkal?- kérdezi Tae a fejét megtámasztva a tenyerén.
-Persze. Mindennél és mindenkinél jobban szeretem- emeli ki a "mindenkinél" szót, miközben szeretetteljesen közelebb búj hozzám. Elmosolyodom, és felé fordítom a fejem.
-Én is mindennél jobban édes.- emelem meg az össze kulcsolt kezeinket, és adok egy csókot a kézfejére, majd vissza le ejtem a combomra, ahol eddig is volt.
-Annyira édik vagytok. Már majdnem bekönnyeztem ezen a gyönyörű látványon.- mondja Yoongi ironikusan miközben fintorogva elhúzza a száját.
-Csak irigy vagy.- nevetek fel.
-Irigy a halál.- forgatja szemeit. Nem tudom, hogy miért van ez így, de amióta megérkezett HaNa olyan más lett a légkör. Mintha a fiúk vissza tartanák magukat és a nevetést csak álcáznák, hogy ne legyen vita. Mintha titkolnának valamit, vagy fogalmam sincs. Az egyetlen ötletem az, hogy lehet terveznek valamit. De nem hiszem, nem szokásuk. Lehet csak az a bajuk, hogy egy nő is van itt. Nem megszokott, hogy köztünk ücsörög egy nő. Igen, biztosan ez a baj. De majd megszokják, mivel ezután sokszor találkoznak majd HaNaval. Ekkor hirtelen fülsiketítően megszólal a csengő.
-Na itt a torta.- áll fel Nam, és megy az ajtóhoz. Nem sokra rá vissza tér a kezében egy fehér dobozzal, majd azt letéve az asztal közepére, kibontja. Elém tárult egy hatalmas fehér gyümölcsökkel teli torta, amitől még a nyál is össze szaladt a számban.
-Ez kurva jól néz ki.- mondom le sem véve róla a szemem, a többiek pedig nevetni kezdenek a reakcióm láttán.
-Ti amúgy ettetek már valami kaját?- hajol a fülemhez suttogva HaNa.
-Nem, mert szülinapokkor sosem szoktunk.- rázom meg a fejem.
-Miért?
-Hát egy tortában elképesztő mennyiség kalória van. Nem akarunk előtte még több kalóriát is magunkhoz venni. Egyikünknek sincs kedve utána órákon keresztül a konditeremben szenvedni. Úgy vagyunk vele, hogy inkább nem eszünk semmit, de legalább száz százalékosan élvezhetjük a tortát.- mesélem. HaNa pedig csak elgondolkodva bólint. -Miért te talán éhes vagy? Össze dobhatok valamit, akár rendelhetek is neked.- mondom neki.
-Nem, nem kell. Nem vagyok éhes.- mosolyodik el.
-Biztos?
-Biztos.
-Rendben.
A többiek mind ki isszák a maradék pezsgőt a poharakból, már akinek van maradéka, majd mindneki ismét megtölti a poharakat, és várakozva néznek ránk.
-Koccintsunk!- vigyorodom el. Mindenki össze koccintja a poharait, csak most HaNa társaságával is. Azért koccintunk ismét, mert HaNa azelőtt nem volt itt, és mert ezek az idióták meg csak egy okot akarnak találni az ivásra.
-Boldog születésnapot JungKook!- kiállt fel mindenki egyszerre, én pedig nevetve megköszönöm. Mindenki bele iszik a poharába, majd miután mindegyik vissza került az asztalra megköszörülöm a torkom.
-Először is.- szólalok meg.- Köszönöm ezt a meglepi bulit. Ti barmok vagytok a legjobb barátok és család a világon. Nélkületek már el sem tudom képzelni az életem. Remélem örökké együtt maradunk, még akkor is ha majd feloszlik a BTS és öreg papákként nem lesznek fogaink és mozogni is alig bírunk majd.- erre a kijelentésemre halkan elkuncogják magukat és mosolyogva figyelnek engem, így folytatom.- Hálás vagyok amiért veletek nőttem fel, és veletek osztozom a BTS által okozott élményeken. Jobb tagokat el sem tudok képzelni magam mellett. Mindig itt vagytok nekem bármi van, én pedig nektek. - mosolyodom el most én is.- Mindent köszönök. Tényleg. Köszönöm.- nézek végig rajtuk. Mintha Jin és Hobi bekönnyezett volna, de tőlük már megszokott. Mosolyogva figyeljük egymást, és hagyjuk leülepedni a mondottaimat miközben mindenki lepergeti az összes együtt töltött időnket.
-Aish! Jungkookieeee!- kiállt fel NamJoon.- ne tedd ezt velem.- törölgeti meg a szemeit nevetve, megtörve ezzel a meghitt pillanatot és mindannyian elnevetjük magunkat, és akinek kell, az meg is törli a szemeit.
-Amúgy igen. Jól teszed, hogy hálás vagy nekünk. Csak mert az ajándékaid, a pezsgő meg a torta kurva drága volt.- von vállat szórakozottan Yoongi miközben szájához emeli a poharat.
-Pontosan.- nevet fel Jimin.
-És nehogy azt hidd, hogy ingyen pezsgő van.- rázza meg a fejét NamJoon.
-Nyilván vissza vesszük a pénzt amit elköltöttünk rád.- jelenti ki Jin tetetett komolysággal.
-Wow... fizetnem kell ezért? A saját szülinapomon... Wow... egyszerűen csak Wow...- nézek végig az asztalon, a sértődöttet játszva.- Tudjatok mit? Vissza szívom amit az előbb mondtam. Kegyetlen dögök vagytok.- nézek rájuk nevetve.
-Nem most kérjük vissza a pénzt.- von vállat Jimin hátra dőlve a széken.- Részlet fizetésben is elfogadjuk.- közli. Jin aki éppen ivott majdnem félre nyel ennek hallatán és mindenki hangos nevetésbe kezd Jimin beszólásán.
-Oh igen!- nevet Hoseok tapsolva.
-Pontosan.- mondja Tae
-Najovan, átgondolom.- nevetek.- Egyébként még nem fejeztem be a nagy beszédemet.- nézek fel, mire mindenki kíváncsian rám emeli a tekintetét, én pedig HaNa felé fordulok.
-Na szóval. Ezt most a gyönyörű barátnőmnek címezem itt mellettem.- mosolygok rá, amit viszonoz.- Te... vagy... a... legjobb dolog ami történhetett velem.- közlöm vele, aminek hatására egyre nagyobb lesz a mosolya. A többiek elcsendesülnek és kínosan néznek minden felé. Esküszöm fogalmam sincs mi bajuk. -Nagyon köszönöm, hogy beléptél az életembe. Ezzel a legboldogabb emberré téve ezen a földön. Nagyon szeretlek. -Nézek mélyen a szemébe, hogy tudja komolyan gondolom. -Én nagyon nagyon nagyooooooon szeretlek téged HaNaaaaa!!- mondom hangosabban, hogy biztosan hallja.
-Awwwwww Kuksi. Én is köszönöm, hogy az életemben vagy. Én sokkal jobban szeretlek nyuszim.- csókol meg HaNa. Hallom, ahogy mellettem Hobi kifejezi nemtetszését.
-Az első falatot a tortából az én kis édesemnek adom.- Veszek el egy villát.- Nézd csak.- mosolygok rá.
-Igazából...- szólal meg Nam, mire rá kapom a fejem.- Ara nem szereti a gyümölcsös tortát.
-YoonAh kedvence a vaníliás torta.- teszi hozzá Jin.
-Nem, HeeJin kedvence a Red Velvet torta. Él és hal érte.- vakargatja meg az orrát Tae. Ezek mégis miről beszélnek?
-Én úgy emlékszem, hogy a sajt torta MiSun kedvence.- biccent Yoongi. Jimin csóválni kezdi a fejét, mielőtt megszólal.
-YeongJa mindennél jobban imádja a csoki tortát.- néz rám Jimin.
-DaEun nem is szereti a tortákat.- von vállat Hoseok.
-Várjatok. Ti mégis miről beszéltek? Mi ez a sok lány név? Kik ezek? És mi közük ehhez az egészhez?- rázom meg értetlenül a fejem, miközben egyesével végig nézek rajtuk. Mindannyian szó nélkül, és anélkül hogy rá néznének, HaNara mutatnak.
-Ti megőrültetek?- nevetem el magam kicsit frusztráltan. Mit akarnak ezzel elérni?- Ez valami hülye poén akar lenni, mert én vagyok az első aki bemutat nektek egy lányt? Esetleg nem bírjátok HaNat, és el akarjátok üldözni? Vagy mi? Vagy esetleg HaNanak csak valami köze van ezekhez a lányokhoz?- teszek fel minden kérdést ami abban a pillanatban megfogalmazódott bennem.
-Én az állítólagos HaNaról beszéltem.- szólal meg elsőnek Jimin.
-Én is.- mondja Tae.
-Szintén.- von vállat Nam.
-Dettó.- sóhajt Yoongi
Rá nézek a megmaradandó Hobi és Jinre, akik csak csak némán bólintanak, jelezve hogy ők is HaNaról beszéltek. De hát akkor miért mondanak más neveket? Én ezt nem értem.
-Nem ez az első alkalom, hogy találkoztok vele? Honnan tudjátok, hogy mit szeret és mit nem?- zavarodom össze teljesen.
-Pontosan. Honnan is ismeritek BinNat?- fonja össze a mellkasa előtt kérdőn a kezeit Hobi.
-Ő az exem.- sóhajt Jin.
-Hát, ahogyan az enyém is.- néz HaNara NamJoon.
-Nekem is az exem.- temeti kezébe arcát Tae.
-Szintúgy.- ül fel jobban Hobi.
-Ja, nekem is.- játszik a villájával Jimin.
-Újat mondanék, ha azt mondanám, hogy nekem is?- néz körül Yoongi.
-Mindannyian HaNa exei vagytok? MINDENKI?!- nézek körbe tátott szájjal.
-Szóval, akkor mindenkivel jártál?- fordul HaNa felé felvont szemöldökkel Yoongi, mire a többiek is rá kapják a fejüket, ahogyan én is. HaNa hirtelen nem tud mit mondani, látom hogy tátog, de hang nem jön ki a torkán.
-Woaaaah.- kiállt fel Jin.
-Erre életemben nem számítottam volna.- neveti el magát kínjában Hobi.
-Igaz ez HaNa?- kérdezem csendesen.
-JungKook, meg tudom magyarázni.- szorít kétségbeesettem a kezemre.
-Menj innen.- húzom ki indulatosan a márka alól a kezemet.
-Hallgass meg kérlek! Veled más az egész!- sírja el magát HaNa.
-Oké, magyarázd. Mostmár csakis az exeiddel ülsz egy asztalnál. Gondolom mindenki kiváncsi egy magyarázatra.- mondja Tae.
-JungKook. Én szeretlek. De tényleg.- érinti meg az arcomat, hogy maga felé tudja fordítani, de nem engedek neki. -Velük csak pár hónapig jártam. De veled már együtt vagyok egy fél éve. Azért mert téged tényleg szeretlek. Téged őszintén szeretlek. Kérlek higgy nekem!- ragadja meg mostmár a vállam, és rázogatni kezd. A többiek csak felhorkantanak, néhányan még fel is nevetnek.
-Mégis miért hazudtál mindenkinek a nevedről?- kérdezi Jimin.
-Nem ez nem a jó kérdés.- inti le Jimint Nam.- Itt az a fontos, hogy egyáltalán miért csinálta ezt az egészet?
-Azért, mert sosem tudni a kapcsolati státuszotokról. Másoknak mindenféle botrányuk van, nektek pedig soha.- kezd el mesélni.- kiváncsi voltam, képesek-e vagytok a szerelemre, és hogy milyen gyorsan találok rátok és érem el hogy valamelyikőtök belém szeressen. Egy kis nyomozás után elértem, hogy Jinnel találkozzak, majd egész gyorsan elértem, hogy belém szeressen. Viszont jött a baki, hogy be akart mutatni nektek. Ott azonnal szakítottam vele.- itt hagy egy kis hatásszünetet.- mindig is úgy voltam vele, hogy csak akkor akarok találkozni valakinek a családjával, ha szeretem azt a férfit. És márpedig ti vagytok Jin családja, én pedig sosem szerettem őt. Aztán utána rájöttem, hogy nagyon jó időtöltés felkeresni titeket, majd elérni hogy belém szeressetek, sosem unatkoztam. Olyan sok új dolgokat tanultam, és rengeteg élménnyel gazdagodtam. Viszont sosem szerettem egyikőtöket sem. Ez volt az ok arra, hogy mindig szakítottam veletek, amikor még csak a bemutatás is megfordult a fejetekben. Mindenkinek hazudtam magamról jóformán mindenben amiben csak lehetett. Nem akartam hogy ha elhagylak titeket, majd valahogy meg tudjatok keresni, vagy majd ha egymásnak beszéltek rólam, akkor rá jöjjetek, hogy egy és ugyanarról a személyről van szó.- mondja HaNa. Rafinált egy nő az biztos.
-Szóval azt mondod, szimplán unalom és kíváncsiságból jártál velünk?- vonom fel hitetlenül a szemöldökömet.
-Egészen idáig igen. De én ténylegesen beléd szerettem. Az első négy hónapban még nem éreztem irántad semmit, viszont most... már két hónapja szeretlek. Kuksi szeretlek. Higgy nekem!- markol combomra.
-Ne hívj így soha többé, és ne is érj hozzám.- mondom halkan de elég erélyesen ahhoz, hogy megtegye amit mondtam.
-Figyu JungKook. Hinned kell nekem. Amikor felvetetted múlt hónapban, hogy be akarsz majd mutatni nekik, akkor nem szaladtam el. Itt vagyok. Mint ahogy az előbb is mondtam, csak annak a férfinak akarom megismerni a családját akit szeretek is. Tessék, itt ülök melletted. A családoddal.- sír tovább.
-HaNa, most már tényleg menj innen. Soha többé nem akarlak látni.- pillantok rá gyűlölettel a szememben.
-Kérlek. Ne tedd ezt.- kezd nagyobb sírásba.
-Elhúzol innen magad, vagy talán nekem kell kiráncigálnom téged?- sóhajt unottan Yoongi. HaNa még egy pillanatig némán könyörög nekem, de aztán feladva sóhajt majd feláll. Vissza sem pillantva ránk közelíti meg a kijárati ajtót, de mielőtt kiléphetne az ajtón Tae még utána szól.
-Ezt hívják karmának kincsem!
És ajtó csukódás. HaNa elment. Az első nő akit tiszta szívemből szerettem, és akiért bármire képes lettem volna elhagyta a házat. Ezzel együtt az életemet, és a szívemet. HaNa átbaszott.Sziasztok, ez itt az első oneshotom, remélem tetszett nektek. 🥰
Bocsi hogy így eltűntem, de egyszerűen nem ment az írás, rosszat pedig nem akartam írni. De most már vissza tértem új motivációval, és remelem nem haragudtatok meg rám.🥺💜

ESTÁS LEYENDO
BTS oneshots
FanficMint a címből is láthatjátok, ide írom az oneshotokat. Persze lesznek Two- esetleg Threeshotjaim is. Hetero és BTS shippek egyaránt lesznek, mindenféle fajtában. Na meg néhány 18+ részeket is fogok írni, de azokat mindig jelezni fogom. Ha kíváncsi...