Nincs visszaút

Első rész

Kint szaporán hull a hó, én az ablakomon át bámulom a nagy pelyheket, és gondolkozok. Itt ülök, egy totális káosz van a fejemben, mert nem tudom, mit kezdjek magammal... Sokan megkérdezik, hogy ,,Kamilla, mi szeretnél lenni?,, Őszintén szólva nem tudom. De komolyan. Olyan vagyok, mint egy vonat, ami kisiklott a vasútról, és elakadt. Elakadtam, csak sodródok az árral, egyik napról a másikra, szimplán csak nap nap után... Néha belekortyolok a kávémba, ami remélhetőleg ébren tart még pár órát, mert még csak négy óra van. Sajnos nem aludhatok minden délután, mert anyum már rémeket lát, hogy vajon mi lehet velem. Közben igazából nincs bajom.
Gyorsan felkaptam valamit, és kimentem az udvarra. Elindultam a szűk kis utcán lefelé, és reméltem, hogy nem vágom hasra magam a jégen, közben csodáltam a fákat, amiket beborít a hó. Miután betértem a másik utcába, elő kaptam egy szál cigit, és rágyújtottam. Nem cigizek rendszeresen, de valamiért a hidegben meglepően jobban esik, mint máskor. Hosszasan kifújtam a cigit, és élveztem, ahogyan a füst felfele cikázik. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Ádám volt az. Életem szerelme, akivel már több mint két éve eggyütt vagyunk, és kimondhatatlanul imádom!
-Szia.-szóltam vidáman.
-Hello, kincsem! Most szólt Milán, hogy holnap megtartja a szülinapját!
-De az csak jövő héten lesz, nem?-kérdeztem.
-Jobb kétszer, mint egyszer sem!-mondta nevetve.-Úgyhogy holnap bulizunk!
-Remek! Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Kinyomtam a hívást, majd haza mentem, és elő szedtem pár ruhát, ami esélyes lehet a holnapi bulira, majd felhívtam Natasát, a legjobb baratnőmet. Eggyütt kiválasztottuk a megfelelő ruhát, és még dumáltunk egy nagyot a bakancslistáján szereplő zagyvaságokról. Komolyan, ez a lány megőrűlt! De imádom<3

Fogalmam sem volt arról, mióta lehettem kint egyedül. Egy kopott Audinak támaszkodtam, és vártam, hogy végre elmúljon a hasfájásom. De semmi... nem hiszem el, hogy én még bulizni se tudok normálisan! Eljöttem Ádám legjobb haverja szülinapjára, és ahelyett, hogy élvezném, és jól érezném magam, itt haldoklom valaki autóján..
-Hé!-kiáltott egy alak a távolból. -Kami, te vagy?
-Igen!-ahogy közelebb jött, ki tisztult a kép, Ádám volt az.
-Mizu bébi?-ölelt át.
-Fáj a hasam.. és rosszul érzem magam.
-Baszki nemár! Ugye nem akarsz haza menni? Rohadt jó a buli, gyere már, táncoljunk!-nyaggatott.
-Nem. Tényleg nem vagyok jól!
-Ettől jobb lesz, gyere kérlek, nincs kedvem itt ücsörögni!
-Jó. Akkor menj el, meg leszek.-mondtam csalódottan.
-Biztos nem hagylak itt! Csakhogy megtaláltalak végre!-mondta, és megcsókolt.
-Akkor maradjunk itt, míg jobban leszek!
-Nagyon jó kedvem van, kérlek gyere már bulizni egy kicsit! Lazulj el!
-Basszus, Ádám! Nem érzem jól magam! Hogy nem fogod ezt fel? Nem tudom elengedni magam, ha rosszul vagyok.-csattantam fel idegesen, majd egyből megbántam, hogy ennyire felbőszültem, és bementem vele bulizni, hátha tényleg jobb lesz. De nem lett, ezért csalódottan leültem egy kanapéra, Márk mellé. Örültem, hogy végre egyre több ismerős arcot látok, bár picit aggódtam, mert ők mind Ádám régi barátai. Sajnos ők mai napig nem tudtak leállni a droggal, pedig Márk és Dominik elvonón is voltak pár hónapot. Igazából soha nem állnának szóba velem, ha nem lennék eggyütt Ádámmal.. ezért ki használtam az alkalmat, és elkezdtem beszélgetni Márkkal. Nem is tudtam, hogy ennyire őszinte is tud lenni, bár hallottam valami pletykát arról, hogy jól lehet lelkizni azokkal, akik élnek ilyen szerekkel.
-Amúgy te miért vagy itt?-kérdezte hosszas csend után.
-Mi?... Ádámmal vagyok.
-Mármint köreinkben.-mondta, és lehúzott valami erőset.-Kell valami?
-Nem, csak kicsit rosszul vagyok.
-Komolyan kérdeztem. Adok bármit, ha kell! Attól garantáltan felpörögsz, jó kedved lesz, és nem a kanapéról kell végignézned, ahogy Ádám táncol valami szukával.-tudtam, hogy csak bosszantani akar, de elgondolkoztam. Ádám is örülne annak, ha végre buliznék kicsit, és ez nekem is jó lenne, mert végre elengedném magam. Hosszas hezitálás után igent mondtam, elvégre semmi vesztenivalóm nincs, ha úgy vesszük. Talán még jól is jövök ki belőle!
Márk felállt, és egy újabb pohár valamivel a kezében kisétált a helyiségből, majd kint leült a lépcső melletti padra. Elővett egy szál cigit, ami egy kissé vastagabb volt a többinél, és a szaga se volt valami tündéri. Meggyújtotta, és jó erősen beleszívott a füstölő marihuánás cigibe, majd felém nyújtotta.
-Ne fújd ki!-mondta. Elvettem tőle, és a példáját követve ugyanúgy tettem, ahogyan ő. Kézről kézre adtuk egymásnak a cigit, mígnem elfogyott, de addigra már másképp éreztem magam az addiginál. El kezdett zsibbadni a karom, majd a lábam, és végül mindenem. Éreztem, ahogyan minden megváltozik körülöttem. Mindent, amit mondtak nekem, láttam magam előtt, és olyan volt, mintha az agyam egy hullámvasutan lenne. Oda jött hozzám Tami, akivel eddig nem beszéltem túl sokat, de most nagyon beszédes kedvemben voltam, és nem tudtam abba hagyni a vigyorgást. Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor próbáltam ásítani, valahogy sehogy se jött össze! Tami mosolyogva figyelte a monológomat arról, hogy mennyire idegesítő, hogy képtelen vagyok nem nevetni, majd beszélgetés közben kérdezett tőlem valamit, és amint elkezdtem válaszolni, elfelejtettem a kérdést, amitől eléggé bepánikoltam, mivel ilyen soha nem volt velem. Aztán nyugtattam magam azzal, hogy ez csak egy ilyen állapot, majd a nagy megállapításomon is nevettem egy sort, mert túl viccesnek tartottam ezt a felfedezést. Nevettem mindenen, rohadt jó kedvem volt! Tami biztos idiótának képzelt, de igazából egyáltalán nem érdekelt.
Megláttam Ádámot, aki mosolyogva jött felém, magához húzott, és megcsókolt. Őszintén szólva ennyire emlékszem, másnap reggel itthon, a pihe-puha ágyamban ébredtem, Ádám mellett, aki szorosan ölelt álmában. Csendben elővettem a telefonom, nehogy felébresszem, és amint beléptem a Messengerbe, a telefonom kijelzője tele volt új üzenetekkel. Írt Márk, hogy ,,milyen volt?,, nem nyitottam meg, csak tovább görgettem, és kerestem a chat fejek között Natasát. Meglepően vettem tudomásul, hogy egész éjjel beszélgettem vele. Érdekes, mert erre egyáltalán nem emlékeztem. De felfogadtam magamnak, hogy többet soha nem fogok drogozni! Nincs rá szükségem, szimplán csak jó volt. Ebben a tudatban indítottam a napom, és kezdetnek elmentem tusolni. Végülis rám fért már!