Álarc mögé bújva

6. Tizedik 1

Elkezdődött a 10. és meglepve láttam a névsorban, hogy a tavalyi 39 főből 35en maradtunk az évre. Szerencsére maszk és minden ilyen "szuper" dolog nélkül kezdődött az év. Őszintén kicsit sem vártam a 10.et, de sajnos ezen is túl kell esnie mindenkinek, hogy megszabaduljon a gimitől. Bár... új év új dolgok.... és saj os új tanárok. Csak 4 tárgyból kaptunk új tanárt van amiből jobb, de sajnos a rosszabbakból van a több. Töriből, hittanból, fizikából és matekból kaptunk új tanárt.
Matekból a lehető legrosszabb tanárt kaptuk és az egész osztály utálja. A fizika tanárunk jól tanít és csend van az óráján ami a mi osztályunknál kész csoda. A hittan tanárunk nem tud fegyelmezni és, ha jól értettem, akkor kb. frissen jött ki az egyetemről a töri tanárunkat meg szintúgy nem igazán szíveljük. Az év sűrűn kezdődött, de kezdjünk is bele.

Ahogy említettem az év sűrűn kezdődött. Szinte véget se ért a nyári szünet máris rengeteg dolog szakadt a nyakunkba. Szeptemberben a szokásos dolgok, nyilatkozatok kitöltése évnyitó minden unalmas dolog. Szeptember közepén volt egy IKSZ lehetőség amire rögtön lecsaptam, mert lehet színpadon kellett sokat lennem azért a pár óráért cserébe, de tudtam hogy ha nem jelentkezek rá azt egész életemben bánni fogom és így visszagondolva örülök is, hogy elvállaltam a lehetőséget. A lábamat a végére már nem éreztem de jó szórakozás volt az egész este. Az egész IKSZ egy dijátadón volt, aholbaz volt a feladatom, hogy a díjátadónak át kellett adnom a díjat egy társammal akivel együtt mentem fel a színpadra. Bár az egész előtt kisebb gyomorgörcsöm volt (légy átkozott lámpa láz), de ettől függetlenül jól éreztem magam és hamar feloldóttam.

A díjátadások után a közönség közül 2 ajándékot ia kisorsoltak és nehéz volt kibírnom, hogy ne nevessem el magam. A rendezvény után volt egy kissebb álló fogadás. Nem hittem volna soha, hogy ennyire örülni fogok annak, hogy aznap alig ettem valamicskét, de megérte végig éhesnek lenni, mert finomabbnál-finomabb ételek voltak ott, a desszertekről már ne is beszéljünk. Ez alatt a kis állo fogadás alatt (ami inkabb hasonlított álló vacsihoz😅) megismerkedtem Kasamatsuval akiről kiderült, hogy szintúgy animés mint én. Az egész rendezvény utan elkísért a buszpályáig (mivel én nagyokos későn szóltam anyanak, hogy végeztem). Hazaérve fáradtan dőltem be az ágyba egy kis létrazás után (ilyenkor átok rád emeletes ágy😂😂😂)

Szeptember után október így gála után fellépés. Az augusztus végi tábor rendezői megkértek, hogy a záró rendezvenyen lépjünk fel. Az egész fellépés egy kisebb fuvola összeállitásból és egy magánének előadásból állt. Itt is megvendégeltek minket minket egy kisebb ebéddel, majd utánna mehettünk is haza. A fellépés utan sem volt megállás mivel ebben az évben ünnepelte a zeneiskolank a 30. Jubileumát ezért részt vettem egy 4 napos rendezvény sorozaton ami telis tele volt programmal. De mielőtt ezt kifejteném picit visszamegyek az időben egy fontos részletért ami nem más mint Akeno keresztelője. Egyszerre volt vidám és szomorú is bár az utóbbit egyáltalán nem sejtettem hogy miért lehetne egy keresztelő szomorú.

Akeno szegénykém nem tudta merre nézzen sok volt neki az idegen, de így is kis vigyori volt. Néha úgy meg tudnám zabálni azt az aranyos kisfiút. De lassan már ő is felnő és mehet bölcsibe és oviba. El se hiszem hogy már 2 éves lesz. Na de a tárgyra visszatérve. A keresztelő után kezdődött a mar említett rendezvény sorozat ami egy esti koncerttel kezdődött, előadással folytatódott és ha jól emlékszem koncerttel is vegződött de ebben már nem vagyok biztos, de abban igen hogy az utána levő héten képes voltam olyanért hibáztatni magam amiről nem tehetek, de hibásnak ereztem magam. Hogy mi volt ez? Az egyik legrosszabb hír amit ber kaphat.

Anyáéknak el kellett menniük pár napra egy megbeszélős találkozó izére vagy mire ilyen 2 napos volt azt hiszem emiatt busszal kellett bemennem a napra nem emlékszem, de arra igen hoyg anyáéknak hamarabb kellett hazajönniük, de azt nem mondták miért csak annyit tudtam, hogy történt valami. Valami rossz, de azt kicsitsem sejtettem, hogy mennyire is rossz. Hétfő, reggel, nuku kedv a sulihoz, de oda is szivesebben mentem volna mint hogy halljak egy olyan mondatot amit jóval később sem hallottam volna szivesebben. Reggel kijöttem az étkezőbe és anya közölte velem könnyes szemekkel, hogy a mamám elhunyt. Aznap nem mentem suliba nem is tudtam volna figyelni...

És itt jött el az a pont, hogy mindenért hibáztattam magam és visszafordíthatatlan kérdések sorozata játszódott le a fejemben. Miért nem mentem el gyakrabban? Miért nem voltam képes 15 rohadt percet sétálni? Miért voltam egy akkora barom hogy inkább a szobámban voltam minthogy elmenjek? Az a baj hogy ezek a kérdések így utólag fölöslegesek. És a mai nappig ezen gondolkozok. Másnap persze mentem suliba rákérdeztem az osztalyfőnökömnél, hogy megkaptay-e anya e-mailjét, hogy szülői igazolással legyen leigazolva. Őszintén én nagyon szeretem az osztályfőnököm, mert egy nagyon rendes, kedves, aranyos tanárnő és ezt is teljes megértéssel kezelte a helyzetet ahogy pár másik tanár is akinek szóltam, hogy mi történt emiatt lehet az órai teljesitményem/figyelmem rosszabb lesz mint amilyen általában szokott lenni. Innét is szeretném megköszönni az osztályfőnökömnek, a tesitanáromnak és a francia tanáromnak, hogy úgy kezelték ezt a helyzetet, ahogy kezelték. Konkrétan csak a tesitanáromnak mondtam el mi történt a többi ilyen lehetőségnél rossz hírként hivatkoztam rá, mert már az aulába belépve majdnem a sírás tört rám a képek miatt.

De hát kedd lévén németórám is volt. És mivel előző nap próbáltam felfogni a hírt, ezért persze nem pont házikkal foglalkoztam vagy épp a dogákra való tanulással. Maximum annyit cselekedte hogy könnyebben fel tudjam dolgozni egy részét, hogy pakolásztam a szobámban. De vissza a német órához. Amikor bementünk a terembe köszönés után a házit kezdtük el ellenőrizni, aminél persze a lehető legnyugodtabb hangon és a legdiszkrétebben és legkörülírobban közöltem a tanárnővel, hogy elnézést kérek nem tudtam megcsinálni a házifeladatom, mert családon belüli rossz hírt kaptam. Igen szószerint így fogalmaztam és ezt azért nem felejtettem el, mert a tanárnő reakciója akarva akaratlanul beleégett az agyamba.

Annyival lereagálta az egészet, hogy mindenki kap rossz híreket. Én azt hittem ott tör ki belőlem minden vagy ott rohanok ki a teremből. Ezekután én még éreztem magam hibásnak, hogy igazat mondtam és megpróbáltam bízni egy olyan tanárban aki nem éppen a szivem csücske nem a kedvencem és nem igazán szimpatizálunk egymással. Azt oké szónélkül magamban szitkozódva elfogadom amiket alapból a fejemhez vág az órákon az rendben csak az önbizalalmamat tiporja le. Pontosabban azt a csöppnyit akit sikerült valahogy összekaparnom. Teszek rá tiporják le az összes önbizalalmam azzal tudok kezdeni valamit.

De azt keptelen vagyok szónélkül lenyelni, tűrni elfogadni, hogy egy ilyen esetet egy "mindenki kap rossz híreket" mondattal lerendezi valaki. Lehet nem konkretizáltam, hogy mi az a rossz hír, de mégis ki a fene várja el ha egyszer már ezt az egyszerű mondatot alig tudtam normálisan kimondani? De az a baj, hogy nem tudtam mást tenni csak lenyelni az egészet tettetve, hogy semmi gond, csakhogy volt gond. Rohadt nagy gond volt. Mert ezt sosem lehet visszaépíteni amit ezzel az egy mondattal lerombolt. Szóval tanárnő nagyon szépen köszönöm, hogy folyamatosan rombolja a terveimet, a szinte már nem létező önbizalmam, és hogy folyamatosan a lelkembe tipor, mert hogy attól a naptól fogva minden egyes mondatot magamra veszek. Szóval tényleg nagyon szépen köszönöm. Csak egy valamit nem értek. Azt, hogy hogyan lehetnek az ilyen emberek tanárok? Egyszer szeretnék erre a kérdésre választ kapni. Lehet hogy alapból kedvesek, de az ahogy egy diákkal beszélnek dak azért mert kurvára nem szívelik azért szerintem az néha több a soknál. De ez az én, egyéni véleményem.

És ismételten szeretnék köszönetet mondani. De most szarkazmus és kinden ilyen csodás dolog nélkül teszem ezt. Köszönet az összes barátomnak akik ilyenkor is mellettem álltak. És köszönöm, hogy bárki van számíthatok rájuk és jó érzés tudni hogy van olyan akikre számíthatok és akiknek ha olyan a helyzet kiönthetem a lelkem.

És tudom utolag szólok és késve, de ha bármely tanárom kezébe kerülne ez a történet bármikor is legyen az szeretnék elnézést kérni, hogy néhol ugy fogalmaztam ahogy. De ezzel zárnám is ezt a nehéz végezetű fejezetet. De a 10.osztály eseményei korántsem érnek itt véget.😅😅😅