amnesia || jikook

2.

Elmondani sem tudom, hogy mit éreztem abban a pillanatban, mikor Jungkook könnyűszerrel jelentette ki, hogy nem tudja ki vagyok. Sokat dolgoztam abban az egy évben azért, hogy azt mondhassam; ő már az enyém. És most itt tartunk, mégsem az enyém, csak részben. Nem emlékszik rám, egyáltalán. Az orvos azt mondta, hogy ne erőltessünk semmit, hiszen akkor megeshet, hogy az amnézián belül komolyabb baja is lehet, viszont szépen lassan lehet adagolni neki információkat, mint például, hogy elviszem közös helyekre, vagy akár olyan tárgyakat, emlékeket hozok fel neki, amik eddig nagyon fontosak voltak neki. A lényeg, hogy semmit se siessünk el ezzel kapcsolatban, és mindenképpen legyünk vele türelmesek.

Azóta már eltelt egy hét is, én pedig még mindig eléggé tanácstalan vagyok ezzel a témával kapcsolatban. Az orvos azt is elmondta, hogy azzal lehet szembesíteni, hogy mi a nevem és ki vagyok számára, de ennél többet egyelőre ne. Először fel kell dolgoznia és el kell fogadnia a hallottakat.

Gondoltunk arra, hogy Jungkook vissza költözik az édesanyjához, ám a legnagyobb meglepetésünkre ő nem akarta.

"–Ha már elvileg a párom vagy és itt lakom, nem szeretnék elmenni innen."–Mondta még aznap, mi pedig nehezen, de bele mentünk. Külön szobában alszunk, igazából én áldoztam be magam, a vendégszobát laktam be. Nem mondom, azóta nem igazán aludtam sokat, sőt, Jungkook nélkül szinte nem is tudok. Hiányzik, hogy velem legyen. Viszont egy hete még csak nem is érinthetem úgy.

–Hogyan találkoztunk?–Éppen főzök, ő pedig eddig a nappaliban volt, meg is ijedtem kissé amiért megszólalt. A napokban nagyon csendes volt, talán most először szólalt meg teljesen magától.

–Ez egy érdekes sztori.–Mosolyodtam el az emlékére, majd egy nagy levegő után neki is kezdtem.–Három éve történt, lassan négy. Munkába siettem, majdnem elkéstem, és rohantam végig az egész városon, ugyanis nemhogy elaludtam, de minden tömegközlekedésem lekéstem. Ekkor beléd szaladtam, szó szerint, majd seggre estem. Meglepődtél, de nem csak te.–Nevettem el magam.–Én zavarban voltam, te pedig felém nyújtottad a kezed, s felsegítettél. Ezután elmondtad, hogy máskor jobb ha figyelek és meghívtál egy kávéra. Annyira vonzónak találtalak, hogy hirtelen el is felejtettem hova sietek, és elfogadtam. Aznap nem mentem munkába, de cserébe lett egy csodálatos párom.–Mosolyodtam el rá nézve, majd alsó ajkam beharapva hajtottam le fejem.

–Kirúgtak?–Nézett rám nagy szemekkel, én pedig továbbra is mosolyogva bólogattam.

–Mint a huzat. De igazából jobban jártam, asszisztens vagyok egy doktor mellett, és egészen jól keresek. Nincs panaszom.–Rántottam vállat.

–Mikor költöztünk össze?

–Körülbelül egy éve..–Gondolkodtam el.–Te találtad ki, én pedig kérdés nélkül belementem. Tök jól meg is voltunk, egyszer sem vitatkoztunk ez alatt az idő alatt.–Hirtelen olyan érzésem lett, mintha valaki másnak, egy idegennek beszélnék a párom és az én kapcsolatomról. Nagyon idegen érzés volt, de azzal vigasztaltam magam, hogy ezzel csak neki teszek jót, és végül minden rendben lesz kettőnkkel.

–Azta..Furcsa, hogy nekem még csak nem is ismerős a lakás. Pedig ezek szerint nem most költöztem ide.–Húzta végig ujjait a pulton, majd elém állva bezárt maga közé és az említett tárgy közé. Óvatosan emeltem kezeim a levegőbe, s várakozva néztem rá, ő pedig egy apró somoly kíséretében bólintott egyet. Lassan fel is csúsztattam kezeim mellkasára, míg ő lejjebb hajolt, s egy puszit nyomott ajkaimra. Meglepődtem, viszont jól esett, ezt tagadni sem tudtam volna.–Hmm..Eper.–Nyalta meg ajkait, míg én aprót kuncogva hajtottam le fejem, s haraptam alsó ajkamba.

–Eper.–Bólintottam vigyorogva, s szemeibe nézve csodálkoztam azon, hogy ennyi év után is mennyire csillognak. Gyönyörű, éjfekete szemei egy egész galaxist magukban hordoztak, szinte össze tudtam volna esni tőlük. Mindig megbabonázott velük. Az első pillanattól fogva magukkal ragadtak, s szinte be is zártak, mintha börtönben lennék. Szerettem a tekintetét, titokzatos volt, mégis számomra egy nyílt könyv.

–Sajnálom, hogy így állunk..–Sóhajtott lemondóan, míg én egy szomorú mosoly kíséretében fejet ráztam, s mellkasát kezdtem simogatni le és fel.

–Nem a te hibád.–Néztem rá, majd egy puszit nyomtam puha ajkaira. Ő is elmosolyodott, majd lejjebb hajolva ismét össze tapasztotta ajkaink, s egy lassabb csókot kezdeményezett. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha minden rendben lenne köztünk, mintha ez az egész baleset meg sem történt volna. Szerettem volna ebben a pillanatban maradni, szerettem volna ha megáll az idő, viszont egyszer mindennek vége, s sajnos ez is az a pillanat volt. Egy cuppanó hang kíséretében elvált tőlem, majd egy utolsó puszi után felegyenesedett.

–Sosem lesz kész az étel..–Mosolyodott el, míg én elnevettem magam, s igazat adva neki újra neki álltam az étel elkészítésének. Hiába az amnézia, úgy látszik, hogy természetre és személyiségre nem változott sokat, hála égnek. Mondjuk meglepett, hogy ilyen gyorsan belecsapott a lecsóba és összeforrtunk egy csók formájában, de nem panaszkodom. Ez azt jelenti, hogy ő is jobban viseli a történeteket, valamint nem fél előre haladni velünk kapcsolatban sem, s igyekszik emlékezni. Ennek pedig őszintén örülök, hiszen talán így nagyobb az esélye, hogy hamarabb rendbe jön. Őszintén szólva kissé aggódom érte, de nem akarom a tudtára adni. Biztos vagyok benne, hogy egy bizonyos szinten így is érzi rajtam.

Szerencsére a nap további része is kellemesen telt el, az ebéd szuper hangulatú volt, és nagyon sokat beszéltünk ismét. Talán most először volt példa arra, hogy nyitott volt ennyi mindenre. Be nem állt a szája, a három év előttről mesélt nekem pár storyt, s bár volt olyan amit én már hallottam, azért örömmel hallgattam végig az összes mondandóját és reagáltam rájuk. Nem haragudtam rá, érthető volt, hogy most néhány mesét újra elmond, esetleg viccet elsüt. Aranyos volt, mindenbe bele élte magát, ahogyan azt mindig is teszi.

Viszont holnap hétfő, nekem pedig ideje lesz újra munkába állnom. Nem szeretném még most magára hagyni, de a pénzt keresni kell, hogy el tudjam magunkat tartani. Jungkook egyelőre nem áll be dolgozni, majd csak következő hónapban, addig folyamatosan kapja a jelenlegi információkat az irodából, hogy visszatérésekor mindent onnan tudjon folytatni, ahol abba hagyta. Picit izgulok, hogy vajon menni fog-e neki újra, ugyanis csupán csak egy hetet kap "próbaidőszakra", viszont ha nem megy neki, akkor új munkát kell keresnie. Minden erőmmel szurkolok neki, és azon leszek, hogy segítsek neki amiben csak tudok. Mellette leszek, bármi is kell neki.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💕

Hibákért elnézést!🥺