Aranypikkely

   Anna szökdécselve hajtotta libáit hazafelé a városba vezető, földes út mentén. Jól ismerte már az utat, hisz nap, mint nap járt-kelt arrafelé. Amikor meglátta a hatalmas tölgyfát az útelágazásnál, már tudta, hogy be kell fordulnia jobbra, s majd a csordogáló patakot követve meg is látta a távolban a magányosan álló házukat a kis domb tetején.

   Mire az otthonukhoz ért, már rutinszerűen nyitotta ki óljuk ajtaját, amikor hirtelen egy hatalmas patkány futott ki onnan és neki szaladt Anna lábának. A teremtmény a hátára esett, de villám sebességgel fel is kelt, majd megrázta fejét. Mikor felnézett csak egy hatalmas óriást látott, így újra futásnak eredt.

   Anna is meglepődött a váratlan találkozástól, és szemével valami dobható után kutatott, majd meg is látott egy tégladarabot. Gyorsan felkapta, majd az ártalmas betolakodó felé hajította a lövedéket, ami sajnos nem talált. A patkány egy hatalmasat ugrott, mikor a kis tégladarab a farka mellett ripityára törött. Anna tudta jól, hogy ezek a rágcsálók csak balszerencsét hoznak mindenkire, és csak nézte, ahogy a ház melletti bokrok között elveszett a célpontja.

   Egymás után hajtotta be libáit, majd mikor végzett, dalolászva nyitott be a vályog házuk ajtaján.

- Anya! - kiáltott Anna - Megjöttem!

  Választ nem kapott.

- Anya? – kérdezte most már halkabban és szemével próbálta megtalálni anyukáját.

   Észrevette, hogy szobájuk ajtaja résnyire nyitva állt. Különösnek tartotta ezt, hisz édesanyja arra tanította, hogy mindig csukja be maga mögött az ajtót. Odaosont és belesett a résen.

   Egy fekete, hosszú csőrű valami állt édesanyja ágya mellett. Az anyukája pedig ott hevert az ágyban csúnya fekete pöttyökkel borítva. Anna tudta már, hogy mi történik, anyja elkapta fekete halált és egy doktor épp kezelni próbálta őt. Kivágta az ajtót, majd édesanyja ágyához sietett.

- Anya! Anya! – A hangja kezdett elcsuklani, de folytatta. – Ugye rendben leszel? Ugye nem hagysz itt, ahogy apa is? – A könnycseppek gyorsan folytak le a piros arcáról.

  Anyja fáradtan feltekintett és belenézett lánya könnyektől csillogó szemébe.

- Ne aggódj, Kicsim. Majd ez a doktor elvisz téged egy olyan helyre, ahol biztonságban leszel.

   Anyja hirtelen a kezét a szájához téve öklendezni kezdett, és fejét lányáról elfordítva próbált levegő után kapkodni. Vett egy mély lélegzetet, majd miután látta, hogy mit köpött ki tenyerébe, gyorsan megtörölte markát az ágy szélén lévő kendőbe, és letette maga mellé a most már enyhén vörös szövetet.

- Az most nem érdekel, hogy velem mi lesz! – Anna szinte már ordított és a fejét is rázta ellenkezés közben.

- Ne aggódj, Kicsim, majd ez a bácsi mindent elintéz, ha már én nem leszek rá képes.

- Ne mondd ezt! Igenis meggyógyítalak! Megkeresem a módját legyen bármi is az!

   A feketébe öltözött férfi próbálta Anna karját megragadni, de a lány gyorsan elrántotta kezét és a szoba ajtajáig szaladt.

- Tarts ki, mert ígérem, hogy kerüljön bármibe is, de megtalálom a módját, hogy meggyógyítsalak! - majd kifutott a házból, elsuhant a libák óljai mellett és eltűnt a fák és bokrok között.

   Anna kezével próbált minél több faágat elseperni útjából és csak egy dologra tudott koncentrálni. Egy történetre, melyet édesanyja és édesapja mindig mesélt neki, ami egy aranyhalról szólt, amit, ha kifognak, teljesíti 3 kívánságodat. Ez a csoda valahol a világvégén lakott, így a házuktól nem messze futó patakot követve próbálta megtalálni, hisz minden folyó víz egyszer eléri a világvégét.