Only Love Can Hurt Like This // Bucky Barnes // Befejezett

6

IV.
HAZUDTÁL

Lillien nagyon ügyesnek és hasznosnak bizonyult a támadások során. Mindig egy olyan helyen volt, ami a harcmezőtől távol volt, de mégis belátta ez egész terepet. Volt, hogy rá is rátámadtak, de rend szerint nagyon ügyesen kivédte azokat, így néhany apróbb sebbel megúszta.

Bucky is hasonlóan ügyesen vívta a harcokat Rogers kapitány mellett. Rendre mentették meg egymást a halál torkából.... Kivéve akkor...a vonat volt az utolsó célpontuk. Ha ezt megcsinálják, akkor semmi nem áll az útjukba, hogy visszatérjenek a bázisra. Viszont...a sors nem ezt szánta a csaptnak. Steve, Bucky és egy másik katona lépett rá a száguldó vonatra, s miutan bejutottak oda, nagyon hamar egy eléggé necces tűzharcba keveredtek. Rutin szerűek voltak az ilyen események, így a meghátrálás gondolata sem fordult meg a fejükben. Ügyesen kiiktatták az összes útjukba kerülő ellenséget, vagyis csak azt hitték. Az egyik német katona ugyan elvétette a célját elsőre,-így egy hatalmas lyukat robbantva a vonat oldalán,-de másodjára már nem. Bucky próbalva védeni barátját és magát kapta fel a pajzsot, ami ugyan megvédte a lövedéktől, de a nagy lökés erőtől kizuhat a vonat oldalán több száz métert zuhanva...nem élte túl...

Erről semmit sejtve lépte át Lillien a katonáival a Lehigh tábort kapuit, ahol szembesült a ténnyel, hogy a masik osztag, még nem tért vissza. Aggodalommal töltötte el a tény, hogy még nem érkeztek vissza, de tudta, hogy Rogers, szerelmével van, aki nem hagyja őt meghalni....

Pár nap múlva azonban Steve és az osztaga visszatért a táborba, egy katona kivételével. Lillien éppen egy edzés tartott katonáinak, mikor meglátta Rogers csapatát a hatalmas kapun bejönni.
Lillien boldogan futott az éppen a háborúból érkező csapatok elé, hogy fogadja szíve egyetlen szerelmét, de e helyett a katonák szomorú és bűntudattal teli arcába botlott. Hirtelen egy borzalmas érzés kerítette hatalmába a lányt
~"Nem csinálhatod ezt velem Bucky Barnes!"~szöktek könnyek a gyönyörű fekete szemeibe, mikor egyedül és megtörve látta Stevet sételni. Lábai azonnal a kapitanyhoz vezették, aki fájdalmas arcal nézett a lányra.
Lillien könnyes szemekkel kutatta Steve mögött Buckkot a tömegbe, de miutan nem akadt rá, inkabb a kapitányhoz fordult.
-Mondd hogy jol van?!-kiabált megtörve könnyes szemekkel Rogersnek. Minden katona egyszerre állt meg és csak a megtört lányt nézték, aki halott szerelmét keresi. Mindenkinek össze szorult a torka a jelenetet látva, míg Lillien a naívságába temetkezve azt várta, hogy Rogesr benyögje, hogy jól van csak lemaradt pár másik katonával és mindjárt ide ér, vagy hogy már a szállássa előtt várakozik a lányra, hogy meglephese szerelmét. Ezzel ellentétben csupán egy megtört suttogást kapott Stevetől..
-Sajnalom Lillien...-ejtette ki fájdalmasan a szavakat.
-Nem...nem nem nem nem. Azt modta hazajön!! Megígerte, hogy vigyáz magára!!-kiabálta a hatalmas fájdalomtól.-Nem teheted ezt velem!-lábai felmondták a szolgálatot és úgy esett össze a porban, mint akiből kiszállt volna az utolsó csepp erő is.

Azóta a nap óta Lillien nem volt többé ugyan az az ember. Szeméből a ragyogás eltűnt, s mostmár csak egy szürke élettelen szempár nézett vissza mindenkire. A kikepzéseit ugyan úgy tartotta, viszont katonáival immár egy szót sem váltott a vezényszavakon kívül. Ugyan ilyen volt nővérével szemben is. Nem beszélt hozzá, hiába próbált neki segíteni Peg, sosem hagyta, pedig nagyon is jót tett volna neki. Minden éjszakáját sírással töltötte, amit azt hitte senki nem hall, vagy tud róla, holott Rogesr és Peggy pontosan tudta, mi folyik abban a szobába, nagyon aggódtak érte. Nem tudták, hogy mit fog tenni a lány önmagával egy nap, de azt viszont sejthették, hogy Lillien nem fogja sokáig bírni...

És ami azt illeti, sajnos igazuk lett... Egy nap Lillien nem jelent meg az edzésen, amin eddig mindig ott volt és amit eddig sose hagyott ki. A katonái tudták, hogy ez semmi jót nem jelenthet, így azonnal szóltak Peggynek és Rogers kapitánynak, akik azonnal a lány keresésére indultak.

Nem kellett messzire menniük. Lillien szobályának ajtaja zárva volt, amit Rogers egy egyszerű mozdulattal tört be, majd a szobába belépve megpillantották Lillien Cartert a földön, melette egy üres gyógyszeres dobozzal. Peggy azonnal testvéréhez futott és könnyes szemekkel próbálta megkeresni a lány pulzusát. Legalább 1 órája halott volt már akkor...
Egyszerűen nem tudta elviselni a szerelme elvesztésével járó fájdalmat. Túl sok volt ez neki. Rogers elhúzva szerelmét a halott lánytól próbálta nyugtatni, míg néhány orvos elvitte a hadnagy testét.

Néhány nappal utánna megtartották a hadnagy temetését. Nem volt olyan szem ami száraz lett volna a ceremónia során. Mindneki imádta a lányt. A csodálatos mosolya volt az utolsó és egyben első dolog ami emlékeikbe szökkent, amikor elásták a koporsót. Lillien nővére, Rogers és Philips ezredes voltak az utolsók, akik elhagyták a temető területét késő este.

A sok sír között, most kítűnt a hadnagyé, ahol rengeteg fényes gyertya sorakozott, mind, egy-egy emléket őrizve a lányról...

Késő este, mikor már egy lélek sem mozgott a temetőben, néhány fekete ruhás, maszkos férfi törte meg a csendet, akik egyenesen a hadnagy sírjához mentek ásókkal. Sokan azt hinnék, hogy a sírt akarják megrongálni, de közel sem ezért jöttek. Inkább valakiért, mintsem valamiért. A férfiak ásásba kezdve, jutottak el lassan az élettelen hadnagy koporsójáig. Felnyitva a fa dobozt egy hatalmas kék folyadékkal teli injekció döftek a lány karjába, majd kiemelve Lillient a koporsóból zarták le, és temették vissza az egészet, mintha mi sem történt volna...