Bevezető

97 10 0
                                    

Egyiptom II. Ramszesz ideje alatt virágzott. Az emberek boldogan sétáltak az utcákon, beszélgettek és örömködtek. Ekkor még senki sem tudta mekkora csapás fogja érni őket.

Mikor Egyiptom virágzott, nem csak a Fáraó volt az, aki felvirágoztatta az egész országot, hanem az Istenek is besegítettek. Ré hozta el számukra a napot, Atum pedig az alkonyt. Ők ketten alkották meg az egyensúlyt Egyiptomban. De persze nem csak ők voltak azok, akik segítették II. Ramszeszt az uralkodásban, ott volt még Ozirisz, Ízisz és Széth.

II. Ramszesznek sok felesége volt, ám mégis a fő Nofertari volt, őt még trónörökös korában vette feleségül. Szerették egymást, mindent megtettek egymásért. II. Ramszesz, még a többi feleségéről is lemondott, csak hogy az imádott nőjével legyen.

Nofertari több hadjáratra is elkísérte férjét, s végezetül ez is lett a veszte. Egy ellenséges katona tartott Ramszesz felé karddal a kezében. Ennek nem kellett volna megtörténnie, hisz a két ország pont akkor kötött békét. Nofertari a kard elé ugrott, hogy védje szerelme életét. Tudta, hogy ezzel a másikat összetöri, viszont azt gondolta, hogy majd a férje megtud birkózni a halálával. Nofertari szerelme karjaiban halt meg, s közben mosolygott. Tudta, hogy jó élete volt, hisz az, akit szeretett mindig ott volt mellette. Gyermekei is születtek tőle.

-Ne hagyj el, kedvesem! – szólongatta Ramszesz, Nofertarit. -Ne hagyj el engem, meg a gyermekeinket! – ölelte át kedvesét, majd a homlokára csókot adva sírva borult rá, a már halott feleségére. -Ha te elhagysz engem, akkor nekem sincs miért a világon lennem. – mondta Ramszesz, majd a tevéjük hátán lévő erszényből elővett egy tőrt, amit a szíve elé helyezett - A gyermekeink, majd boldogulni fognak, hisz mér majdnem felnőttkorban vannak – nyugtatta magát, majd a kezét meglendítve, szívébe döfte a tőrt.

A kísérők már túl későn vették észre, hogy a Fáraó mire is készül. Elfőttük esett össze szeretett uralkodójuk. Mindenki lehajtott fejjel nézte a két embert, akik a földön feküdtek egymás kezét fogva, véresen és halottan. Mindegyikük magát ostorozta a történtek miatt. Az országban többnapos gyász uralkodott.

Ízisz az Istennő, látva a két szerelmes tragikus halálát, egy új esélyt adott számukra. Leküldött számukra egy fekete macskát, amely, majd megvédi őket a veszélytől.

Készen álltok?

Akkor kezdjük! Mentsük meg a két szerelmest! 

A fiatal szerelemWhere stories live. Discover now