A fiatal szerelem

1. fejezet

(i. e. 1279)

-Édes kislányom, gyere vissza! – kiabálta öreg édesapám keservesen. -Nem hagyhatsz itt engem és megöregedett édesanyádat! – mondta apám, miközben megpróbált utánam szaladni. -Ha elhagysz minket, nem lesz ki életben tartsa a családot, hisz te is tudod, hogy én nekem már nincs sok időm hátra, édesanyád meg kitudja mikor, meghalhat.

-Szerinted én nem próbáltam meg, eltartani a családot? – néztem rá könnyes szemekkel. -De az, hogy én hozzámenjek egy öreg csotrogányhoz, az lehetetlen! – a könnyeim miatt szégyenkeztem, hisz az utcán mások előtt nem szabadott sírni, mivel az illetlenségnek számít.

-De értsd meg, hogy nincs más választásunk lányom! Szűkében vagyunk a vagyonunknak, s talán az a pénz, ami az úrnak van, életben tudná tartani az édesanyádat. – jött egyre csak közelebb édesapám. Mikor elém lépett, én egy lépést hátráltam.

-Nem akarok, és nem is fogok ahhoz a bunkó férfihoz hozzámenni! – mondtam, miközben elfordítottam a fejemet másik irányba, csakhogy ne kelljen belenéznem apám könyörgő szemeibe.

-Nem érdekel édesanyád jóléte? Hogy lehetsz ennyire hálátlan? – lépett még egyet felém, mire én egyet hátra. -Kihordott, felnevelt és tanított téged! S ezt nem akarod neki visszafizetni?

-Ily áron nem. – ráztam meg a fejemet, majd azt lehajtva tovább mondtam. -Nem akarok elköteleződni, egy oly ember iránt, akit nem is ismerek, és túl öreg hozzám. – néztem fel rá elszántan. -Meg amúgy is! Már van valaki, aki tetszik nekem!

-Na és még is ki az? Talán Montuherkhopsef? – kérdezte apám vöröslő fejjel.

Tudni illik, hogy Montuherkhopsef, gyerekkori jó barátom, s egyben az első szerelmem is, ám neki, már van egy csodaszép barátnője, akit Iszetnek hívnak. Azóta már nem érzek iránta semmit, hisz Iszet egy nagyon kedves, aranyos és vicces egyéniség. Mindig, mikor a kedvem egy véka alatt volt, ő volt az egyetlen Montuherkhopsef mellett, aki felvidított. Barna vállig érő egyenes hajával sokakat megbotránkoztatott, hisz a nőknek a hosszú fekete haj volt az ideál. Csak a fáraó feleségének és ágyasainak lehetett rövidebb haja.

I. Széthi a jelenlegi fáraó, bölcs és rengeteget tett Egyiptom felvirágoztatásában, ám azt híresztelik, hogy hamarosan lemond a trónról és fiának II. Ramszesznek adja át a helyét. Majdnem mindenki tudta, hogy II. Ramszesz milyen.

Egyfolytában a bajt keresi, nincs semmilyen felelősség tudata és ha rajta múlna, akkor egész Egyiptomot pár napon belül eltüntetné, a Föld színéről.

-Na de apám! – tértem vissza a merengésemből. -Mégis, hogy gondolhatod, hogy nekem Montuherkhopsef tetszik? – néztem fel rá mérgesen. Most már nem féltem a szemébe nézni. Eléggé kiborított a tudat, hogy apám azt hiszi, hogy még mindig a legjobb barátomba vagyok szerelmes.

-Hisz kiskorodban, annyira odavoltál érte nem?

-Az akkor volt apám – mondtam bosszúsan.

-Na akkor mutasd meg, merre találom azt a fiatalembert, akit te annyira nagyon szeretsz, hogy még az édesanyád éltét is eldobnád?

-Máris mutatom – mondtam, majd megfordulva elindultam a zsúfolt utcán. Az agyam kattogott, hogy mégis, most mit kéne tennem, hisz nincs senki, akit kedvelnék. Ajaj. Jó nagy kalamajkába keveredtem. Magamban ötszázszor elátkoztam magamat. Arra a döntésre jutottam, hogy amint meglátok egy jó szabású fiatalembert az utcán odaszaladok hozzá, és a segítségét kérem. Igen ez lesz a legjobb.

Már lassan háromnegyed órája sétálgatunk, apám már kezd bosszús lenni, hogy még mindig nincs meg az az ember, aki elcsavarta a fejemet. Mit ne mondjak, én is kezdek bosszús lenni. Pár másodperc múlva, megláttam egy jó faragású embert, aki még csak a húszas évei elején járhatott. Az arca sima volt, haja pedig mogyoróbarna. Egy köpeny volt rajta, melynek elejéből kilógott a haja. Azonnal felé vettem az irányt. Jóval apám előtt odaértem hozzá, s megszólítottam.