A Bringás Gyilkos

A Bringás Gyilkos és a Fiat Seicento

Egy átlagos napnak tűnt ez is mint a többi, annyi hogy találkozóm volt egy erdélyi csodaszép hölggyel, Krisztivel. Kriszti, szeme kék, haja világosbarna, talán kicsit szőkés, elől festett, de nagyon szép. Arca teli szeplőkkel, szinte sugárzik a mosolya és a szeme olyan, hogyha rám néz, olyan mintha Da Vinci a második Mona Lisát festené le.
Jóbarátom, névszerint István a maga sárga Fiat Seicentojával fuvarozott engem azon a 6 órás úton. Mivel a tankja kevés, fogyasztása viszont az egekben van, nem volt meglepő, ha egy fél óra után máris egy útbaeső benzinkútra mentünk.
Elérünk a magyar-román határhoz, odaballag egy körülbelül 40 éves férfi
- Jó napot az Uraknak - mondja az Úr
- Önnek is!
- Kötelező vámvizsgálat! Meg tudnák mutatni irataikat, illetve van maguknál bármi vámköteles áru, dohány, vagy nagy mennyiségű pénz?
- Tessék Jóuram - felelte István, odanyújtva igazolványait és jogosítványát - Pénzünk nagy mennyiségben sose volt!
- Rendben - feleli a Vámos - azért megnéznénk a csomagtartót, mivel ez előírt Nálunk!
- Tessék csak!
- Hová terveznek egyébként utazni?
- Jóbarátom találkozik egy Krisztina nevezetű lánnyal.
Rámnéz az Úr és mosolyog.
- Úgy nézem, Te bármit megtennél egy lány kedvéért!
- Én Uram, bármit! - felelem neki nagy hangulattal és lelkesedéssel egyaránt.
Kinyitja a csomagtartót, zseblámpájával nézegeti a tűző júliusi napon, azután visszajön.
- Rendben, itt vannak az iratok, nem találtam semmi rosszat! Viszont látásra és jó utat!
- Viszlát! - feleljük mindketten.
Azután elhajtunk.
Közel 4 óra unalmas út, és körülbelül tízszer ennyi benzinkútozás után megérkeztünk úticélunkhoz, azután odaszólok Istvánhoz:
- Nyugodtan hagyj itt, majd hívlak, ha jöhetsz értem!
- Rendben! Sok sikert hozzá!- felelte István, majd elhajtott autójával.
Mindössze két óra hosszát sétáltam az idegen állam utcsáin, mikor betévedtem abba, ahol Kriszti él. Megtaláltam azt a házat ahol Ő lakik, becsöngettem, de valami furát láttam. Kinyílik az ajtó és egyszercsak kihallatszik egy mondat:
- Későn jöttél!
- Ki vagy Te? - kérdeztem kíváncsian.
- Én vagyok az Kriszti!
Kijön a házból, de az a gyönyörű arc, szemek már nem az mint a régi, ellenséges, illetve kiközösítővé változtak, haja világosbarnáról feketévé változott. Egy kést fog a kezében, mellyel felém közelített. Próbáltam vele szót érteni, sikertelenül. Nem volt más hátra, minthogy felhúzzam a nyúlcipőt és elfussak. Mivel Kriszti maga nem nagyon tudott futni, így a legközelebbi rózsaszín biciklire felült és elkezdett tekerni. Felhívtam Istvánt:
- István siess gyorsan baj van!
- Azonnal ott vagyok! - feleli.
Fél perc alatt itt volt a sárga Fiat Seicentoval, mellyel sikeresen megmenekültünk a támasástól. Vagyis... úgy hittük. 5 percnyi autózás után elkezdett lassítani az autó és leállt a motor.
- Ez üres - szólt csalódottan István.
- Tehát ismét futás! - mondtam elkapkodva.
Mihint kiszálltunk az autóból, és bezártuk annak ajtaját, megjelent a rózsaszín kerékpár, rajta a fekete hajú, rongyos Krisztivel, akire már rá sem lehetett ismerni. Azonnal elkezdtünk futni, a legközelebb eső erdőbe, ahol elbújtunk a letört ágak alatt. Egyszer csak elmegy felettünk, bevette a trükköt. Vártunk egy 5 percet, hogy elmenjen és tisztázódjon a környék. Este 9 felé visszaértünk a sárga Fiat Seicentohoz, melyet kb. másfél-két kilóméteren keresztül toltunk, míg el nem értük a legközelebbi benzinkutat, hogy megtankoljuk és elinduljunk.
- Azt hittem jobb lesz - szólt kimerülten István.
- Nekem mondod? - válaszolom szintén kimerülten. - Itt vagyunk félpucéran kb. 26 fokos melegben, egy némbertől menekülve, ki tudja mikor talál ránk.
Szerencsére nem talált ránk. Megtankoltuk a kocsit és hazamentünk. A román-magyar határátkelőhöz érve Pisti, azt elhagyva pedig jómagam köptünk egyet-egyet, hogy elfelejtsük ezt a napot.
Másnap hajnali 5 órára jutottunk oda, hogy hazaérjünk, lefürödjünk és aludjunk. De egy biztos az, hogy nem felejtjük el és ha visszamegyünk, akkor bizony nem üres kézzel megyünk. Legközelebb majd egy hónappal később tudtunk visszamenni, de akkor már máshogy.