Az Isten És A Halandó Szerelme (Soukoku)

1. fejezet

A sötét ég alatt, egy magas épület tetején egy fiú állt. Fiatal volt még, ugyan felnőttes vonásai is voltak, gyerekes volt a tartása és arca. Ahogy a szél kifújta barna haját az arcából láthatóvá vállt, hogy a jobb szemét kötés fedte.
Az alatta elterülő várost figyelte. Az embereket, az autókat, a fényeket. Ugrani akart. Ugrani? Zuhanni, olyan gyorsan, hogy semmit se lásson, belefájduljon a feje és a hasa, legyen hányingere, majd pont mielőtt földet ér ájuljon el, hogy ne érezze a becsapódás fájdalmát.
Azt akarta, vegyék körbe rendőr,- és mentőautók. Kíváncsi bámészkodók és riporterek, vetítsék le az arcát a hírekben.

,,Ismeretlen személy azonosságú fiatal férfi lett öngyilkos...,,

Figyelmet akart, mindentől és mindenkitől még halála után is. Azt akarta, hogy vele legyenek elfoglalva, sajnálják vagy szeressék mindegy, csak ő legyen, ő, ő és ő. Mindig csak ő.
Kit érdekelnek mások? Kit érdekel bármi ezen a világon? A végén úgyis minden elmúlik. Minden élet értelmetlen, miért élünk tehát? A semmiből lettünk, a semmivé válunk, miért ne lennénk hát a semmi a kettő között is?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében, miközben egy utolsó pillantást vetett a nyüzsgő utcákra. Ma sem tette meg. Lusta volt? Vagy gyenge? Mindegy is. Mit számít? A végkimenetel volt a lényeg. Ahogy egyre távolodott a tető peremétől, egyre jobban undorodott magától.
Nem láthatta őt senki, csak a hatalmas csendes hold. Nem hallhatta senki a gondolatait, csak a halványan pislákoló csillagok.