Az Akatsuki Színre Lép

57 5 1
                                    

Már kiértem a hokage épületéből de még mindig mintha figyelnének. Lehet tényleg kezdek paranoiás lenni gondoltam magamban. ezeket a gondolatokat elvetve folytattam utam a házamhoz, egy kis gyaloglás után meg is érkeztem behelyeztem a kulcsot a zárba majd bejutva a lakásomba elmentem lefürdeni és elkezdem felkészülni a járőrözésre.

-10 kunai, 15 shuriken, 20 robbano cédula, és 5 füst bomba. Fejeztem be az eltett tárgywim felsorolását.
-még csak 4 óra van szóval még van időm bekapni valamit. Végül is arra a döntésre jutottam hogy eszek egy rament. Így hát felvettem szokásos anbu öltözékem, semmi extra nem volt benne, csak talán anyi hogy kék csíkok voltak az anbu maszkomon és egy farkast mintázott. Felkaptam a táskám és elindultam az ichiraku rameneshez.

-hello. Köszöntem mikor is oda értem az ichiraku rámen standjához.

-szia jessica a szokásosat? Kérdezte teuchi miközben a standnál ülő kisfiú elé rakott egy nagy tál rament.

Igen kérem. Mondtam miközben leültem a szőke fiú mellé. -És naruto ramenjét is én fizetem tettem hozzá.erre a szőke fiú felkapta a fejét a nagy ramen evésből.

-köszönöm jessica. Mondta fülig érő szájal. Naruto elöbb végzett mint én és elhúzta a csíkot nehogy megondoljam véletlenül magam az ajánlatommal kapcsoladban. Végül kifizettem a rameneket és elindultam a kapuhoz, amint megérkeztem nem láttam ott senkit. Megint késik, gondoltam magamban és körbe néztem. Az erdőben csend honolt néhol egy egy huhogás ütötte meg csak a  csendet. Ennek ellenére már megint hatalmába kerített az az érzés hogy figyelnek. Folytattam tovább a táj kémlelését egyszer csak mintha egy vörös penge villanását láttam volna így újjból elő kaptam egy kunait. De ez a jelenség amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tűnt is el. Még vártam egy jó darabig majd lépések zaja ütötte meg a fülemet, mögülem jöttek már lélekben felkészültem minden lehetőségre, megfordultam.

Á szervusz jessica remélem nem várakoztalak meg nagyon csak tudod eltévedtem. Vakarta a tarkóját kakashi.

Nem. nemrég érkeztem. Mondtam a lehető legynugodtabb hangneben. De akkor sem hagyott nyugodni amot elöbb látam.

-rendben kakashi akkor én leváltalak. Mosolyogtam a fehér hajú férfire.

-Akkor majd később talákozunk. Ezzel a mondtavál el is tűnt.

Elkezdtem járőrözni a környéken. Ami anyiból ált hogy járkáltam a fal körül és minden gyanus mozgásra előrántottam egy kunait. Mikor ezt meguntam lehelyeztem az egyik tenyerem a földre és elkezdtem idegen chakrákat keresni. Egyik speciális képpeségem hogy a több kilóméterre lévő emberek chakráját is képes vagyok érzékelni, ezt a képességem még nagyapámhoz köthető. Ahogy ezt a műveletet végre hajtottam éreztem a falusiak chakráját és két idegen chakrát ami itt volt a közelemben. Egy erősebb és egy satnyább chakra.

Hmm úgy látom észre vettél minket. Jött elő egy magas fekete piros felhős köppenyes alak. Támadó állásba helyezkedtem.

Szervusz kislány. Jött elő a sötétből még egy fekete köppenyes alak.szadista ábrázata volt és lenyalt haja.hátán egy piros három ágú kasza a magasabb alaknak egész feje elvolt takarva csak szeme látszott ki az is nagyon különös volt  szemében nem volt puppilája és fehér helyett bordó szín vette körbe villágos zöld szemét.

konohai farkas (kakuzu x oc) Donde viven las historias. Descúbrelo ahora