Ketrecbe zárt angyal🔒🗝

7.fejezet

Azumi szemszöge:

Nem tudom mi üthetett belém, de pont az, hogy el akarom kerülni azt a haszontalant erre meg...
Már mindegy. Tartok a szobám felé mikor meglátom, hogy a szolga aki a szobámat őrzi, beszél azza a semmirekellővel. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy boldogan rohan el a szobám elöl és pár perc múlva visszajön a takarításhoz szükséges eszközökkel. Elküldöm a szobám előtt álló szolgát. Benézek a lakrészembe és azt látom, hogy épp a könyveimet rendezi, majd lepucolja az ablakot, felmossa a padlót, átcseréli az ágyneműt.

Ez bele telik egy kis időbe és mikor látom, hogy végez elmegyek az ajtó elöl. A helyére viszi az eszközöket és a szolgák lakrészéhez veszi az irányt. Bár nem tudom mit akar ott hisz mindjárt ebédidő. Mikor kijött a szobából, egy elegánsabb és száraz ruhában van - hisz vizes volt a ruhája a takarítás után - nem értem miért öltözött át hiszen úgyse látja senki rajtam kívül. Várjunk csak hisz vendégeim vannak. Hogy is felejthettem el. Lehet ezért?

Mindegy ideje mennem a trónterembe. A vendégeim elém jöttek és azt mondták, hogy jó volt itt tölteni azt a pár napot és most elmennek. Ebédelni sem maradtak. Hát ez remek most kettesben kell töltenem az ebédidőt azzal a szolgával.

Naoko szemszöge:

Átöltöztem mert nem akartam lejáratni őfelségét a vendégei előtt. A konyha felé vettem az irányt, de ott azt mondták, hogy a vendégek elmentek, így csak a királyt kell kiszolgálnom. Más megtiszteltetésnek vette volna ennek, de én félek tőle. Mivan ha valamit rosszul csinálok akkor megint bezárat arra a helyre - már remegtem - kezembe fogtam  a király étkét  és  indultam trónterem felé. Még nem volt ott szerencsére így találhattam magamnak egy olyan helyet ahol, nem zavarom őfelségét. Bejött és szúrós tekintettel nézett rám. Ez a nézés arra emlékeztet,  amit akkor kaptam, mikor otthon voltam. Mindenki - tisztelet a kivételnek - undorral nézett rám. Nem tudom miért pedig a titkomról sem tudtak. Én nem szégyellem, hogy mi vagyok es azt sem, hogy ki az anyám.

Mit vártam, hogy ha átkerülök egy másik helyre akkor ez változni fog? Én csak ezt az egyet kérném az élettől, hogy végre, ha csak egy ember, de tiszta szívéből szeressen. Lehet tényleg haszontalan vagyok, de hat en ilyennek születtem.

Leült elkezdett enni. Mérgesen nézett rám és nem tudom miért.
- Felség, esetleg nem izlik önnek az étel? Mert akkor készítek másikat.
- Csak azt kérdezem meg, hogy honnan vetted a bátorságot azt készíteni, amit akarsz? - kérdezte undorodva.
- Akik a konyhán voltak, nem  mondták meg, hogy mit szokott enni, ezért arra gondoltam... - félbe szakította a mondandómat.
- Mit gondoltál? Látod ezert vagy hasznavehetetlen - nagyon fájtak a szavai, pedig már hozzászoktam.
- Uram, sajnálom többet nem fordul elő.
- Ezért ma bem kapsz vacsorát, akkor megtudod, hol a helyed.
- Sajnálom - már majdnem sirva fakadtam.
- Most menj, ne lássalak holnapig. És holnap ne ilyen moslékot hozz!
- Felség, ez nem moslék, ezt még a dajkám tanította nekem - emeltem meg a hangom.

Ezt viszont nem kellett volna. Megis lett a következménye. Lendült a keze es az arcomon landolt.
- Hogy mered megemelni a hangod velem szemben?
- Sajnálom - már majdnem sírtam, de nem akarom, hogy ugy lásson.
- Takarodj a szemem elől! - ordított rám.

Azumi szemszöge:

Bementem a trónterembe, ő már ott volt. Leültem és elkezdtem enni, mikor megláttam, hogy mi van előttem. Mérgesen néztem rá. Miért ezt készítette, nem ezt szokták a szolgák feszolgálni. Mert már egyszer csináltak ilyet de nem sikerült és rossz íze volt.

- Felség, esetleg nem izlik önnek az étel? Mert akkor készítek másikat. - mondta a mellettem álló megszeppenve.
- Csak azt kérdezem meg, hogy honnan vetted a bátorságot azt készíteni, amit akarsz?
- Akik a konyhán voltak, nem  mondták meg, hogy mit szokott enni, ezért arra gondoltam... - nem mondta végig mert félbe szakitottam.
- Mit gondoltál? Látod ezert vagy hasznavehetetlen - állt tovább érzelem mentes arccal.
- Uram, sajnálom többet nem fordul elő.
- Ezért ma bem kapsz vacsorát, akkor megtudod, hol a helyed.
- Sajnálom - mondta remegő hangon.
- Most menj, ne lássalak holnapig. És holnap ne ilyen moslékot hozz!
- Felség, ez nem moslék, ezt még a dajkám tanította nekem - emelte meg hangját.

Lendült a kezem és pofon vágtam tiszteletlenségéért.
- Hogy mered megemelni a hangod velem szemben?
- Sajnálom - remegett a félelemtől.
- Takarodj a szemem elől! - ordítottam rá mire majdnem összeesett.

Várjunk csak mit mondott, a dajkája készítette neki? Akkor ő egy fontos fiú volt ott. De akkor miért adták ide szolgának? Milyen élete lehetett eddig, lehet, túl erőset ütöttem, de megérdemelte. Nem rudom mi van velem, mióta bezártam azóta csak körülötte járnak a gondolataim.

Arra gondoltam, hogy sétálok úgy sincs jobb elfoglaltsagom. Mir észbe kaptam a szolgák lakrészénél voltam. Ahogy haladtam a hosszú folyosón egyszercsak egy síró hangot hallottam.
Közelebb mentem és kinyitottam a hang forrásához vezető ajtót. Ahogy kinyitottam megláttam a szoba legtávolabbi szegletében összegömbölyödve azt a fiút. Közben hallottam, hogy mond valamit.

- Csak egy kis szeretetre vágyom, de látom ez nagyon nagy kérés - mondta remegő hangon.
- Legalább most már tudom ki is vagyok ebben a világban és tudom hogy egy hasznavehetetlen fattyú vagyok. Ha anya most látna ő is letagadna.
Ezt a mondatát nem igazán tudtam hova tenni. Miért mondta azt, hogy ő egy fattyú?
- Barcsak anyám ne lett volna ágyas, akkor egy nyugodt és boldog életet élhetett volna.

Vajon mi történhetett az anyjával.
- Ugy tűnik a titkot ami a hátamra nehezedik, azt sem mondhatom el senkinek.
Milyen titokról lehet szó? Nagyon sokat szenvedhetett eddigi eletében.

- Bár lennék kígyó, mint angyal hybrid. Az jobban illene hozzám, ehhez a hasznavehetetlen, csúnya testhez.

Várjunk csak, mit mondott az előbb? Angyal hybrid? De nem is látszik rajta. Egy ilyen ritka hybridet mindenki meg akarna magának szerezni. De ezek szerint eddig csak én tudok róla.