next in line ⤷ vmin ✔︎

75

Előző este

Odakint már sötét volt, amikor Taehyung befordult egy szűk utcán. Mellette Jimin ugrált az ülésben, a szemei félholdacskát ábrázoltak, mert nem tudta abbahagyni a vigyorgást, és valahányszor azok a vastag ajkak kinyíltak, hogy válaszokat követeljenek a kérdéseire az út során, Taehyung szíve egyre mélyebbre süllyedt.

"Tae, hová megyünk?"

"Ez egy randi? Randira viszel engem?"

"Kicsit késő van, nem? Jin hyung valószínűleg már vacsorát főz... Mindegy, biztos vagyok benne, hogy nem bánja, ha veled megyek, Tae!"

"Moziba megyünk? Baby? Nem fogom abbahagyni a kérdezősködést, amíg meg nem mondod."

"Baby?"

"Tae?"

"Taehyung?"

Amikor leparkolt, látta, hogy Jimin kikukucskál az ablakon. Alsó ajkát a fogai közé húzza, és idegesen rágni kezdi. Drasztikus változás volt az egész délutáni vigyorához képest.

"Megérkeztünk." mondta Taehyung, és hagyta, hogy a kijelentése a levegőben lógjon.

Jimin tágra nyílt szemmel fordult felé. "Tae, pontosan hol is vagyunk?" kérdezte.

És a fiatalabb hirtelen azt kívánta, bárcsak korábban mondta volna el az igazat a barátjának. Amikor még vezettek, amikor először szálltak be a kocsiba... A francokat! Már akkor jobb lett volna elmondani, amikor még három órával korábban megkérte Jimint, hogy hagyja el a házat. Mert még a düh is, - amit kétségtelenül kapott volna az idősebbtől -, jobb lett volna, mint a félelem, ami Jimin arcára kúszott a jelenben.

"Napsugár, szeretném, ha meghallgatnál." kezdte halkan, és átnyúlt, hogy megfogja a másik kezét. "Ez nagyon fontos. Bíznod kell bennem."

A változás azonnali volt. Apró ujjai, a másik csuklója köré fonódtak, és az idősebb már nem nézett kíváncsian, izgatottan. Ehelyett Taehyung, a trónörökös szigorú arckifejezésével találta magát szemben - kicsit szégyellte, hogy ezt dögösnek találta -, és azzal a szándékkal hajolt előre, hogy tisztázza magát, amikor a másik kinyitotta a száját.

"Meg fogsz ölni?" Jimin halkan, határozottan kérdezte.

"Tessék?" kerekedtek ki Taehyung szemei a kérdésre.

"Meg fogsz ölni, V?" Jimin megismételte, és figyelte az említett személy minden rezzenését.

Taehyung csak bámult rá, és a szín eltűnt az arcáról. "Én.. Én.. Baby.. Mi van? Nem! Istenem, nem! Soha! Szeretlek téged... Miért tenném... Hogyan is tehetném? Hogy hihetnéd, hogy én..."

"Oh." volt Jimin válasza, miközben visszasüllyedt az ülésbe. "Jól van. Mert reméltem, hogy ezen már túl vagyunk."

Az fiatalabb egy pillanatig döbbenten fintorgott, mire a barátja mosolyogni kezdett. Az idősebb láthatóan viccesnek találta.

"Hagyd abba!" duzzgotott Taehyung. "Nem hiszem el, hogy egyáltalán viccelődsz ezzel!!! Istenem! Jimin!!!! Hagyd abba!!!"

Mostanra Jimin már nevetett, és mindkét kezével eltakarta a száját, hogy elnyomja az elszabadulni akaró kuncogást.

"Sajnálom." szökött ki belőle a nevetés között. "Csak nagyon komolyan beszéltél, és nem tehettem róla."

"Baby, ez komoly dolog, kérlek, csak figyelj rám." próbálkozott Taehyung, de nem tudta megállítani a mosolyt, ami a szájára húzódott.