~Part2~

29 3 0
                                    

"Az ébresztőm hangos zajára keltem."
Felkeltettem Stephanie-t és gyorsan csináltam valami reggelit. A választás a ham and eggs-re jutott. Reggeli után, amikor már mentünk ki, körbenéztünk és a bútorokon kívül semmit nem hagytunk ott. Elég érdekes volt nézni, és otthagyni az üres házat, de végül is nem sokára visszajövünk. A kezemben két bőrönddel mentem le az épület elé. Ott várt a taxi minket. De nem is akármilyen, lassan már limo-nak is elmehetne. Beszálltunk az autóba és már mentünk is a reptérre. Két óra várakozás után felszállhattunk a magánrepülőre. Igen, magánrepülő, mi is csak úgy bámultunk. Bent volt egy 'bár' tele alkohollal, amiből végül nem ihattunk sajnos. Nagyjából 6 óra volt az út, közben tele ettük magunkat minden édességgel, süteménnyel. Nagyon fáradtak voltunk a nagy semmittevésben, tehát amikor odaértünk elvittek minket a lakásunkhoz és ledőltünk aludni. Tény, h a város gyönyörű és biztos, h sokat fogunk majd sétálni és körbe nézegetni. Nem néztük hova megyünk csak egy célunk volt, az alvás. Nagyjából 2 órát aludtunk és amikor felkeltünk nem hittünk a szemünknek. Óriási lakás volt ablakos falakkal(értitek xd), márványozott fürdő, kilátás a városra. Körülbelül a 84. emeleten lehetett a szobánk. Modern stílusú, ami fehér, szürke és fekete színben pompázott. Az étkező négy személyes volt, a szoba pedig kettő. A nappaliban egy nagy plazma tv és sok festmény volt a falon. Több, mint fél órán keresztül csak csodáltuk a látvány, azt, hogy milyen szép helyre hozott minket a sors. Este fél hét lehetett, amikor lementünk az étterembe.
•Jó estét hölgyek! Mit szeretnének rendelni?
•Én egy...

Na jó remélem nem hittétek, hogy ilyenekkel foglak titeket untatni, térjünk a lényegre.

Vacsora után felhívtam az ügynökséget, hogy ideértünk épségbe és nem kell aggódniuk. Elmondták a teendőket, de amit leginkább fontosnak találtam az az volt, hogy belépőkártya van az egyik fiókban, amivel  beengednek bizonyos helyekre. Kettőt tettek be, mivel számítottak arra, hogy nem egyedül leszel...
Tehát példaként azt mondták, hogy az épület területén lévő konditerembe, vagy a wellness részre ingyen beléphetek, ami azért is jó, mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy mi ilyenekre költsük a megkeresett pénzt. Holnap kezdődik az egyik ruhapróba és a szokásos gyakorló óra. Eléggé más itt a stílus, úgyhogy kíváncsi leszek, milyen kollekciókat kell majd viselnem a kifutón.
Az egy hónap felkészülési idő most kivételesen nem bizonyul soknak. Máskor általában egy ilyen alkalomra egy hét alatt felkészülök, de ez most más.
Kb. fél óra múlva Steph futott be a szobába, hogy van egy nagy híre.
•Na csajszi kik mennek ma bulizni este?-mosolygott Steph, de úgy képzeljétek el, hogy így még soha nem láttam vigyorogni.
•Egy fancy helyre  kaptunk meghívást, itt volt az ajtónk előtt. A meghívó végén az áll:

M.J. a támogatód 
UI.: az unokatestvéredet is hozd.

•A dátum ma 22:00-ra szól két épülettel arrébb, a neve Bar 54. (ez egy létező hely)
•Na és azt mondd meg nekem, hogy te hoztál olyan ruhákat, ami odaillő?
•Ez milyen kérdés? Hát persze, választhatsz. Én ezt veszem fel!- mondta Stephanie.

 Én ezt veszem fel!- mondta Stephanie

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Na mutasd mik vannak. Nem szeretnék elkésni.
Sok válogatás után kiválasztottam a megfelelőt. Volt kék, piros, csillámos, matt és minden más fajta ruha, de nekem egyik sem tetszett amíg meg nem találtam ezt:

 Volt kék, piros, csillámos, matt és minden más fajta ruha, de nekem egyik sem tetszett amíg meg nem találtam ezt:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A nagy sürgés forgásban nem is gondolkoztam el azon, hogy vajon ki lehet az az M.J. De amennyire már szórakozni akartunk nem is nagyon érdekelt minket.

~Égből hullott Manna~ ft.-Dylan O'BrienWhere stories live. Discover now