Y/N, osztálytársaival egy kiránduláson vettek részt. A kirándulás három napos volt. Épp az első nap felénél jártak, méghozzá egy mezőn. Egy játékot játszottak ahol megkellett találni öt piros labdát amit a két kísérő tanár szórt szét a bokáig érő fűben fél kettőig. A jó hír: hogy eddig megtaláltak hármat így már csak kettő maradt vissza, a rossz hír: hogy a mező hatalmas volt és csak tizenöt percük maradt. Voltak páran akikben felélett a versenyszellem így eszeveszettül keresgéltek, voltak azok akik megtalálták a három labdát és úgy gondolták 'ennyi elég volt mára' és ott volt Y/N, aki a labda keresés helyett inkább felfedezte a mező melletti kis erdőt. "Y/N! Tizenöt perced van mééég!" Kiabált az erdőbe egyik jó barátnője az osztályból.
"Vetteeem!" Kiabált vissza miközben a kis gombákat nézte és képeket csinált róluk. "Ah jesszus de hangos vagy, ha nem tudsz csendben maradni menj máshova gombákat nézni!" Szólalt meg egy vékonyka hang a gomba rengetegből. "Mi a fa-"
"Most megállj! Előttük tilos a káromkodás!" Bújt elő egy chibi gomba kalapban és furcsa szemüvegben majd megfogta az egyik, nála kisebb gomba kétoldalát mintha a nem létező füleit fogná be. Y/N nem tudta eldönteni, hogy nevessen vagy fangörcsöljön a kis lényen olyan aranyos volt. "Uhm...bocsánat." mondta halkan.
A kis lény felmászott a lány előtt lévő nagyobb gombára majd meghajolt.
"Üdv lányember!George vagyok." Mondta. Y/N próbált komoly arcot vágni de nehezen tudott nem mosolyogni. "Miféle arc ez? Valami bajod van?...az emberek ilyen arcot vágnak első találkozásnál?" Tette fel a kérdéseket ártatlanul majd próbálta utánozni a lány arcát mire az nevetésben tört ki. Miután lenyugodott mosolyogva bemutatkozott. "Hello George! Y/N vagyok örülök, hogy megismerhetlek! De mond csak...hogy vagy ilyen pici? Ugyanolyan embernek látszol mint én csak... kisebb verzióban, gomba kalappal a fején, szemüvegben."
Mondta miközben a gombáktól távolabb menő apró fiút nézte."Én ember?! Ew nem...már bocsánat." Szedett le egy vele egy magas virágot majd a guggoló lány elé sietett és oda nyújtotta neki. "Oh ezt..nekem?" Kérdezi meglepődve majd óvatosan elveszi a kis növényt. "Tudod...az emberek amikor először meglátnak..." Kezd bele szomorúan miközben le ül az egyik kis gomba elé.
"Sikítanak, elfutnak...volt olyan aki összeakart taposni." Y/N megsajnálta az apró fiút. "Nos, a legtöbb ember számára ijesztő az ismeretlen vagy új. Nagyon sajnálom, hogy így bántak veled.." mondta halkan és együttérzően. A két új barát jól elbeszélgette azt a kevés időt, miközben a többiek megtalálták a negyedik labdát azonban az utolsóra már nem volt idő és hiába kutatták fel az egész mezőt, színét se látták.
A lánynak már menni kellett így felállt és elköszönt Georgetól. "V-Várj! Muszáj menned?..." Kapaszkodott a lány nadrágjába. Y/N felvette és két kezében tartotta. "Holnap vissza jövök ne aggódj. Rendben?" Mondta mire George bólintott. A lány egy óvatos apró puszit nyomott a fiú arcára majd letette és integetve elfutott. Mikor már elég távol volt, a szemüveges átváltott rendes alakjává így ember méretű volt. Egy lágy mosollyal nézte ahogy a lány egyre távolodik majd leguggólt a gombáihoz. Ám sajnos nem vette észre, hogy a lány épp vissza tartott felé......
VOCÊ ESTÁ LENDO
DSMP X READER [HUN]
Fanficigen...egy ideje nagy rajongója vagyok pár tagnak, régebben néztem párat csak akkor még nem igen esett le, hogy őket nézem xD ... De mindegyis. Szóval megjött a kedvem egy ilyen könyvhöz úgyhogy...itt van :33 Ne várjatok valami hihetetlen gyönyörű é...